Ogier révén a VW végre otthon is nyert

Megtört a Volkswagen balszerencséje hazai versenyén, a Német Ralin. A dobogó mindhárom fokára saját pilótája állhatott fel. A győzelmet Sebastien Ogier hozta el először a német gyártó számára a VW hazai versenyén. A francia pilóta győzelmével ráadásul belátható közelségbe került számára zsinórban harmadik világbajnoki címe is. A második helyezés a Finn Rali győzteséé, Jari-Matti Latvaláé lett, míg a bronzérmes helyen Andreas Mikkelsen ért célba.

Amber-Nemet_Rali-Latvala

Sebastien Ogier-nek ezúttal még nem sikerült begyűjtenie harmadik egyéni világbajnoki címét, de a következő versenyen, a szeptember közepén megrendezésre kerülő Ausztrál Ralin már nagyobb esélye lehet rá. A francia pilótának csapattársa, Jari-Matti Latvala előtt kell ehhez célba érnie. 2014-ben ez sikerült neki, s a mostani győzelem farvizén hajózva könnyen megismételheti győzelmét a kenguruk földjén.

„Nagy megkönnyebbülés ez. Egész hétvégén nagy volt rajtunk a nyomás, s végül hármas győzelmet értünk el. Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, büszke vagyok. Mindenki nagyszerű munkát végzett. Nagyon boldog vagyok.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta, aki mostani győzelmével beírta magát a Rali Világbajnokság történetébe. 30 győzelemmel Marcus Grönholmmal megosztva áll a második helyen, minden idők legtöbb győzelmét megszerzők listáján.

 Amber-Nemet_Rali-Ogier2

Jari-Matti Latvala nem tudta megismételni az augusztus elején, a Finn Ralin elért sikerét, de a második hely mellett a Power Stage győzelemért járó három bónusz ponttal vigasztalódhat a finn. Kris Meeke kettő, Dani Sordo pedig egy pontot kapott az itt elért második és harmadik helyért.

Ahogy előre jósolható volt, az aszfaltmesterek voltak előnyben ezen a nehéz ralin. A volkswagenes pilóták sikere váratlan volt, Sordo nem okozott meglepetést, Meeke pedig felemás hétvégét zárt. Meeke a negyedik helyről csúszott le a 12.-re azután, hogy pénteken autójának a felfüggesztése megsérült. Bár bicegve végigcsinálta a napot, de nagyon lemaradt s végül az első tizen kívül ért célba.

Sebastien Ogier már pénteken az élre állt, s bár egy kis időre lekerült onnan, a délután során ismét az első helyen versenyzett. Szombaton megduplázta az előnyét, délutánra pedig még jobban elhúzott a mezőnytől. Ez azt jelentette, hogy több, mint 30 másodperces előnnyel vágott neki az utolsó napnak. Bár csak hatodik lett a Power Stage-en, így is nagy előnnyel nyerte meg a Német Ralit finn csapattársa és legfőbb riválisa előtt.

Andreas Mikkelsen egyedül hajtott a harmadik helyen, nem sok eséllyel csapattársai utolérésére. Ennek ellenére elégedett nyilatkozott helyezéséről a norvég pilóta. Dani Sordo nem is annyira a negyedik pozíciójára lehet büszke, hanem arra, hogy megelőzte sikeresebb csapattársát, a tavalyi Német Rali győztesét, Thierry Neuville-t. Ráadásul a Power Stage-en is bejutott az első három közé.

Sordónak, Neuville-nek és Paddonnak köszönhetően a Hyundai kielőzte a Citroent a konstruktőrök között és jelenleg a második helyen áll. A koreai gyártó autóinak nagyon fekszik ez a pálya, s bár idén nem ért el a csapat akkora diadalt, mint tavaly (amikor kettős győzelmet szerzett), mégis sikeresnek könyvelheti el a hétvégi ralit.

Az M-Sport pilótája, Elfyn Evans könnyen maga mögött tartotta Mads Östberget, s lett hatodik. Ott Tanak a nyolcadik helyre vitte célba a másik M-Sport Fiestát. Az észt pilóta pénteken és szombaton is sok időt vesztett, gondjai akadtak autója újraindításával.

Az első tizet Hayden Paddon és a WRC kategóriában debütáló francia Stephane Lefebvre zárja.

Robert Kubica is rajthoz állt a hétvégén, s nehéz futamon van túl. Még el sem kezdődött a rali, máris öt perces büntetést kapott a lengyel pilóta motorcsere miatt. Többször is letért az útról, s szombaton, egy látványos balesetet követően ki kellett állnia, mikor megsérült autójának bal első kereke (és betört autójának a szélvédője). Vasárnap a Rally2 szabályzás értelmében állt csak vissza és ért célba.

Ismét egy hosszabb szünet következik a ralimezőny számára, hiszen három hét múlva 2015. szeptember 10-13. között rendezik meg az Ausztrál Ralit. 2014 után idén is a Volkswagenről szólhat ez a verseny. Tavaly itt lett világbajnok a VW, s idén is ünneplésre készül a csapat: Sebastien Ogier harmadik vb-címét gyűjtheti be a távoli kontinensen.

2015-ös Német Rali eredménye

  1. Sebastien Ogier (FRA)            Volkswagen Polo              3:35:49,5
  2. Jari-Matti Latvala (FIN)           Volkswagen Polo              3:36:12,5
  3. Andreas Mikkelsen (NOR)       Volkswagen Polo              3:37:46,1
  4. Dani Sordo (ESP)                   Hyundai I20                      3:37:58,8
  5. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai I20                      3:38:23,3
  6. Elfyn Evans (GBR)                 Ford Fiesta RS                 3:38:41,6
  7. Mads Östberg (NOR)              Citroën DS3                     3:39:02,0
  8. Ott Tanak (EST)                     Ford Fiesta RS                 3:40:16,1
  9. Hayden Paddon (NZL)            Hyundai I20                      3:40:36,3
  10. Stephane Lefebvre (FRA)      Citroën DS3                     3:40:44,0

A világbajnokság eredménye a Német Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA)            Volkswagen Motorsport                     207 pont
  2. Jari-Matti Latvala (FIN)           Volkswagen Motorsport                     114 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR)       Volkswagen Motorsport                       98 pont
  4. Mads Östberg (NOR)              Citroën WRT                              90 pont
  5. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai Motorsport                       80 pont
  6. Elfyn Evans (GBR)                 M-Sport WRT                              61 pont
  7. Kris Meeke (GBR)                  Citroën WRT                              56 pont
  8. Ott Tanak (EST)                     M-Sport WRT                              54 pont
  9. Dani Sordo (ESP)                   Hyundai Motorsport                       52 pont
  10. Hayden Paddon (NZL)          Hyundai Motorsport N                             46 pont

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport           300 pont
  2. Hyundai WRT                         161 pont
  3. Citroën WRT                          148 pont
  4. M-Sport WRT                         138 pont
  5. Volkswagen Motorsport II          64 pont
  6. Hyundai Motorsport N               45 pont
  7. Jipocar Czech National Team    43 pont
  8. FWRT SRL                                9 pont

 

(Forrás: Amber PR)