Ordítozás és kölcsönös vádaskodások után megszakadtak a béketárgyalások

Ordítozás és kölcsönös vádaskodások után kedd éjjel megszakadtak az izraeli-palesztin béketárgyalások – állította szerdán a Jediót Ahronót című lap hírportálja, a ynet.

    Palesztin források szerint a két delegáció kemény szavakkal illette egymást, majd a megbeszélések tizenhatodik fordulójában anélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől, hogy szó esett volna az előzőleg meghatározott napirendi pontokról. Később, még az éjjel a palesztinok képviselői bejelentették, hogy nem tárgyalnak mindaddig, amíg Izrael folytatja a telepek építését az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában.     Száeb Erekát és Mohamed Stajje palesztin főtárgyalók hazugsággal vádolták az izraelieket, amiért szerintük a palesztinok beleegyeztek a tárgyalásokkal párhuzamosan folyó telepépítkezésekbe, cserébe az izraeli börtönökben fogva tartott, még az 1993-as oslói egyezmény előtt elítélt 104 palesztin rab elengedéséért.     A megbeszélésen Erekát azzal vádolta az izraeli kormányzati tisztviselőket, hogy szándékosan ártanak a Palesztin Hatóságnak, és hazugságnak nevezte azokat az állításokat, hogy a palesztin vezetéssel teljes összhangban folynának az újabb építkezések.     A palesztinok hangsúlyozták, hogy soha nem egyeztek bele a telepesek terjeszkedésének és a foglyok szabadon engedésének az összekapcsolásába. Később kijelentették, hogy a találkozón elhangzott súlyos szavak miatt „komoly válság alakult ki az izraeli oldallal szemben, és a megbeszélés megszakadt”.     Benjámin Netanjahu miniszterelnöki hivatala nem erősítette meg és nem is cáfolta a történteket, nem reagált a palesztin beszámolókra, alkalmazkodva a megbeszélések titkosságát kérő amerikai indítványhoz.     A béketárgyalások válsága egybeesik az azokat kezdeményező John Kerry amerikai külügyminiszter látogatásával. Kerry délelőtt Jeruzsálemben Netanjahuval találkozott, majd Betlehembe utazik, hogy a palesztin vezetőkkel tárgyaljon.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*