OFOE FILMKLUB – Felnőtteknek gyerekekről

ofA Budapest Film Zrt.  és az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete szeretettel várja a pedagógusokat, a szülőket és minden érdeklődőt OFOE Filmklubunkba minden hónap első keddjén 17.30 órai kezdettel.

A filmklubbal az a célunk, hogy a mozipedagógia iránt érdeklődők kedvezményes áron megtekinthessék előzetesen ifjúsági programsorozataink filmalkotásait, ezzel segítve a kollégákat a filmek kiválasztásában. A vetítés után a résztvevők kötetlen formában beszélhetnek a látott film órai feldolgozásának lehetőségeiről. A gyerekek és fiatalok világát, a nevelés kérdéseit érintő filmeket tűzzük műsorra. Az idén szakemberek által moderált beszélgetés követi majd a film megtekintését, ami további hozzáadott értéket jelent. Számunkra, mint szervezők számára pedig az lenne a pótolhatatlan hozzáadott érték, ha fiatalok is részt vennének ezeken a beszélgetéseken, és megosztanák velünk a film által keltett gondolataikat.

 Idei programok:

2013/2014 2. félév

Március 4. 17.30  EGY JOBB VILÁG 

Április 1. 17.30  PRECIOUS – A BOLDOGSÁG ÁRA

Május 6. 17.30  PAPÍRSÁRKÁNYOK

Június 3. 17.30  A MESSZI DÉL VADJAI 

Június 10. 17.30 NAGY FÜZET

 

OROSZok Filmklub

Az Oroszok blog (oroszok.postr.hu) célja kettős: az olvasók szórakoztatása, és az oroszokról kialakult kép újrafogalmazása.Sok témából szemezgetünk: társadalom, kultúra, közélet, gasztronómia, divat, sport. A blog egyszerre értelmező-informatív hírháttér és szórakoztató életmódmagazin. 2008-tól írjuk, 2009-ben bronzérmesek voltunk a Goldenblog versenyén hírblog kategóriában (oroszorszag.blog.hu címen).

Tilos rádiós műsorunkban, a Vosztokban kéthetente kibeszéljük magunkból, ami a blogból kimaradt, időnként meghívott vendégekkel. Magyarországon még nem, illetve kevésbé ismert kortárs orosz filmeknek is esélyt adunk, hogy megtalálják közönségüket. A filmek után beszélgetünk, teázunk, vodkázunk, zenélünk, kiöntjük a lelkünket.

Február 26., szerda  19.3o

Orosz farsang és filmvetítés

Elbúcsúznak a téltől napot hivogató palacsintával, teával, beszélgetéssel és Vlagyimir Viszockijról szóló legújabb filmmel.

Következő filmklub időpontok:

2014. március 26., szerda 19.30

2014. április 30., szerda  19.30

2014. május 28., szerda  19.30

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*