Nemzeti tanévnyitó – Palkovics: a lehetőségek és esélyek tanéve kezdődik

A lehetőségek és esélyek tanéve kezdődik meg pénteken a hazai iskolákban – hangoztatta az oktatási államtitkár csütörtökön Nagykőrösön, a nemzeti tanévnyitón.

Diákok a nemzeti tanévnyitón a nagykőrösi református templomban 2017. augusztus 31-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Diákok a nemzeti tanévnyitón a nagykőrösi református templomban 2017. augusztus 31-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

    Palkovics László azt mondta: ez lesz az első olyan teljes tanév, amely stabil, kiszámítható, nyugodt rendszerben telik, felállt az a keretrendszer, amelyben tanár és diák a feladatára tud koncentrálni.
    Kifejtette: a decentralizáció és a tankerületi központok átalakítása révén a szükséges források biztosításával, a fenntartás és a működtetés egy kézbe vonásával, az intézményvezetői jogkörök megerősítésével egyértelművé váltak a felelősségi és irányítói szerepek.
    Kitért arra is, hogy a most induló iskolafejlesztések, a pedagógusbér-emelések következő lépcsője, az átalakított tanárképzés hozzájárul ahhoz, hogy modernebb környezetben, versenyképesebb bérrendszerrel induljanak neki az új tanévnek.
    A köznevelés rendszere a minőségre, a magas színvonalra és a folyamatos fejlődésre törekszik az ország minden intézményében – hangsúlyozta az oktatási államtitkár.
    Hozzátette: a feladatokkal még nem végeztek, de soha nem is fognak, mert az oktatási rendszer nem statikus, és szereplőinek sem szabad annak lennie.
    Az államtitkár felidézte a reformáció időszakának egyik jelmondatát, “a megújulás lendületét”, amelyről azt mondta, ezt az újult erőt szeretnék látni a hazai iskolákban, ahol a változás, az újszerű gondolkodás és a folyamatos fejlődés újabb esélyeket teremt mindenkinek.
    Palkovics László célul fogalmazta meg: az elkövetkező 180 napban arra kell törekedniük, hogy a rájuk bízott diákok tudását gazdagítsák, műveltségüket pallérozzák, szemléletüket formálják és a gondolkodásukat fejlesszék.
    Az oktatási államtitkár arról is beszélt, hogy a sikeres oktatási rendszert nem csak a változás, hanem az állandóság is jellemzi. Állandóság az értékek és a célok vonatkozásában, mivel a jó iskola évszázadok óta ugyanazt az elvet követi: igazságos, méltányos és esélyteremtő.
    Törekedjünk olyan minőségi oktatásra, amelyben ez a kettősség, a változás és az állandóság is benne van. Teremtsünk esélyt minden magyar diáknak – hangoztatta Palkovics László.

Forrás:MTI