Németh Balázs csapata hazai versenyén bizonyítana

Bár magyarországi versenyhelyszín jelen pillanatban nem szerepel a Superbike világbajnokság versenynaptárában, a FIM Superstock 1000 Kupában érdekelt Németh Balázs az előttünk álló hétvégén bizonyos értelemben mégis belekóstolhat félig-meddig abba, milyen érzés „hazai” pályán indulni egy rangos nemzetközi sorozat versenyén.

Tudniillik, a 25 éves budapesti motoros idén a jó nevű olasz Pedercini Racing Teamet erősíti, és a hétvégén éppen Olaszországba, az imolai Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypályára látogat a Superbike világbajnokság és az összes betétsorozat mezőnye. Ha Balázsnak nem is, de csapatának ez lesz az egyik hazai futama az idei évben (a másik június 22-én, Misanóban), így elszántan készülnek erre a megmérettetésre, és ezen a hétvégén picit a szokottnál is jobban szeretnének szerepelni.

Ebben valamelyest a segítségükre lehet a hazai közönség buzdítása mellett a viszonylag friss pályaismeret is, hiszen nem olyan régen éppen itt teljesítették utolsó szezon előtti tesztjüket, amelyen akkor a magyar versenyző is jelen volt. Balázsnak is fekszik a pálya, legutóbb 9. lett Assenben, úgyhogy elvileg minden adott egy jó szerepléshez, még akkor is, ha a vonalvezetés inkább a Ducatiknak kedvez jobban, mint a Kawasakiknak.

Ami szintén pozitívum, hogy az idehaza a H-Moto Team támogatását is élvező magyar motorosnak egy privát tesztet is sikerült beiktatni a programba: hétfőn a Slovakiaringen motorozott egyet, ami ideális – számára ritkán megadató – felkészülésnek nevezhető egy komoly téttel bíró versenyhétvége előtt.

– Ha Imola, akkor úgy gondolom, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy nemrég volt Ayrton Senna tragikus halálának huszadik évfordulója. Balázs, Te 25 éves vagy, emlékszel arra a napra? Jelent Neked valamit Senna emléke? A helyszínen készülnek valamilyen megemlékezéssel?
Németh Balázs: – Bár fiatalon kötöttem barátságot a technikai sportokkal, a tragikus baleset napjára nem emlékszem, hiszen akkor még csak 5 éves voltam. Később sokat olvastam Sennáról. Ismerem pályafutását, eredményeit. Három világbajnoki cím, 161 futam, 41 győzelem, 65 pole pozíció. A sportág meghatározó, legnagyobb egyéniségei közé tartozott. A pályán kívül, magánemberként is szimpatikus, karizmatikus jelenség volt. Egy mesebeli hős, aki tehetségének köszönhetően jutott el nagy magasságokba. SaoPaulo-i sírja zarándokhely.
Imolában Senna ma is él. Minden autós-motoros rendezvényen felidézik emlékét. Gondolom, így lesz ez most is.

– A legutóbbi, asseni versenyt ugyebár a bravúros 9. helyen zártad, így most 7 pontoddal a 14. helyen állsz a bajnokságban. Örülsz, hogy a balszerencsés aragóni versenyt sikerült ilyen gyorsan magad mögött hagynod? Érdekes módon Aragónban volt jobb a tempód, viszont Assenben zártál jobb eredménnyel. Hogy érzed, Imolában sikerülhet ezt a kettőt kombinálni?
– Örülök, hogy asseni eredményemmel feledtetni tudtam az aragóni bukásomat. Környezetemben a bátrabban álmodók Aragónban a warm up után nagyon jó eredményre gondoltak, mert használt gumikkal megjavítva edzéseredményemet hatodik lettem. Sajnos egy számomra máig is érthetetlen kicsúszás a verseny első körében ezt meghiúsította. Assenben a vázcsere után újjáépített motorral kezdtünk edzeni. Szépen lépkedtünk előre a beállításokkal, de a száraz edzéseket vizes futam követte. Minden körülményt figyelembe véve én is és a csapatom is sikerként könyvelte el kilencedik helyezésemet. Imolában természetesen jó lenne jól szerepelni az edzéseken és a futamon is.

– Szereted az imolai pályát? Milyen emlékeid vannak róla korábbról?
– A pálya a bonyolult, technikás pályák közé tartozik, de én szeretem. Vannak szép emlékeim Imolából. Két évvel ezelőtt a Supersport 600-ban hetedik helyezést értem el, de egész hétvégén a top10-ben voltam.

– Imolában már idén is jártál egyszer, nem is olyan régen, hiszen itt teljesítetted csapatoddal az utolsó szezon előtti tesztet. Ez mennyiben jelenthet könnyebbséget a mostani hétvégén? Tudjátok kamatoztatni az akkori tapasztalatokat, és összeötvözni az azóta, más pályákon szerzett tapasztalatokkal?
– Remélem, kamatoztatni tudjuk a teszt során szerzett tapasztalatokat, bár meg kell jegyezni, a pálya jobban fekszik a Ducatiknak. Ezért is választottuk teszthelyszínként ezt a pályát, hogy csökkenteni tudjuk a motorkarakterisztikák miatt meglévő Ducati előnyt. Párhuzamosan velünk tesztelt a Ducatikkal motorozó Barni Racing is. Kiváló, pályarekord közeli eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet. A hétvégi versenyen, remélem, fordul a kocka. Olasz csapattársam, Savadori nagyon elszánt. Az én esetemben az idő nekem dolgozik. Minden pályán töltött perc után jobban érzem magam az ezres motoron. A többi pályán szerzett tapasztalat is beépül tudásanyagomba, amit remélem, hasznosítani tudok már Imolában is.

– Olasz csapatban indulsz egy olasz pályán. A pedercinisek számára nyilván különösen fontos ez a verseny. Máshogy készülnek rá, mint a többi versenyre? Jobb lenne szerinted esetleg most villantani valami kiugró eredményt, mint máskor?
– A hazai pálya mindig kiemelkedik a többi közül. Ilyenkor, a hazai közönség előtt elért siker mindent felülmúl. Olasz versenyzőtársaimnak ez biztos plusz motivációt ad, ami remélem, átragad rám is. Hogy mennyire fontos a csapat számára az imolai jó szereplés, bizonyítja az a tény, hogy korábban éppen Imolát választottuk teszthelyszínnek.

– Összességében mit vársz ettől a hétvégétől. Milyen területeken szeretnél javulni akár a saját motorozásod, akár a beállítások terén, és milyen eredménnyel lennél elégedett?
– A beállítások terén szerelőimmel folytatjuk a teszt során megkezdett munkát. Az előrejelzések szerint száraz és vizes edzésekre számíthatunk, ami kicsit zavaró lehet. A pontszerzés csapatelvárás. Szeretnék a top tízben végezni és megjavítani Assenben elért eredményemet.