Neuville lepipálta a skandinávokat

A Hyundai hétvégéje volt ez a mostani. Thierry Neuville a rali elejétől fogva vezetett, s nem tört össze a nyomás alatt. Belgaként sikeresen behozta autóját az első helyre az északi pilóták által dominált Svéd Ralin. Ráadásul az egyéni ponttábla első helyét is megszerezte. A második hely a Citroennel autózó Craig Breené lett, míg bronzérmesként Andreas Mikkelsen okozott örömet a Hyundainak.

 Amber-Sved_Rali-Ostberg

Thierry Neuville nagyon elégedett lehet magával. Minden összejött számára ezen a havas-jeges ralin. Ő a harmadik olyan nem skandináv pilóta (Sebastien Loeb és Sebastien Ogier mellett), akinek sikerült a Svéd Rali dobogójának legfelső fokára felállnia. Ez jóvátétel számára azért, hogy tavaly szombat este karambolozott és elvesztette a sokáig megtartott első helyet, s végül a 13. helyen ért csak célba.

Most sem kapta azért a belga ezüst tálcán a győzelmet. Először műszaki meghibásodás hátráltatta, majd kipörgött és nekicsapódott a pálya széli hófalnak, aztán meg az üldöző raj gondoskodott arról, hogy ne érezze komfortosan magát az első helyen. A 29 éves pilóta idegei azonban kötélből voltak és simán célba vitte autóját elsőként vasárnap. „Ez egy hihetetlen hétvége volt. Nem vártuk, hogy ilyen gyorsak leszünk itt idén, de a csapat és az autó lehetővé tette számunkra, hogy a győzelemért harcolhassunk. Tavaly megérdemeltük volna, s idén még inkább.” – szögezte le Neuville.

Craig Breen sem szomorkodott a célban. Az ír pilóta számára ez volt pályafutása eddigi legjobb eredménye. Már szombaton felkapaszkodott a második helyre, mikor Andreas Mikkelsen pont ott forgott meg, ahol előtte Neuville. A negyedik helyen Esapekka Lappi ért célba, aki a verseny elején Neuville nyomában volt, mígnem egy hófalnak csapódva behavazódott a kocsija. Visszatért, de hatalmas küzdelem árán tudott két helyet javítva a negyedik helyen célbaérni. Hayden Paddon megkönnyítette a Toyotával versenyző fiatal finn dolgát, hiszen az új-zélandi pilóta lefullasztotta autóját alig néhány kilométerre a céltól és végül az ötödik hely jutott számára.

 Amber-Sved_Rali-Mikkelsen

Mads Östberg szép teljesítménnyel – hatodik lett – debütált a Citroen C3-as volánja mögött. Mondjuk voltak korábban is sikerei már ezen a ralin. A norvég pilóta még a második helyen is autózott, de később visszaesett, legfőképp annak köszönhetően, hogy még nem sikerült teljesen belaknia és kitapasztalnia a francia autót.

Jari-Matti Latvalának nem sikerült a duplázás Svédországban. 2017-ben nyert, most viszont csak hetedik lett. Neki is meggyűlt a baja a technikával és persze a kedvezőtlen útviszonyokkal.

Teemu Suninen vitte célba a nyolcadik helyen a Ford Fiestát, s ezzel ő volt a legeredményesebb m-sportos versenyző. Ebből könnyen kitalálható, hogy ez a hétvége nem volt épp sikeres a brit különítmény számára. Ott Tanak és a címvédő Sebastien Ogier nagyon sok időt vesztettek pénteken, mikor a vastag havon próbálták keresztülverekedni magukat. Később nem tudták behozni a masszív lemaradást és a kilencedik és tizenegyedik helyen értek célba.

A következő világbajnoki ralira három hetet kell várnunk, hiszen 2018. március 8-11. között kerül megrendezésre a Svéd Ralitól teljesen eltérő, lényegesen kellemesebb időjárási körülmények között zajló Mexikó Rali. Hagyomány, hogy az első két télies rali után egy nagy fordulattal megérkezik a mezőny a szezon első murvás és meleg éghajlatú ralijára. Sebastien Loeb után Sebastien Ogier lett a Mexikó Rali koronázatlan királya. Loeb idén három ralin rajthoz áll a Citroen színeiben és az egyik ez lesz. Vajon hogyan fog teljesíteni ennyi kihagyás után?

 Amber-Sved_Rali-Neuville

2018-as Svéd Rali eredménye

  1. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai I20                      2:52:13,1
  2. Craig Breen (IRL)                    Citroën C3 WRC               2:52:32,9
  3. Andreas Mikkelsen (NOR)       Hyundai I20                      2:52:41,4
  4. Esapekka Lappi (FIN)              Toyota Yaris WRC            2:52:58,9
  5. Hayden Paddon (NZL)             Hyundai I20                      2:53:07,5
  6. Mads Östberg (NOR)               Citroën C3 WRC               2:53:28,4
  7. Jari-Matti Latvala (FIN)            Toyota Yaris WRC            2:54:18,0
  8. Teemu Suninen (FIN)              Ford Fiesta WRC              2:55:05,3
  9. Ott Tanak (EST)                      Toyota Yaris WRC            2:55:57,5
  10. Elfyn Evans (GBR)                Ford Fiesta WRC              2:57:40,5

A világbajnokság állása

 

  1. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai WRT                                        41 pont
  2. Sebastien Ogier (FRA)            M-Sport WRT                                         30 pont
  3. Jari-Matti Latvala (FIN)            Toyota Racing WRC                            23 pont
  4. Esapekka Lappi (FIN)              Toyota Racing WRC                            23 pont
  5. Ott Tanak (EST)                      Toyota Racing WRC                            21 pont
  6. Andreas Mikkelsen (NOR)       Hyundai WRT                                        21 pont
  7. Craig Breen (IRL)                    Citroen WRT                                          20 pont
  8. Kris Meeke (GBR)                   Citroen WRT                                          17 pont
  9. Hayden Paddon (NZL)             Hyundai WRT                                        10 pont
  10. Elfyn Evans (GBR)                M-Sport WRT                                           9 pont

Gyártók

  1. Hyundai WRT                          54 pont
  2. Toyota Racing WRC                53 pont
  3. Citroen WRT                           46 pont
  4. M-Sport WRT                          43 pont

 

 

(Forrás: Amber PR)