Ogier negyedszer is győz Portugáliában

Amber-Portugal_Rali-VWAz előzetes várakozásoknak megfelelően Sebastian Ogier ért célba elsőként a Portugál Ralin. A francia klasszis öt portugáliai megmérettetésből négyet megnyert. A Volkswagen sztárpilótáját nehéz legyőzni ezen a murvás versenyen. Ez Mikko Hirvonennek sem sikerült, így idén az M-Sport színeiben versenyző finn pilóta a második helyre kormányozta célba Fordját. A Citroen norvég pilótájáé, Mads Östbergé a bronzérmes helyezés.

„Portugália az a hely, ahol szeretek versenyezni és most már öt itteni indulásomból négyen nyerni tudtam egy WRC-ben. Nagyszerű harcot vívtam Mikkóval a rali nagy részében, jól kezeltük az abroncsokat minden tegnap délutáni szakaszon és ez nagy előny volt. A gumik óvása érdekében nem mentem őrült módjára.” – nyilatkozta vasárnap a címvédő pilóta, aki még a TV-ben is közvetített Power Stage-et is megnyerte, s így már 29 pont előnye van a világbajnokságban. A VW ráadásul ezzel zsinórban nyolcadszorra tudott győzni, s ezzel beállította a Citroen, még 2011-ben, megszerzett rekordját.

Ogier hátránnyal kezdte a pénteki első teljes napot, hiszen murván sosem előny a söprögető szerepében hajtani. A francia pilóta próbált minél kevesebb időt veszíteni a hol száraz, hol saras útviszonyok közepette. Végül szombat reggel az élre állt és megközelíthetetlen volt a délután során is, amelyet egy sor szakaszgyőzelemmel ünnepelt. Mikko Hirvonen lágy abroncsai nagyon koptak a száradó utakon, így nem tudott lépést tartani az élen haladó pilótával. Hirvonen és Östberg is nagyszerűen teljesített a hétvégén. Utóbbi annak köszönheti dobogós helyezését, hogy Ott Tanak egy igen szép teljesítményt követően karambolozott Fiestájával.

Andreas Mikkelsené a negyedik helyezés. A Volkswagennel versenyző norvég tisztán ment, növelni tudta a tempóját és lekörözve Henning Solberget begyűjtötte a negyedik helyezést.

Az első tizet Martin Prokop, Thierry Neuville, Juho Hanninen, Nasser Al-Attiyah és Jari Ketomaa zárja. Ismét Neuville a legjobb helyezést begyűjtő Hyundai pilóta, bár ezúttal nem jutott el a dobogóig. A fiatal belga pilótát hátráltatta autója törött hajtótengelye és persze megpördülése az i20-assal sem volt az előnyére.

Robert Kubica ezen a ralin is elég balszerencsésen szerepelt. Bár az ex-Forma-1-es pilóta célja a hétvégén az úton maradás volt, ez most sem sikerült neki. Kubica mellett Kris Meeke és Jari-Matti Latvala is karambolozott. Dani Sordo hétvégi szereplésétől sokat várt a Hyundai, de a spanyol pilótán végül a technika ördöge fogott ki, az ő autójában is eltörött a hajtótengely.

„Rövid és nehéz volt ez a nap. Az elejétől foga nagyon stabilan vezettem, de ez mégsem tartott vissza attól, hogy ismét hibázzak.” – szögezte le Kubica. „Azt hiszem újra kell indítanom magamat, és úgy kell versenyezzek a ralikon, mint az elején, 12 hónappal ezelőtt. Reményeim szerint sokkal jobban sikerül majd az Argentin Rally számunkra.” – tette hozzá a lengyel pilóta.

A következő világbajnoki ralira hosszabban kell várnunk, hiszen majdnem öt hét múlva, 2014. május 8-11. között kerül megrendezésre az ugyancsak murvás Argentin Rali. Visszavonulása előtt Sebastien Loeb tavaly itt még rajthoz állt és ez kifizetődő volt számára, hiszen zsinórban nyolcadszorra is hazavihette Dél-Amerikából a győztes trófeát. Loeb híján ezúttal is honfitársa, Sebastien Ogier lesz a favorit.

2014-es Portugál Rali eredménye

1. Sebastien Ogier (FRA)              Volkswagen Polo                3:33:20,4

2. Mikko Hirvonen (FIN)                Ford Fiesta RS                    3:34:03,6

3. Mads Östberg (NOR)                 Citroën DS3                         3:34:32,8

4. Andreas Mikkelsen (NOR)        Volkswagen Polo 2            3:38:10,9

5. Henning Solberg (NOR)           Ford Fiesta RS                    3:38:30,6

6. Martin Prokop (CZE)                  Ford Fiesta RS                    3:41:47,6

7. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai i20                         3:41:52,7

8. Juho Hanninen (FIN)                Hyundai i20                         3:42:12,0

9. Nasser Al-Attiyah (QAT)            Ford Fiesta S2000              3:43:35,1

10. Jari Ketomaa (FIN)                   Ford Fiesta                           3:43:46,7

A világbajnokság eredménye a Portugál Rali után:

Pilóták

 

1. Sebastien Ogier (FRA)              Volkswagen Motorsport                             91 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)              Volkswagen Motorsport                             62 pont

3. Mads Östberg (NOR)                 Citroën WRT                                               48 pont

4. Andreas Mikkelsen (NOR)        Volkswagen Motorsport 2                         36 pont

5. Mikko Hirvonen (FIN)                M-Sport WRT                                               36 pont

6. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai WRT                                             21 pont

7. Elfyn Evans (GBR)                    M-Sport WRT                                               20 pont

8. Bryan Bouffier (FRA)                 M-Sport WRT                                               18 pont

9. Martin Prokop (CZE)                  Jipocar Czech National Team                  18 pont

10. Kris Meeke (GBR)                    Citroën WRT                                               17 pont

Gyártók

 

1. Volkswagen Motorsport             144 pont

2. Citroën WRT                                 75 pont

3. M-Sport WRT                                 60 pont

4. Hyundai WRT                               45 pont

5. Volkswagen Motorsport 2           40 pont

6. Jipocar Czech National Team    20 pont

7. RK M-Sport WRT                            4 pont

(Forrás: Amber PR)