Orosz Pál- Sokan vagyunk, előfordulnak közöttünk ilyenek is

Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója nem szeretné, ha bárki politikai megnyilvánulásra használná fel a klub nevét.

    “Itt egy sporteseményről, egy sportklubról van szó. Ha ez az eset mondjuk egy nemzetközi mérkőzésen fordult volna elő, akkor a csapatot akár három-öt évre is eltiltanák a kupaszerepléstől” – jelentette ki hétfőn a sportvezető a Digisport Reggeli start című műsorában utalva arra, hogy az augusztus 17-én az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésen az FTC-szurkolók egy csoportja “In memoriam Csatáry László” feliratot feszített ki a lelátón, a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékezve. A magyar szövetség (MLSZ) 800 ezer forintra büntette meg a klubot.     Orosz megjegyezte, az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetségnél (FIFA) is az az irányvonal, hogy fellépnek a kirekesztés ellen, ezért természetes, hogy itthon is ez a követendő példa.     “Meggyőződésem, hogy egy elenyésző kisebbség csinálta ezt, nem arról volt szó, hogy az egész Fradi-tábor ezt skandálta. Visszautasítom, hogy ebből bárki is általánosítson a szurkolóinkra! Sokan vagyunk, előfordulnak közöttünk ilyenek is” – mondta Orosz, aki hozzátette, azt szeretné, ha előállnának az elkövetők és azt mondanák, mi voltunk és sajnáljuk a dolgot.     Kubatov Gábor klubelnök a múlt héten felszólította az elkövetőket, hogy hétfőig jelentkezzenek, amennyiben ez nem történik meg, akkor videófelvételek alapján elkezdik a szurkolók beazonosítását. Válaszul a Ferencváros szurkolói csoportjai közös közleményben jelezték, nem adják ki társaikat.     A Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el. A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint 1944-ben szándékosan segítette a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzását és törvénytelen kivégzését. A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet; haláláig a bíróság azt vizsgálta, melyik országban kell letöltenie büntetését.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*