Olaszországban túllépte a kilencszázat az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma

Több mint kilencszázzal emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Olaszországban huszonnégy óra alatt az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint. Május közepe óta ez a legrosszabb adat, és a fertőzöttek átlagéletkora harmincnégy évre csökkent.

    Kilencszáznegyvenhét új beteget szűrtek ki a csütörtöki 845 után. Augusztus első hetében napi kétszáz alatt volt az egy nap alatt fertőzéssel diagnosztizáltak száma. Az utóbbi egy hónapban több mint száznegyven százalékkal emelkedett a napi új betegek száma.
Az új betegek jelentős többsége tünetmentesnek bizonyul. A fertőzöttek átlagéletkora 34 évre csökkent a márciusban mért 62 évről. A legnagyobb emelkedés Szardínia szigetén és a közép-olaszországi Lazio tartományban figyelhető meg. A fertőzés terjedését mérő reprodukciós ráta országos szinten továbbra is a veszélyességi szintnek tartott egyes érték alatt van.
Olaszországban 16 ezer felett van az aktív fertőzöttek száma, közülük 919-en vannak kórházban, 69-en intenzív osztályon. Az utóbbi egy nap alatt harminchattal emelkedett a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, eggyel az intenzíven kezelteké. A gyógyultak száma túllépte a 204 ezret.
Egy nap alatt kilenc beteg halt meg a korábbi hathoz képest. A halottak száma elérte a 35 427-t. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 257 ezret.
Az egészségügyi hatóságok a fertőzésszám növekedésével számoltak augusztus második felében a nyaralás miatti mozgás miatt. Az esetszám emelkedését a fiatalok között ritkán betartott távolságtartással, hiányos szájmaszk-használattal magyarázzák.     Emelkedett a vírustesztek száma is: a római és a milánói nemzetközi repülőtéren is tesztelik a többek között Spanyolországból és Görögországból érkezőket. Az utóbbi egy nap alatt több mint hetvenezer embert teszteltek az egész országban.
A kormány augusztus 17-étől bezáratta a diszkókat, valamint ismét kötelezővé tette a szájmaszk használatát a tömegeket vonzó helyszíneken, közöttük a tengerparti üdülőhelyek utcáin, terein is.
Aggodalom előzi meg a szeptember 14-ére kijelölt iskolakezdést. Az oktatást március 11-én állították le, kevesebb mint egy hónap múlva több mint nyolcmillió diákot várnak vissza az iskolákba.
Az oktatási tárca bejelentése szerint az intézmények készen állnak a tanévkezdésre, a szakszervezetek káoszra panaszkodnak. Továbbra sem tudni, hogy milyen járványügyi protokollt kell majd követni.

Forrás:MTI