Örkény örül

Vigyázat, nyílt színházi próbáról készült ez a tudósítás, de még véletlenül sem kerül szóba benne az intézmények őrületesen megnövekedett rezsiköltsége, a színészek nehéz sora, a nézők anyagi ellehetetlenülése, a háború hátborzongató szele, az általános apátia, amely minden kulturális és művészeti vállalkozás lassú vagy gyors pusztulása.

Az Örkény Színház előtt vidáman beszélgető társaság, fiatalok, középkorúak, idősek vegyesen, várta, hogy beengedjék Molnár Ferenc egyik legfurcsább darabjának, a Liliomnak a próbájára, mert ez a kis leselkedés két évtizede jár e színház közönségének, akik minden körülmények között élni kívánnak azzal a lehetőséggel, hogy megtudjanak valami pluszt az éppen bemutatásra váró előadásról.

A nézőtér csaknem megtelt, amikor a fiatal rendező, Kovács D. Dániel – számomra kissé hosszadalmasan – mesélte el küzdelmét a darabbal, az első alkalommal színpadra állított díszlettel, de a közönség oly hálás volt minden szaváért, hogy a helyében megkockáztattam volna még tovább beszélni.

A két jelenet, amit már nyilvános munkára alkalmasnak ítélt, a társulat fiatal színészeinek adott jó alkalmat arra, hogy lazán, a nézők jelenléte miatt mégis némi adrenalin-szint emelkedéssel keresgéljenek mozgásokat, hangsúlyokat, szavakat, és lehetőleg sikeresen lakják be a nem igazán a játszó személyek barátjának tűnő díszletet.

Kovács D. végtelen türelemmel és olyan barátságos hangnemben vezette a próbát, hogy egy huncut pillanatra megfordult a fejemben: kár volt annak idején elhagynom a világot jelentő deszkákat.

Patkós Márton már most olyan Liliom, akiről könnyen elhihető, hogy ujjai köré képes csavargatni a fiatal lányokat. Juli (Józsa Bettina) főleg, de Mari (Kókai Tünde) is ezek közé tartozik. Tündériek. És Kókainak imádni való humora is van.

Hollunderné (Znamenák István) szereplése már jelezte, hogy bár igen egyszerűen indul a történet, mégsem jár jól az a néző, aki nem figyel majd a darab végéig erősen. A Hollunder fiú (Jéger Zsombor) jókora hab a tortán, nem irigylem a játszó színészeket, akik mögött szavak nélkül eszméletlen magánszámot produkál.

Linzmannak (Csuja Imre) azt köszönhetem, hogy egyáltalán bemehettem a színházba. Amikor láttam, hogy a próbára kinyomtatott jegyeket gyűrögetve léptek be a nézők a színház ajtaján, régi ismeretségünkre való tekintettel arra biztatott, hogy ne adjam fel, bátran jelezzem az illetékeseknek behaladási szándékomat. Az akció sikeres volt.

Örkény István mosolyogva várja onnan föntről a róla elnevezett színház következő évadát.

Horváth Gábor Miklós

Fotó: Horváth Judit