Orbán a genfi CERN-központban: büszkék lehetünk a magyar mérnökökre

Magyarország büszke lehet mérnökeire, informatikusaira, fizikusaira – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az MTI-nek, miután Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével közösen látogatást tett az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN genfi központjában.

MTI Fotó: CERN/Maximilien Brice

A kormányfő az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy találkozott a genfi központban dolgozó több mint hatvan magyar szakemberrel, doktorandusszal, diákkal, akik komoly pozíciókat töltenek be, komoly kutatásokban vesznek részt, és a legmagasabb szinten teljesítenek. “Jó okunk van arra, hogy büszkék legyünk a mérnökeinkre, a fizikusainkra, az informatikusainkra” – hangsúlyozta, rámutatva egyúttal, hogy “a nemzeti össztermékünkön és a lélekszámunkon fölül vagyunk reprezentálva” a CERN-ben folyó tudományos munkában.     A hivatalos látogatáson a magyar küldöttség tájékoztatást kapott a CERN-ben folyó munkáról, a tervekről. Orbán Viktor értékelése szerint “az a tudományos munka, amely itt zajlik, építi a jövőt. (…) Itt jönnek létre azok a fizikai felismerések, amelyekre alapozva azután később az egész világot behálózó, meghódító termékek jönnek létre, mint például az internet”.     A kutatási szervezet vezetőjével folytatott tárgyaláson megerősítették a Magyarország és a CERN közötti szakmai, pénzügyi együttműködést – közölte Orbán Viktor, hozzáfűzve: Magyarország mint a szervezet tagja az idei költségvetésében 1,7 milliárd forintot biztosít a CERN-nek.     Megjegyezte továbbá, Magyarország készen áll arra, hogy ha újabb kutatások jönnek létre, akkor azokban tudósokkal és pénzügyileg is részt vállaljon.     A svájci székhelyű kutatóintézet “lelke” egy hatalmas számítógépközpont, amelynek testvérszervezete, a genfivel azonos minőségű központja Budapesten van – hívta fel a figyelmet. Jelezte, hogy a mostani találkozón is szóba került a magyar fővárosban, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjában lévő, tavaly júniusban felavatott adatközpont. A megbeszélésen – amelyen jelen volt a Wigner-kutatóközpont vezetője, Lévai Péter is – a svájciak a legnagyobb megelégedéssel nyilatkoztak a budapesti központ teljesítményéről – emelte ki a miniszterelnök.     Az 1954-ben alapított CERN-nek jelenleg 21 tagja van, köztük az 1992-ben csatlakozott Magyarország.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*