Orbán: a munkának és a szakmunkának van jövője Magyarországon

Fotó: Juhász Melinda

A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem – hangsúlyozta a miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.

    Orbán Viktor a Hungexpón rendezett eseményen mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: “a nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással” nyerték meg a parlamenti választást három hete, és a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt.
    Felidézte: az elmúlt időszakban kiterjesztették a duális képzést, életszerűbbé tették a képzési formákat, létrehozták a szakképzési centrumokat és a szakmunkás hallgatók ösztöndíjrendszerét, valamint komoly lépéseket tettek a digitalizáció irányába is, a kormány pedig ingyenesen biztosítja az első két szakma vagy szakképesítés megszerzését.
    Mindezeknek köszönhetően mára 250 ezren tanulnak szakképzésben Magyarországon, egyre nagyobb a kereslet a képzett szakmunkásokra, a vállalkozói pálya is egyre népszerűbb és egyre jövedelmezőbb – mondta a kormányfő.
    Emlékeztetett: már nyolcadik alkalommal lehet itt ezen a rendezvényen, és a résztvevőket mindig is arra biztatta, higgyenek abban, hogy a “munkának és különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon”.
    Két jó tanács összefoglalja, miért érdemes szakmát tanulni: amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni, és ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát – fogalmazott. Úgy értékelt: az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd.
    Felhívta a figyelmet arra: bár igazságtalannak tűnhet, hogy még “alig ocsúdtunk fel” a koronavírus-járványból, máris “megkaptuk a nyakunkba” a szomszédban dúló háborút, ahelyett, hogy “kárhoztatnánk a körülményeket”, inkább erősítsük meg magunkat abban, hogy “akinek tudása van, akinek szakmája van, és akinek van kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem.”
    “Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megerősödve kerülhetünk ki ebből a bajból is, és tehetünk egy méretes lépést előre, nem pedig hátra” – mondta, a pályaválasztó fiatalokat arra biztatva, válasszanak maguknak szakmát. Hangsúlyozta: Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni, mert hazánk az egyik legjobb hely Európában.
    A kormányfő a fiataloknak azt üzente: új gyárak, telephelyek, új termelési központok nőttek ki a földből, és mindannyian “a ti munkátokra számítanak”. Adókedvezményt biztosítunk a pályakezdő fiataloknak és azoknak a cégeknek is, “amelyek benneteket alkalmaznak”, támogatjuk a családalapítást és az otthonteremtést, a házépítést és -felújítást – sorolta.
    Kijelentette: aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában. “Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem” – tette hozzá.
    A miniszterelnök a pedagógusoknak azt mondta: a sok fontos és hangzatos eredmény “nem jöhetett volna létre az önök munkája nélkül”. A magyar szakmunkások hazai és nemzetközi eredményei tanúskodnak róla, milyen kiváló oktatók és pedagógusok dolgoznak a magyar szakképzési rendszerben – vélekedett. Hozzátette: köszönet illeti őket az áldozatos munkájukért.
    A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, együttműködve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, április 25-27. között rendezi a XV. Szakma Sztár Fesztivált, amely a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Nemzeti döntőjének színhelye.

MTI