Obama: Moszkva további szankciókra számíthat, ha fokozza a szakadárok támogatását

Oroszországnak további szankciókkal kell számolnia, ha fokozza a kelet-ukrajnai szakadároknak nyújtott támogatását – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán, a CBS televíziónak nyilatkozva.

    “Következetesen azt mondjuk, hogy minden esetben következményei lesznek annak, amikor Oroszország olyan lépéseket tesz, amelyek célja Ukrajna destabilizálása és szuverenitásának megsértése” – jelentette ki az elnök.     Obama egy nappal azelőtt adott tévéinterjút, hogy Genfben találkozik az amerikai, az orosz és az ukrán külügyminiszter, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, hogy az ukrán válság megoldásáról tárgyaljon.     A négyoldalú tanácskozás kudarca esetére névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek újabb Oroszország elleni szankciókat helyeztek kilátásba, és jelezték azt is, hogy az Egyesült Államok egészségügyi felszerelést és felső ruházatot (kabátokat) szándékozik küldeni az ukrán hadsereg számára.     Az amerikai elnök Moszkvát okolta az ukrajnai krízis miatt. Mint mondta, Oroszország már most is megérzi a Krím félsziget márciusban történt elcsatolása miatt ellene bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseket.     “Putyin úr döntései nemcsak Ukrajnának ártanak, hanem hosszú távon Oroszországnak is” – hangoztatta Barack Obama.      Hangot adott meggyőződésének miszerint Oroszország nem érdekelt abban, hogy konfrontálódjon az Egyesült Államokkal.     “Nincs szükségünk háborúra” – szögezte le az amerikai elnök.

Forrás:MTI