Orbán Viktor: Az újraindítás feltétele a vakcina

Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert a koronavírus elleni oltás menti meg az életet és a munkahelyeket; az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett Magyarországon május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinával olt – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn az Országgyűlés idei első ülésén.

A magyar védelmi intézkedések következetesek

Orbán Viktor napirend előtt hangsúlyozta, a kabinet november óta nem változtatott a védelmi intézkedéseken, ezért sikerült a járványt keretek közé szorítani. Ahol folyamatosan változtatták a lépéseket, hatalmas erővel éledt fel a harmadik hullám – jegyezte meg.

A vírusmutációk miatt emelkedő tendencia jöhet, Európában már a harmadik hullám zajlik

Rámutatott ugyanakkor: a járványadatok egész Európában, így Magyarországon is növekedést mutatnak. Itthon a járványgörbe 10 napja nem csökken, a második hullám lefelé tartó szakasza megtorpant, vélhetően a ragályosabb vírusmutáció miatt ismét emelkedő tendencia jöhet. Ezért szükség van az Országgyűléstől kapott felhatalmazás meghosszabbítására és az eddigi szabályok szigorú, következetes betartására.

Azon, dolgozunk, hogy erősebben jöjjünk ki a járványból, mint ahogy belementünk

Az újranyitás ügyében úgy fogalmazott: a kormány nemcsak a “zárva táblát” akarja átfordítani, hanem újra akarja indítani a gazdaságot, az egész polgári társadalmi életet. “Azt akarjuk, hogy erősebben jöjjünk ki a járványból, mint ahogy belementünk” – hangoztatta.

Minden hatásos és biztonságos vakcinára szükség van

Az újraindítás feltételének a vakcinát nevezte a kormányfő, mert anélkül nem lehet megállítani a vírust.
Ezért tartja a legfontosabb mai feladatnak minél több vakcina gyors beszerzését. “Nekünk minden olyan vakcina jó, amely biztonságos, és amellyel a világon már több millió embert beoltottak” – jelentette ki.
Az orosz vakcináról elmondta: 3 hónap alatt 1 millió ember oltására elegendő oltóanyag érkezik Magyarországra. A kínai vakcina ügyében pedig arról tájékoztatott, hogy 2,5 millió ember beoltására elég vakcinát vásárolnak.
Így Magyarországon már 5 hatékony és biztonságos vakcinának van engedélye, ami a tömeges oltás megkezdésének kulcsa – összegzett.

A brüsszeli vakcinabeszerzés lassú

Az európai vakcinellátás bizonytalanságai mellett is biztosan kijelenthető: a magyarok május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy olyan, hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinákra támaszkodik – mondta a miniszterelnök, aki reális esélyt lát arra, hogy április elejére a beoltottak száma meghaladja a 2 milliót, vagyis minden 60 évnél idősebb regisztrált megkapja az oltást.
Felfogása szerint Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert az oltás menti meg az életeket és a munkahelyeket. Hozzátette, nem szabadna a vakcinából politikai kérdést csinálni, “nem a vakcina területén kell bizonygatni az amerikaiak és a brüsszeliek iránti elkötelezettséget”.

Az élet újraindításáról szóló nemzeti konzultációról

Jelezte, a nyitásról online konzultáció indul, 7 kérdésben kérik ki az emberek véleményét.

A gazdaságvédelmi intézkedések eredményesek voltak, sikerült megőrizni a munkahelyeket

A gazdasági helyzetről azt közölte: a kormányzati válságkezelés lényege a munkahelymegvédés volt, ezért hitelmoratóriumot vezettek be, bértámogatással segítik a bajbajutott vállalkozásokat, a nehéz helyzetbe került ágazatokban átvállalják a bérek felét, elengedték a szociális hozzájárulási adót, és felére csökkentették az iparűzési adót – sorolta, a célzott bértámogatásról pedig hangsúlyozta: mintegy 80 milliárd forintból 250 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. Kiemelte azt is: beruházási támogatást adtak 1434 vállalkozásnak, ami 280 ezer munkahely megtartását, létrehozását segítette elő.
A gazdaságvédelmi intézkedéseket eredményeseknek nevezte, mert decemberben ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt, a munkanélküliek aránya pedig a harmadik legalacsonyabb az EU-ban.

A gazdaság-újraindítási akcióterv hét lépéséről

A miniszterelnök megerősítette: amint lesz elég vakcina, hozzákezdenek a korlátozások fokozatos enyhítéséhez.
A kormány gazdaság-újraindítási akciótervet indított – folytatta -, a kabinet meggyőződése, hogy a gazdaságot munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel, beruházástámogatással kell újraindítani.
Az akcióterv hét lépése: a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése, a lakásfelújítási program, a bajbajutott vállalkozások bértámogatása, az orvosbéremelési program, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 év alattiak szja-mentessége és kamatmentes újraindítási gyorskölcsön biztosítása – 10 millió forintig – a legkisebb vállalkozásoknak – ismertette.
Az akcióterv ezeket követő lépése egy nagyívű beruházástámogatási program, amelyet az EU-val közösen finanszíroznak, és amelynek legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz, megvalósul az ország legnagyobb egyetemfejlesztési terve 1500-2000 milliárd forintos befektetéssel – közölte.

A mai válságkezelés logikája más, mint 2010 előtt volt

Orbán Viktor hangsúlyozta, a mai válságkezelés logikája más, mint 2010 előtt volt: a mostani nemzeti jellegű, nem az emberekkel fizetteti meg a válság árát, szemben a 2010 előtti világgal, amikor a válságok árát főként a nyugdíjasokkal fizettették meg.
A 13. havi nyugdíj visszaépítéséről megjegyezte: kötelesség anyagilag is megbecsülni azokat, akik egy élet munkájával felépítették az országot.
A 25 év alattiak szja-mentességét úgy kommentálta: a kormány fontosnak tartja, hogy minden fiatal a saját lábára tudjon állni, el tudja kezdeni az önálló életét.
A kormányfő úgy összegzett: Magyarország egy erős ország, ezért állta jól a sarat a járvány idején.

Fokozatosan kivezetjük a korlátozásokat és újraindítjuk a gazdaságot

Végül elmondta, a kormány az elkövetkező hónapokban három nagy ügyön fog dolgozni: végigviszi a tömeges oltási akciót; a konzultáció után – az emberek véleményét figyelembe véve – fokozatosan, kellő óvatossággal kivezeti a korlátozásokat; és újraindítja a gazdaságot.
A miniszterelnök reméli, az ország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt.
Orbán Viktor arra kérte a képviselőket, pártállásra tekintet nélkül támogassák a kormány válságkezelő és gazdasági újraindítási akciótervét.