Ogier győzelemmel zárta diadalittas évét

Sebastien Ogier Wales Ralin megszerzett győzelmével ér véget a Rali Világbajnokság 2013-as szezona. A Volkswagen francia pilótája már korábban, Franciaországban megszerezte első világbajnoki címét, de nem ült a babérjain. Az azóta lezajlott két ralin is győzedelmeskedett. A második és harmadik helyezett pilóta személye sem meglepetés. Az ezüstérmes hely Ogier csapattársáé, Jari-Matti Latvaláé lett, míg a harmadik helyen Thierry Neuville-t ünnepelhetjük.

„Nagyon boldog vagyok és egy nagy köszönet ismét a csapatomnak, az autó tökéletes volt. Úgy jöttem ide, hogy tudtam, ez a rali nem sikerült régebben túl fényesen, s még így is sikerült nyernem a csapattársammal szemben, aki igazán otthon érzi itt magát. Ez egy újabb nagyszerű győzelem a számunkra, és egy tökéletes szezon vége. Nagy kihívás lesz ennél jobb eredményt elérni jövőre…” – szögezte le boldogan a versenygyőztes világbajnok.

 

Sebastien Ogier nagyszerűen versenyzett végig, sikeresen maga mögött tartotta csapattársát, Jari-Matti Latvalát. A finn pilóta, aki az előző két Wales Ralin elhozta a győztes trófeát, vasárnap Polója növekvő alulkormányozottságára panaszkodott, ráadásul a 19. gyorsasági szakaszon lefullasztotta autója motorját is.

 

Thierry Neuville a második pilóta, aki nem panaszkodhat az idei teljesítménye miatt. Az egyéni ponttábla második helyén álló pilóta ugyanis bronzérmes lett utolsó raliján az M-Sport Fiestával. Jövőre a belga tehetség már a Hyundai gyári programjában bizonyíthat. Neuville ráadásul megszerezte a Power Stage győzelemért járó három extra pontot is. A Power Stage második és harmadik helyezettje Jevgenyij Novikov és Mads Östberg lett.

 

A negyedik helyezett Andreas Mikkelsen nagyon szeretett volna felzárkózni Neuville-re, de a 17. gyorsasági szakaszon megpördült és így belekerült a negyedik helyért folyó ádáz harcba. A küzdelmet végül megnyerte és Mads Östberg kénytelen volt elfogadni az ötödik helyet.

 

A hatodik helyre Martin Prokop hozta célba Fordját, akit a legjobb citroenes pilóta, Dani Sordo követ a hetedik helyen. A nyolcadik helyezett és a WRC2 kategória győztese a helyi menő, Elfyn Evans lett Jari Ketomaa előtt.

 

Robert Kubica még a Katalán Ralin begyűjtötte a WRC2 kategória világbajnoki címét, de ezúttal nem diadalmaskodott. A lengyel pilóta ugyanis szombaton, a 11. gyorsasági szakasz rajtjánál balesetet szenvedett gyári Citroen DS3-jával. Kubica és új navigátora, Michele Ferrara, nem sérült meg komolyabban. A balesetet az új navigátor tapasztalatlansága is okozhatta, hiszen a baleset okozója állítólag a rossz itiner volt.

 

Kubicának egyébként ez volt a második balesete a Wales Rali során, hiszen pénteken már kisodródott az árokba, s miután megesküdött, hogy ezután óvatosabb lesz, szombaton ismét megtörtént a baj. A 2013-as szezonnak az ex-Forma-1-es pilóta számára így hamarabb vége szakadt.

 

A Wales Ralival egy újabb szakasz zárult le a történelemkönyvek ralis fejezetében. Sebastien Loeb végleg távozik a Rali Világbajnokság porondjáról, s idén helyét honfitársa, Sebastien Ogier foglalta el. A konstruktőri ponttábla első helyét is egy új gyártó, a Volkswagen vette át. 2014-ben egy klasszikus rali, az Akropolisz Rali kikerül a versenynaptárból, s helyette a Lengyel Rali debütál a vb-n. A Hyundai is beszáll a harcba Thierry Neuville-el a volán mögött. Talán az ifjú belga lesz az új trónörökös? Nem kell sokáig várnunk, hogy megtudjuk, ugyanis 2014. január 19.-én Monte-Carlóban ismét munkába állnak a ralis csapatok.

 

2013-as Wales Rali eredménye

 

1. Sebastien Ogier                          Volkswagen Polo                2:33:47,6

2. Jari-Matti Latvala                        Volkswagen Polo                2:34:07,9

3. Thierry Neuville                          Ford Fiesta RS                    2:35:02,0

4. Andreas Mikkelsen                    Volkswagen Polo                2:35:22,0

5. Mads Östberg                              Ford Fiesta RS                    2:35:29,3

6. Martin Prokop                              Ford Fiesta RS                    2:40:29,6

7. Dani Sordo                                  Citroën DS3                         2:41:33,1

8. Elfyn Evans                                 Ford Fiesta                           2:43:08,0

9. Jari Ketomaa                               Ford Fiesta                           2:44:07,9

10. Mark Higgins                             Ford Fiesta                           2:44:42,6

 

A világbajnokság végeredménye:

Pilóták

 

1. Sebastien Ogier              Volkswagen Motorsport                             290 pont

2. Thierry Neuville              Qatar WRT                                                   176 pont

3. Jari-Matti Latvala             Volkswagen Motorsport                             162 pont

4. Mikko Hirvonen               Citroën WRT                                               126 pont

5. Dani Sordo                      Abu Dhabi Citroen WRT                           123 pont

6. Mads Östberg                  Qatar M-Sport WRT                                    102 pont

7. Jevgenyij Novikov          Qatar M-Sport WRT                                      69 pont

8. Sebastien Loeb               Citroën WRT                                                 68 pont

9. Martin Prokop                  JIPOCAR Czech National Team               63 pont

10. Andreas Mikkelsen      Volkswagen Motorsport 2                           50 pont

 

Gyártók

1. Volkswagen Motorsport             425 pont

2. Citroën WRT                               280 pont

3. Qatar M-Sport WRT                    190 pont

4. Qatar WRT                                   184 pont

5. Jipocar Czech National Team    65 pont

6. Abu Dhabi Citroen WRT             63 pont

7. Volkswagen Motorsport 2           50 pont

8. Lotos WRC Team                         20 pont

 

(Forrás: Amber PR)

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*