Ogier utolsó perces győzelme

Sebastien Ogier nyolcadik aszfaltos győzelmét húzta be vasárnap a Rali Világbajnokságban debütáló Horvát Ralin. A francia hatalmas menetet tudhat magáénak azután, hogy az utolsó utáni pillanatban ragadta vissza az elsőséget. Ha a Toyota francia pilótája volt a rali nagy győztese, akkor mondhatni, walesi csapattársa, Elfyn Evans a nagy vesztes. Már-már a markában érezhette a győzelmet Evans, de a Power Stage-en elvesztette azt és csak második lett. A bronzérmes helyen a pénteken végig vezető Thierry Neuville ért célba.

„Nem hittem volna, hogy elég lesz az időnk (az első helyhez). Elfyn Evans hihetetlen munkát végzett. Nagyon érzelmes pillanat ez! Egy hullámvasúton ültünk egész hétvégén. Örültem, hogy még versenyben vagyok és ezután így nyertünk….Azt gondolom, hogy pont ezekért a pillanatokért szeretjük ezt a sportot.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Sebastien Ogier vezette a ralit, mikor vasárnap reggel, az első szakasz előtti közúton karambolozott és megsérült a Yarisa. Elfyn Evans ekkor ragadta magához a vezetést és akár győzhetett volna, de mégsem így történt. A nagy nyomást egyikőjük sem bírta és hibázott mindkettő. Az utolsó szakaszt, a Power Stage-et, végül mindössze 3,9 másodperces előnnyel kezdte meg Evans, de mivel Ogier tövig nyomta a gázt és Evans is hibát vétett, végül alig 0,6 másodperccel, de győzött a francia.

Ogier számára ez az eredmény nagy kárpótlás az előző rali miatt. Az Északi-sarki Finn Ralin ugyanis ő indulhatott az élről és a rá váró útsöprés nagyon nagy hátrányt jelentett számára. Az első napot akkor a kilencedik helyen zárta és bár beleadott apait-anyait, hogy feljebb verekedje magát, az utolsó gyorsasági szakasz akkor nem játszott a kezére. A teljes sötétségben zajló szakaszon kivágódott autójával az útról és beragadt az útszéli hóba.

Ezzel a győzelemmel Sebastien Ogier átveszi az egyéni ponttábla első helyét is azután, hogy az eddig vezető Kalle Rovanpera még a pénteki nyitó szakaszon karambolozott. Bár sem ő, se a navigátora nem sérült meg, a ralit nem tudták folytatni. A versenygyőztes franciáé a Power Stage győzelemért járó plusz öt pont is. Craig Breen lett második (plusz négy pont), Neuville harmadikként ért célba (plusz három pont). Az utolsó két hely Evansé (két pont) és Ott Tanaké (egy pont) lett.

Ott Tanak nem tudta hozni az Északi-sarki Finn Ralin hozott domináns formáját. Az észt végül lemaradva az élvonalbeli triótól ért célba a negyedik helyen.

Adrien Fourmaux bemutatkozása a Rali Világbajnokságban mondhatni jól sikerült. Nagyszerű versenyzéssel az ötödik helyre kormányozta célba Fiestáját a francia. A toyotás Takamoto Katsuta idén harmadjára is hatodik lett. Gus Greensmith nem hozta újonc csapattársa formáját. Végül hetedik lett, ami legjobb idei helyezése.

A nyolcadik helyezett Craig Breennek nehéz ralija volt, de kis kárpótlást jelenthetett számára a Power Stage-en megszerzett második hely és az azért járó négy bónuszpont. Teemu Suninen zárja az első tizet az M-Sport Fordjával.

A WRC2 kategóriagyőzelmet Mads Östberg szerezte meg.

A következő világbajnoki raliversenyre egy hónapot kell várnunk. 2021. május 20-23. között kerül megrendezésre a Portugál Rali, amelyet két éve, a pandéma előtt rendeztek meg utoljára. A ralisok által igencsak kedvelt versenyt 2019-ben Ott Tanak nyerte.

2021-es Horvát Rali eredménye

  1. Sebastien Ogier (FRA)              Toyota Yaris                          2:51:22,9
  2. Elfyn Evans (GBR)                     Toyota Yaris                          2:51:23,5
  3. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai i20 Coupé                        2:51:31,0
  4. Ott Tanak (EST)                          Hyundai i20 Coupé                        2:52:48,0
  5. Adrien Fourmaux (FRA)            Ford Fiesta                         2:54:32,6
  6. Takamoto Katsuta (JPN)           Toyota Yaris                          2:54:54,7
  7. Gus Greensmith (GBR) Ford Fiesta                         2:55:21,7
  8. Craig Breen (IRL)                       Hyundai i20 Coupé                        2:55:51,1
  9. Mads Östberg (NOR)                 Citroen C3                             3:01:23,7
  10. Teemu Suninen (FIN)             Ford Fiesta                         3:01:52,2

A világbajnokság állása

 

  1. Sebastien Ogier (FRA)              Toyota Racing WRT                       61 pont
  2. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai WRT                            53 pont
  3. Elfyn Evans (GBR)                     Toyota Racing WRT                       51 pont
  4. Ott Tanak (EST)                          Hyundai WRT                            40 pont
  5. Kalle Rovanpera (FIN)               Toyota Racing WRT                       39 pont
  6. Craig Breen (IRL)                       Hyundai WRT                                  24 pont
  7. Takamoto Katsuta (JPN)           Toyota Racing WRT                       24 pont
  8. Adrien Fourmaux (FRA)            M-Sport WRT                            12 pont
  9. Gus Greensmith (GBR)             M-Sport WRT                            12 pont
  10. Dani Sordo (ESP)                     Hyundai WRT                            11 pont

Gyártók

  1. Toyota Racing WRC                  138 pont
  2. Hyundai WRT                            111 pont
  3. M-Sport Ford WRT                       42 pont
  4. Hyundai 2C Competition             28 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/