Országos értekezletet tartott az IPOSZ

Február 28-án tartotta meg országos értekezletét az Ipartestületek Országos Szövetsége, ahol legfőképpen szakmai kérdésekről és a kkv-kat érintő kérdésekről hallgathattak meg előadásokat a jelenlévők, illetve vehettek részt kerekasztal beszélgetéseken.

Németh László, az IPOSZ elnöke Fotó: Juhász Melinda

Németh László, az IPOSZ elnöke
Fotó: Juhász Melinda

Németh László az IPOSZ elnöke elmondta, a mikro- és kisvállalkozások továbbra is nehéz helyzetben vannak, hiszen egyaránt meg kell küzdeniük a szakmai utánpótlás kérdésével, illetve a digitalizáció és a mesterséges intelligencia által előidézett kihívásokkal. A fiatal szakmunkások számára elengedhetetlen lenne, hogy mind a gyakorlati évek alatt, mind később rendes megélhetést ígérő jövőkép lebegjen a szemük előtt. Mindez megakadályozhatná, hogy elhagyják szakmájukat, vagy külföldön vállaljanak inkább munkát. Németh szerint a szolgáltató iparosokra nagy szükség van, ezért fontos, hogy segítsük őket. Az elnök hozzátette, hogy az IPOSZ ennek érdekében folyamatosan együtt dolgozik a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal is.

Solti Gábor nemzetközi és oktatási igazgató Fotó: Juhász Melinda

Solti Gábor
nemzetközi és oktatási igazgató
Fotó: Juhász Melinda

Solti Gábor, az IPOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója szerint is fontos, hogy a KKV-szektor meg tudjon felelni a digitalizáció és a robotizáció kihívásainak. Fontos, hogy legyenek olyan szakemberek, akik értenek a legkorszerűbb eszközökhöz is. Az IPOSZ szeretné, ha az ipartestületeken keresztül felgyorsulhatna ezzel kapcsolatban az információcsere, és az ismeretek, tapasztalatok könnyebben eljuthatnának a kisebb ipartestületekhez is.

Az eseményen ezen kívül előadást tartott többek között Pulai György, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője is, aki a Növekedési Hitelprogram Fixről osztott meg értékes információkat, valamint dr. Schulteisz Győző, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Ügyfélkapcsolati és Termékfejlesztési Részleg igazgatója, aki a kkv-k finanszírozásáról beszélt.