Nyár végére befejeződhet az MKB rendbetétele

Az MKB Banknál a következő nagy lépés a rossz eszközök leválasztása, ami a nyár végére fejeződhet be, azután következhet az értékesítési szakasz – mondta Balog Ádám, az MKB felett jelenleg tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Napi Gazdaságnak.

    Balog Ádám az újság keddi számában közölt interjúban kifejtette: eddig elsősorban a költségek lefaragására koncentráltak, és a humán erőforrás szintjén is komoly, fájdalmas átalakításokat hajtottak végre. A következő fázis az MKB portfóliójában lévő bedőlt projekthitelek kiszervezése egy úgynevezett rossz bankba. A menedzsment előrejelzése szerint idén már nullszaldóval működhet a bank, jövőre pedig újra nyereséges lehet.
Beszélt arról is, amennyiben a tulajdonosok szándéka tényleg az MKB és a Budapest Bank összevonása, erről körülbelül jövőre születhet döntés, és ha meg is van a szándék, ez egy többéves folyamat lehet.
Az MKB esetében jogszabály rendelkezik az értékesítés módjáról. Ennek fényében az Európai Unióval egyeztetve kell végigvinni a restrukturálást, majd kialakítani a majdani vevők körét, és számos egyéb paramétert is meg kell még határozni – válaszolta az értékesítés módját firtató kérdésre.
Arra a felvetésre, hogy az MKB átesett egy szűrésen, és utána nem sokkal már csődhelyzetről beszéltek, az MNB alelnöke elmondta: az MNB belépését nem a hiányos szűrés tette szükségessé. A körülmények változtak meg a vásárlást követően, például a jogszabályi környezet. Az MKB mérlegét, működését tekintve a megvételt követően nem ütköztek olyan újabb problémákba, amelyekkel azelőtt ne lettek volna tisztában – mondta.

Forrás:MTI