Nemzetiségi kultúrák napja a közmédia műsorán

Nemzetiségi kultúrák napja elnevezéssel tematikus nap lesz vasárnap a közmédia műsorán. A kezdeményezés célja, hogy a többségi társadalom jobban megismerje a hazánkban élő tizenhárom nemzetiséget. Siklósi Beatrix, az MTVA nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztőségének vezetője elmondta: a közmédia kezdeményezésére született az ötlet, hogy minden évben legyen egy úgynevezett nemzetiségi kultúrák napja, amely kiemelten a hazai nemzetiségekre irányítja a figyelmet. A tematikus napon a Duna és a Duna World csatorna mellett az M1 is több helyszínre kapcsol majd, és rádióműsorokban is hallhatóak lesznek a magyarországi nemzetiségek életével foglalkozó témák. Olyan helyszínekről is jelentkezik a műsor élőben, ahol egyszerre több nemzetiség él együtt. A műsorfolyamban több szemszögből mutatják be a nemzetiségek kultúráját, hagyományait, a gasztronómiai különlegességeken át zenészek, művészek, színészek közreműködésével egészen a “nemzetiségi foci-vb-ig” vagy a népviseleteket rendhagyó módon bemutató divatshow-ig. A tematikus napon szeretnének megszólítani olyan híres embereket, akik maguk is valamelyik nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. A Gondolta volna? című rovatban pedig neves történelmi személyiségekről is beszélnek majd, akikről nem köztudott, hogy valamelyik magyarországi nemzetiséghez tartoztak. A tematikus nappal kapcsolatos további információ a www.mediaklikk.hu/musor/nemzetisegi/ oldalon található.

(Forrás: MTI)