Obama szerint Trump nem lesz elnök

Donald Trump nem lesz az Egyesült Államok elnöke – jelentette ki szerdán Barack Obama. A republikánus elnökjelöltségre törő Trump válaszában azt mondta, ha 2012-ben indult volna, akkor most Obama nem lenne elnök.

    Barack Obama a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége, az ASEAN-tagországok vezetőivel tartott kaliforniai csúcsértekezlet után beszélt Donald Trumpról.
    “Továbbra is azt hiszem, hogy Trump nem lesz elnök, és azért gondolom ezt, mert nagyon bízom az amerikaiakban” – fogalmazott Obama. Hozzátette: a választók nem fognak Trumpra szavazni, hiszen “ők is tisztában vannak azzal, hogy elnöknek lenni komoly munka”.
    “Ez nem olyan, mint egy talkshow vagy valóságshow házigazdájának lenni, vagy reklámozni valamit. Ez nem marketing” – mondta Barack Obama, utalva arra, hogy Donald Trump korábban televíziós valóságshow házigazdája is volt.
    Donald Trump nem hagyta válasz nélkül a bírálatot. Kijelentette: egyenesen bóknak tekinti, hogy az az elnök bírálja őt, aki “olyan sokat ártott az országnak”.
    “Nézzék meg a költségvetésünket, nézzék a költekezést! Képtelenek vagyunk legyőzni az Iszlám Államot. Az egészségbiztosítás katasztrofális, ebben a formában meg is szüntetjük majd” – jelentette ki egy dél-karolinai kampányrendezvényen.
    Trump szereplése megosztja a Republikánus Pártot. Nikki Haley dél-karolinai kormányzó – akit a republikánus táborban a párt egyik felemelkedő csillagának tartanak – egy szerdai interjújában azt mondta: bárki mást, csak ne Trumpot jelöljék. Hozzátette: a pártnak olyan jelöltet kell állítania, akiben nemcsak a republikánusok, hanem az ország valamennyi állampolgára megbízhat.

Forrás:MTI