Örömautózás!

Nagy örömmel és várakozással vett részt a Ritmus ASE csapata az 1. ZEG Rallye Show-n, amely a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztés Ügynökség Zrt. rendezésében jött létre, visszakapcsolva Zalaegerszeg városát a rali vérkeringésbe. Turán Friciék a Volkswagen Polo R5-t vitték a csatává fajult bemutatóra, míg itt láthatták a nézők először az új dekorban Benyó Máté legújabb Ford Focus RX autóját, amit a bajnokság hátralévő részében biztosítunk számára.

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:

Bár a rendezvény inkább a rali népszerűsítéséről szólt, az élmezőny nem tudta visszafogni magát eléggé, hogy ne nézze az időket is, így nagy csata alakult ki a versenyen, melyben először Friciék vezettek, de aztán végül a dobogó második fokára szorultak. Rengeteg néző volt, mind a szakaszokon, mind a szervizparkban, ami örömmel töltött el minden versenyzőt és rendezőt, a nagy hőség ellenére tömegével álltak mindenhol.

Benyó Máté megmutatta RX autóját, bár sajnos az inkább a ralicross pályákra való, nem bírja a szűk kanyarokat, mivel sokkal nagyobb fordulaton adja le az erejét, mint egy R5-ös. Ennek ellenére, bár az idejei nem hivatalosak voltak, volt, ahol 3. idővel teljesítette a szakaszt.

Várkonyi Bence is megmutatta a Hankook Racer kupás Suzukit és nagyon élvezte az új kihívást.

Gratulálunk a rendezőnek, hogy összehozta ezt a rali ünnepet!

Fotó: MGR Images – Makai Gergely

– Ritmus ASE –