Obama rendkívüli televíziós beszédet mondott

Barack Obama amerikai elnök szerint a fegyveres támadások rutinszerűvé váltak az Egyesült Államokban és Amerika belefásult a tömeges fegyveres gyilkosságokba.  

    Az elnök azt követően mondott rendkívüli televíziós beszédet, hogy egy fegyveres férfi csütörtökön több embert megölt, illetve megsebesített az Oregon állambeli Roseburgben az Umpqua Városi Főiskolán.
    Az áldozatok számát kezdetben 15-re tették, az állami főügyész később is 13 halálos áldozatról beszélt, a helyi seriff legfrissebb nyilatkozatában ugyanakkor tíz halálos áldozatot és hét sebesültet említett. A 20 éves támadó, aki tűzharcba keveredett a rendőrökkel, életét vesztette.
    Beszédében a láthatóan feldúlt Obama kijelentette, hogy az együttérzés és a fohász többé már nem elegendő az ilyen helyzetekben, mert nem képesek elejét venni a hasonló eseteknek. Arra bátorította a nézőket, hogy olyan politikusokra voksoljanak, akik készek tenni a probléma megoldása érdekében.
    Az elnök legutóbb júniusban szólalt meg a médianyilvánosság előtt a kérdéssel kapcsolatban, miután a dél-karolinai Charlestonban egy feketék látogatta templomban egy rasszista támadó kilenc hívőt lőtt agyon.
    Obama az oregoni tragédiával kapcsolatban elrendelte, hogy a szövetségi létesítményeken a nemzteti gyász jeleként bocsássák félárbocra az amerikai lobogót.
    Joe Biden alelnök a halottak és a sebesültek nagy számára hivatkozva kijelentette: a nyomozás valószínűleg meg fogja erősíteni, hogy a mészárlást félautomata vagy automata fegyverrel követték el. Biden a fegyvertartás “ésszerű szabályozására” szólított fel.  
    Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője az elnöki beszédet megelőzően közölte, hogy a kormányzat továbbra is prioritásként kezeli a lakosságnak a fegyveres erőszaktól való megvédését.
    Oregonban egyébként, több más demokrata vezetésű államhoz hasonlóan, a newtowni Sandy Hook iskolában 2012. december 14-i elkövetett ámokfutás után megszigorították a fegyverhez jutás feltételeit. Ezt szövetségi szinten, alapvetően a fegyverlobbi ellenállása miatt, nem sikerült erősebb ellenőrzés alá vonni.
    A háromezer hallgatót képző Umpqua főiskolán egy műszakban csak egy biztonsági őr teljesít szolgálatot, fegyvertelenül.

Forrás:MTI