Nem volt egyszerű

Az European Junior Cup portimaói futama sajnos nem úgy sikerült a H-MOTO Team pilótájának, Kis Viktóriának, mint tervezte. Ugyanis Viki a hétvégén elvesztette vezető pozícióját.

 

 kis viki

A portugál aszfaltcsík trükkös részei miatt ez a hétvége nem úgy alakult a H-MOTO Team számára, mint szerették volna. A rengeteg esés miatt újra kellett indítani a futamot és az EJC szerelőinek alig pár percük volt arra, hogy a jó pár törött motorból ismét versenyképes gépet faragjanak. A felkészültség azonban meghozta gyümölcsét, és az a néhány szerencsés, akinek csak a motorja tört össze, ismét rajthoz tudott állni. Sajnos Viki ezen a versenyen elvesztette a női kupa vezető pozícióját, de még van három verseny, ahol visszaveheti az elsőséget. „Mondhatni, nem ez volt életem legegyszerűbb versenyhétvégéje, de kell ilyen is a fejlődéshez. Így is nyertem – tapasztalatot. A portimaói pálya az eddigi legnehezebb a repertoáromban levők közt. Sajnos megmutatkozik a kevés motorozás, de így is örülök a folyamatos fejlődésnek. A versenyen a rajtom jól sikerült, de egy hatalmas bukás miatt piros zászló lett az első kör vége. Az új rajt után a már csak hatkörös verseny gyakorlatilag zökkenőmentesen zajlott, 21. helyen intettek le, a lányok között másodikként. Összetettben így 5 ponttal vagyok lemaradva az első helytől, de még három verseny hátravan. Nem egészen két hét múlva folytatás Misanóban, addig marad a „száraz edzés” a kondiban, és a fejben készülés a PS-sel. Nagyon hálás vagyok az otthoniaknak a szurkolásért, biztatásért, minden egyes jó szóért, és a H-Moto Teamnek is ismét a lehetőségért, kitartásért! Köszönöm, hogy most is velem voltatok!” – mesélte a fiatal motorversenyző.

Kelemenné Szilágyi Noémi, Viki menedzsere a következőképpen nyilatkozott a hétvégéről: „A doningtoni pálya és az ott mutatott szárnyalás után Portimaóban nem sikerült a vetélytárs új-zélandi lányt megelőzni, az összetett pontok alapján öt ponttal átvette a vezetést Wicca előtt. Amikor arról beszelünk, hogy de jó a fiúk mezőnyében lányként motorozni, akkor azt is fel kell mérni, hogy az EJC-s (European Junior Cup) mezőnyben a fiúk szó szerint ész nélkül mennek, már az első kanyarban el akarják dönteni a verseny állását. Lökdösődnek, olyan bravúrokat hajtanak végre, amikkel egy 23 éves lány sokszor nem tud mit kezdeni. Kiszámíthatatlanul húzzák a gázt, még egy minimális félelemérzet sincs bennük. De végül is közülük kerülnek majd ki a nagyobb kategóriák versenyzői, tehát nagyszerű lehetőség a fiatal korosztály számára itt versenyezni!
Wicca ebben a mezőnyben a 21. helyen ért célba, miután az első rajtot egy hatalmas bukássorozat miatt meg kellett ismételni.
A női mezőnyben végül másodikként intették le.
Misano következik, alig két hét múlva. Ez is új pálya lesz Wicca számára, de a lehetőség továbbra is adott, átvenni a vezetést a női mezőnyben. Semmi sem lehetetlen, az esélyesek magabiztosságával kell hazautaznunk, és már a misanói hétvégére fókuszálnunk!
Portimao! Nem voltál egyszerű eset!”