Obama gratulált Netanjahunak, kiállt a kétállami rendezés mellett

Barack Obama amerikai elnök telefonon gratulált Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek ahhoz, hogy a pártjának a kneszetben sikerült viszonylagos többséget elnyerni, és egyúttal megerősítette az Egyesült Államok hosszú távú elkötelezettségét a két állam létén alapuló izraeli-palesztin rendezés mellett – derült ki a Fehér Ház csütörtöki közleményéből.

    Ennek a rendezésnek az eredménye a kommüniké szerint egy biztonságos Izrael és egy szuverén és életképes Palesztina kell, hogy legyen. A két vezető megállapodott abban, hogy folytatja az együttműködést egy sor regionális kérdésben, “beleértve az izraeli-palesztin konfliktus megoldása felé vezető nehéz utat”.
Obama elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok fontosnak tartja az Izraellel folytatott szoros katonai, hírszerzési és biztonsági együttműködést, amely a két ország “mély és maradandó partnerségét” tükrözi.
Irán ügyében az amerikai elnök megerősítette: az Egyesült Államok arra összpontosít, hogy egy olyan átfogó megállapodást érjenek el, amely megakadályozza Teherán atomfegyverhez jutását és ellenőrizhető módon biztosítja a nemzetközi közösséget Irán nukleáris programjának kizárólagosan békés természetéről.
A közlemény kiadását követően a Fehér Ház egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselője kijelentette: az Egyesült Államok “újraértékeli” politikai opcióit azt követően, hogy az izraeli kormányfő az izraeli választási kampány során a palesztin államisággal és a kétállami megoldással szemben foglalt állást.
A két vezető az illetékes szerint megvitatta Netanjahunak az izraeli arabokkal kapcsolatban tett kijelentéseit is.
Washingtonban az elmúlt napokban “nyugtalanságot keltett”, hogy Netanjahu az izraeli választási kampány finisében kijelentette: a miniszterelnöksége alatt nem jön létre palesztin állam. Az amerikai kormányzat szerint az izraeli kormányfő “megosztó retorikát” használt, amelynek célja az izraeli arab állampolgárok helyzetének “aláásása” volt. (Netanjahu az állította, hogy a baloldaliak megpróbálják rávenni az országban élő arabokat, hogy “falkákban” szavazzanak ellene.)
Benjámin Netanjahu csütörtökön az NBC amerikai televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy “Amerikának nincs jobb szövetségese Izraelnél és Izraelnek nincs jobb szövetségese az Egyesült Államoknál”.
Az izraeli kormányfő azt is kifejtette, hogy nem adta fel a palesztin állam létrehozása iránti elkötelezettségét, de szerinte a jelenlegi politikai körülmények között az egy távoli lehetőség. Emiatt egyébként a palesztin vezetésre hárította a felelősséget.
“Nem akarok egyállami megoldást. Egy fenntartható, békés, két állam létére épülő megoldást akarok. Ehhez azonban meg kell változniuk a körülményeknek” – állította Netanjahu, feladva a választási kampány alatt képviselt álláspontját. Hozzátette: “nem változtattam a politikámon”.
“Büszke vagyok arra, hogy az összes izraeli állampolgár miniszterelnöke vagyok” – fogalmazott Netanjahu, mintegy reagálva a megosztónak ítélt kampánykijelentését érő bírálatokra.
Mint mondta, elnyerte jó néhány arab szavazó támogatását, és azt hangoztatta, hogy Izraelben szabad és igazságos választásokat tartottak, ami a Közel-Kelet többi részén nem jellemző.
Az elmúlt hónapokban megromlott a washingtoni vezetés és az izraeli kormány viszonya, többek között amiatt, mert az amerikai törvényhozás republikánus vezetése a Fehér Ház megkerülésével hívta meg Netanjahut a kongresszusba, és az izraeli miniszterelnök ezt – a demokraták ellenkezésének dacára – elfogadta. Akkori beszédével az izraeli kormányfő nem titkoltan megpróbálta zátonyra futtatni az iráni nukleáris program korlátozásáról folytatott tárgyalásokat.

Forrás:MTI