Német autógyárak birtokába kerülhet a Nokia HERE navigációs szoftver

A német Daimler, a BMW és az Audi autógyár kaphatja meg a lehetőséget, hogy 2,5 milliárd euróért megvásárolja a Nokia HERE navigációs szolgáltatását – idézi a Manager Magazin hírportál a lap július 24-én megjelenő nyomtatott számban olvasható cikket.

    A vételár kevesebb a korábban becsült három-négy milliárd eurónál. A lap értesülése szerint a német autógyárakon kívül már minden más pályázó, közöttük a Facebook és az Uber is kiszállt a versenyből. A szolgáltatás eladásáról július végén várható a végleges döntés.
    A tárgyalásokon a német autógyárak képviseletében fellépő General Atlantic privát befektetési alap az értesülések szerint egyelőre nem tesz szert részesedésre, a későbbiekben azonban lehetősége lesz arra, hogy maga is részesedést vásároljon, csakúgy, mint a technológia iránt érdeklődő más autógyárak.
    A Manager Magazin értesülését sem a megnevezett autógyárak, sem a Nokia nem kommentálta. Az autógyáraknak az autonóm módon, a forgalomban önállóan tájékozódó járművek kifejlesztéséhez lenne szükségük a HERE térkép és navigációs technológiájára.
http://www.manager-magazin.de/unternehmen/autoindustrie/daimler-bmw-audi-kaufen-nokia-kartendienst-fuer-2-5-milliarden-euro-a-1044676.html

Forrás:MTI