OB II. kategória hét fős mezőnye a Forma autók volánja mögött

A He-Do- Hankook Országos Gyorsasági Bajnokság Logi-Store Kupáért folyó második versenynapján elsőként az OB II. kategória hét fős mezőnye állt rajthoz a Forma autók volánja mögött.

Az első kockából induló Rónai Tamás hamar behozhatatlan előnyre tett szert, míg a második helyről Kandler visszaesett, még a hatodikként rajtoló Balogh is meg tudta őt előzni.  Stern aztán visszaszerezte Baloghtól a második helyet, de Volentér Balázsnak sikerült elé kerülnie. Rónai már célegyenesnyi különbséget produkált Volentér előtt a komoly technikai fölénnyel bíró autóval, míg Balogh a leintés előtt két körrel kiállásra kényszerült. Az utolsó körben váratlanul felborult a kialakult sorrend, mivel Rónai Tamás gépe is műszaki probléma áldozata lett. Így Volentért elsőként intették le, mögötte Stern gurult be, harmadik legjobbként végül az osztrák Josef Kandler ért célba.

Volentér Balázs

„A rajtom elég jól sikerült, egy helyet tudtam javítani. Nem volt olyan egyszerű futam, az első körtől kezdve hátulról nagy nyomást helyeztek rám. Folyamatosan gyors tempót futottak a többiek is és nagyon oda kellett figyelni, hogy tartsam a távolságot köztem és köztük. Tomi ellépett az elején, aztán sajnos volt valami műszaki gondja, amiből végül is mi profitáltunk, és sikerült az abszolút első hely.”

Stern Roland

„A Forma autónak megvannak a maga kihívásai, tanuljuk még mindig, ennek ellenére nagyon jó volt a verseny, nagyon élveztem. A rajtnál egy kicsikét bealudtam, aztán próbáltam a helyezésen javítani. Két autót meg tudtam előzni, ment az adok-kapok. Tavalyhoz képest a kanyarbemeneti sebességem egyértelműen javult, a kigyorsításoknál bátrabb is vagyok, de még mindig rengeteg van benne, körönként szerintem másfél másodperc, azzal pont elöl, lennék. Ez a cél a következő versenyekre.”

Rónai Tamás

„Végig nagyon jó futamot teljesítettünk, folyamatosan tudtam tartani azt a sebességet, amit szerettem volna. A mögöttem jövők tempóját is valamilyen szinten tudtam kontrollálni láttam, hogy mennyire vannak mögöttem. Összességében elégedett vagyok, mivel végig rendben volt az autó, jól viselkedett és én is jól éreztem magam. Sajnos az utolsó körben történt valami. Ez technikai sportban megtörténhet, nem lepődünk meg rajta. Még nem tudom, mi volt a probléma, a kormányon láttam néhány hiba üzenetet az utolsó kör megkezdése után. Kicsit el kezdtem aggódni, vissza is vettem a tempót, igazából tartalékolni akartunk, még van két verseny, nem akartuk kihozni belőle a maximumot az első futamon.”

Balogh Zsolt                                                                                                  

„Fogtam egy jó rajtot, ebben bíztunk egyébként, mivel az időmérőn használt gumival mentem, így hátulról rajtoltam. Aztán a rajt után ketten visszavették a pozíciót.  A taktikám bevált, vigyázva a gumikra folyamatosan szerettem volna visszahozni, szépen mentem is rá az osztrák srácra, aztán leesett az első orrszárny. Tudtam, hogy itt vége a versenyemnek. Sajnálom, mert egy újabb dobogó ment el ezzel. Nm adjuk fel, küzdünk, jó lenne már egy kis siker.”