Obamát “helytelen lett volna” egy lezáratlan vizsgálatról informálni

A Fehér Ház vezető tisztségviselői április óta tudtak az amerikai adóhatóságnál (IRS) folytatott belső vizsgálatról, valamint arról, hogy az valószínűleg meg fogja állapítani, hogy a hatóságnál célzott és fokozott ellenőrzésnek vetettek alá konzervatív csoportokat – erősítette meg hétfőn Jay Carney, a washingtoni elnöki hivatal szóvivője.

Carney szerint ugyanakkor az elnöki apparátus tagjai erről nem tájékoztatták Barack Obamát és a Fehér Ház nem avatkozott be a vizsgálat menetébe. Az elnök a múlt héten kijelentette, hogy a botrányról ugyanúgy május 10-én értesült, mint a közvélemény, amikor az IRS egyik illetékese egy jogászfórumon bocsánatot kért a visszaélésekért.     “Kardinális szabály, hogy nem avatkozunk be egy független vizsgálat menetébe és semmi olyat sem teszünk, ami annak a látszatát keltheti. Ehhez tartottuk magunkat” – mondta Carney.     A pénzügyminisztériumi főellenőrének az adóhivatali vizsgálatról készített jelentésének múlt heti közzététele óta a republikánus politikusok azt próbálják meg kideríteni, hogy tudhatott-e a szabálytalanságokról az akkor újraválasztásáért küzdő elnök már a 2012-es kampány idején is.     A szenátus pénzügyi bizottságnak vezetői hétfőn kétpárti levélben kértek felvilágosítást az IRS ügyvivő biztosától egyebek között arról, hogy a botránnyal kapcsolatban folyt-e kommunikáció a Fehér Ház és az adóhivatal között.     Az elnöki hivatal tisztségviselői napokon át azt állították, április 22. óta mindössze annyit tudtak, hogy az IRS-nél vizsgálat folyik, amelyben érintett a hivatal cincinnati képviselete is. A visszaélések zömét állítólag itt követték el.     A The Wall Street Journal hétfőn ezzel szemben azt közölte, hogy Kathryn Ruemlert, a Fehér Ház vezető jogtanácsosát április 22-én ennél sokkal többről tájékoztatták a pénzügyminisztérium jogászai. Arról, hogy egy hamarosan befejeződő főellenőri audit valószínűleg meg fogja állapítani: a hivatal munkatársai “nem megfelelő” módon vetettek alá vizsgálatnak konzervatív csoportokat.     Carney hétfőn kijelentette: Ruemler április 24 óta tudja, hogy a vizsgálat feltehetően bizonyítékokat talált a konzervatív csoportok célzott ellenőrzésére. A szóvivő szerint a jogtanácsos erről tájékoztatta Densi McDonough-t, a Fehér Ház kabinetfőnökét és az elnöki hivatal több tisztségviselőjét, de magát Barack Obamát nem, mert az elnököt “helytelen lett volna” egy lezáratlan vizsgálatról informálni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*