Netanjahu: az iráni nukleáris megállapodás nem teszi valószínűbbé a békét

Az iráni nukleáris megállapodás nem a békét, hanem a szankciók eltörlése és a Teheránhoz befolyó dollár milliárdok miatt a háborút teszi valószínűbbé – jelentette ki  az ENSZ-közgyűlés általános vitáján Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön. Kijelentette,  hogy a palesztin elnök előző napi  bejelentése ellenére kész azonnal és feltétel nélkül tárgyalásokat  kezdeni a Palesztin Hatósággal,

    A kormányfő arra figyelmeztetett, hogy a Teheránnal szemben bevezetett szankciók megszüntetése után “a pórázát és szájkosarát vesztett Irán zsákmány után indul majd”.
    Leszögezte: Izrael nem fogja megengedni, hogy Irán – mint fogalmazott –  betörjön, belopakodjon vagy besétáljon a nukleáris fegyverklubba. Szavai szerint nincs nagyobb fenyegetés a világ számára mint az, amikor “a radikális iszlám a nukleáris fegyverekkel párosul”, a Teheránnal megkötött megállapodást pedig e “szentségtelen frigy házassági anyakönyvi kivonatának” nevezte.
    “Irán  népem elpusztítását ígéri, és az erre való nemzetközi válasz fülsiketítő csend volt” – mondta a zsidó állam miniszterelnöke és a nyomaték kedvéért mintegy 20 másodpercen át hallgatott a világszervezet Közgyűlésének szónoki emelvényén.
    Leszögezte, hogy hazája “a világ egyetlen erejének sem engedi meg, hogy a jövőjét veszélyeztesse”. Az iráni vezetőknek azt üzente, hogy az Izrael elpusztítására vonatkozó terveik kudarcot fognak vallani, az ENSZ-nek pedig azt, hogy fogadjanak el bármilyen határozatokat is a világszervezetben, “Izrael mindent megtesz majd, ami szükséges, hogy megvédje államát és népét”.
    Kijelentette, hogy országa a fanatizmussal és a barbársággal a frontvonalban harcolva az ENSZ-et védelmezi és arra kérte a világszervezetet, hogy álljon ki Izrael mellett.
    Netanjahu szerint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet és az Irán jelentette közös fenyegetettség közelebb hozza egymáshoz Izraelt és arab szomszédjait.
    Kijelentette, hogy kész azonnal és feltétel nélkül tárgyalásokat kezdeni a Palesztin Hatósággal, de – utalva a palesztin elnök szerdai közgyűlésbeli beszédére, miszerint nem tekinti magára nézve kötelezőnek az 1993-ban oslói megállapodást – felhívta a figyelmet, hogy Mahmúd Abbász nem hajlandó erre. Állítása szerint  ő maga továbbra is elkötelezettje a két állam egymás melletti létezésére épülő rendezésnek.
    Az izraeli vezető leszögezte, hogy továbbra is az Egyesült Államokkal való szövetség Izrael legfontosabb partneri kapcsolata, a Barack Obama elnök és a közte az iráni nukleáris alku miatt kialakult nézeteltérést “családon belüli vitaként” jellemezte.

Forrás:MTI