Nemcsák: tartalmas szórakozást mindenkinek!

Nemcsák Károly színházigazgató Fotó: Juhász Melinda

Nemcsák Károly színházigazgató
Fotó: Juhász Melinda

Fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepli a József Attila Színház, így az egykori munkásszínház jubileumi műsortervvel készül a következő évadra. A részletes program a színház honlapján olvasható.

Korponay Zsófi  és Zöld Csaba Balázs Fecó Ez a csönd éve volt című szerzeményével köszöntötte a megjelenteket az új évad műsortervét bejelentő ünnepi eseményen. A sláger szövegétől függetlenül mozgalmas szezont zár a színház – mondta Nemcsák Károly igazgató. Az tény, hogy igyekeztek minél színesebb programot kínálni nézőiknek a többműfajúság elve alapján, ám a közönség kegyetlenül szelektált: például a direktor nagy kedvencét, az Othellót, amelynek ráadásul a címszerepét játszotta, le kellett venni a műsorról. A drámákkal, a gondolkodásra késztető darabokkal, úgy látszik, csínján kell bánni mind a mai napig egy úgynevezett peremkerületi színházban. A színházat szorgalmasan látogató tanárok között is előfordult olyan, aki hallani sem akart katarzisról, lelki megtisztulásról egy-egy előadás kapcsán, csak szórakozni, kikapcsolódni jár színházba.

Fotó: Juhász Melinda

Verebes István arról beszélt, hogy amikor kabarét rendezett a Nagymező utcában, a közönség nem volt hajlandó egy-két rövid jelenet erejéig sem gondolkodni, mert, mint mondták, a felhős világban felhőtlenül akarnak szórakozni. A jeleneteket ki kellett venni az előadásból. A nézők megállás nélkül röhögni akartak. A kritikusok mégis azt vágták a fejéhez, amikor Szép Ernő darabját rendezte, amelynek ősbemutatója annak idején a legnépszerűbb pesti kabaréban volt, hogy „elkabarésította”.

Nemcsák Károly noszogatására Telihay Péter, az Othello rendezője igyekezett megfogalmazni, hogy mit tehet a színház, tudomásul véve ezt a sajnálatos jelenséget. Szerinte egyszerre kell kíváncsiság, bátorság, türelem és érzékenység, igényesség, alázatosság, őszinteség és humor a színház részéről, el kell fogadni, hogy egy-egy „kockázatos” előadás nem hoz azonnali hasznot a színház boszorkánykonyhájára. „Sűrű, kegyetlen és fantáziadús válaszokat kell adni a világ aktuális kérdéseire” – fejezte be műsorpolitikai fejtegetését Telihay, aki új rendezésével (Karinthy Ferenc: Dunakanyar) egy halvány reménysugarat kíván felcsillantani a nézőknek, hiszen a darab két sebzett szereplője egyszer csak a másikkal kezd el foglalkozni…

Nemcsák Károlyt és társulatát nem olyan fából faragták, akik könnyen feladják meggyőződésüket: fontos feladatuknak tekintik továbbra is az ifjúság színházi nevelését, a beavató előadásokat, az intenzív kapcsolattartást a fiatalokkal. A legkisebbeknek családi napot rendeznek utcabállal gyereknapon. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a támogatások előteremtésével színházba jöhessenek a hátrányos helyzetű diákok, nagycsaládban élő gyerekek is. Mint a színészlabdarúgó válogatott tagja, 25 éve csapatkapitánya, jó tapasztalataiból kiindulva mérkőzést szerveznek a Kozma utcai elítéltekkel, sőt az ország börtöneinek színjátszó együttesei – ahogyan az általános- és középiskolák tanulói is immár évek óta az Ádámok és Évák című program keretein belül – bemutatkozhatnak a József Attila Színházban.

Nagyszínpadi bemutatók: La Mancha lovagja (musical), Veszek egy éjszakát (komédia), Sörgyári capricció (vígjáték), Üvegcipő (romantikus felnőtt mese), Füttyös kalandjai (erdélyi népmese).

Gaál Erzsébet Stúdió premierjei: Írók, gyilkosok, lúzerek (Friedrich Dürrenmatt krimije és Jókai Mór bohózata), Dunakanyar (színmű), Nyílt tengeren (abszurd dráma).

Legendák nyomába ered a színház és a Nyugat Plusz folyóirat Irodalmi kávéháza: többek között József Attila, Babits Mihály, Ottlik Géza estjein kortárs írók-költők művei is elhangzanak a társulat tagjainak vagy a szerzőnek a tolmácsolásában. Zenei közreműködők a színház színművészei, valamint Tépő Donát és Dóka Attila. Szerkesztő-rendező: Szabó Zoltán Attila.

Hagyományosan számos határon túli magyar produkció is látható lesz a József Attila Színház 2016/2017-es, jubileumi évadában.

 

Horváth Gábor Miklós