Németh Balázs kész a véghajrára

A Complus SMS Racing magyar motorosa a számára egyik legkedvezőbb pályán szerepelhet majd a hétvégén, ahol korábban még a legjobb tízben is zárt futamot a Supersport világbajnokságon.

Három hét szünetet követően ismét felbőgnek majd a Supersport világbajnokság mezőnyének motorjai, ahol természetesen a H-Moto Team versenyzője, Németh Balázs is pályára gurul. A helyszín Franciaország, azon belül is a magny cours-i aszfaltcsík, amely kimondottan fekszik a 25 éves pilótának, hiszen az elmúlt két évben rendre pontszerző helyen zárt a közel négy és fél kilométeres ringen. A Párizstól délre, körülbelül 200km-re fekvő aszfaltcsík a 2013-as szezon utolsó előtti állomása, hiszen a Superbike világbajnokság már az október 20-i héten, Jerezben búcsúzik az idei esztendőtől. Ebből adódóan kulcsfontosságú versenyek elébe nézünk mind a Supersportban és a Superbike-ban is. Előbbi géposztályban Sam Lowes minden bizonnyal megnyeri majd a hétvégén a világbajnoki címet, míg a Superbike-ban Tom Sykes 23 pontos előnnyel várja az utolsó két nagydíj négy versenyét. Az angol pilóta egy esetleges jó szerepléssel tehát óriásit léphet a bajnoki arany megszerzése felé.

Németh Balázs fő célkitűzése természetesen a pontszerzés, azonban ahogyan erre már a magyar motoros idén többször is rámutatott, ehhez elengedhetetlen, hogy technikai problémák nélkül teljesíteni tudja a hétvégét. A francia nagydíjat egyébként pont a Supersport első szabadedzése nyitja majd péntek délelőtt reggel kilenckor, míg Balázs vasárnap 13:30-tól láthatjuk versenyezni. A futamot élőben közvetíti majd az Eurosport.

Németh Balázs: „Az elmúlt három hétben a pihenés mellett természetesen próbáltam minél többet edzeni, formában tartani magam, illetve a H-Moto Team-nek köszönhetően egy hungaroringi motorozás is belefért Alennel. Úgy érzem minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészüljek az év utolsó két nagydíjára, hiszen október közepén a végéhez ér a Supersport világbajnokság idei szezonja. A hétvégén Magny Cours-ban folytatódnak a küzdelmek, ahol korábban már voltak jó eredményeim egy 10. és a 12. hely formájában. Idén két alkalommal is egy hajszállal maradtam le a pontszerzésről, úgyhogy remélem, hogy ezúttal sikerül megtörni a jeget. A francia pálya karakterisztikája nekem és a motoromnak is kedvezhet, szóval bizakodó vagyok. Fontos lenne azonban, hogy technikai problémáktól mentes hétvégénk legyen. Mindenképp szeretnénk pontot szerezni még ebben a szezonban.”   

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*