Nem tanácsolja utasainak a Németországba utazást az osztrák vasúttársaság

 

A menekültügyi helyzet miatt kialakult többórás késések miatt eltanácsolja utasait a Németországba utazástól az osztrák vasúttársaság (ÖBB).

    Az ÖBB keddi közlése szerint nagyon sok menekült várakozik a salzburgi főpályaudvaron, és a németországi határellenőrzések miatt akár még vonatkimaradások is előfordulhatnak. Különvonatokat azonban nem indítanak, mivel Németország nem fogadja őket.
    A társaság közleménye szerint múlt éjszaka a hatalmas emberáradat miatt a bécsi Hauptbahnhofon biztonsági okokból a peronokat jobban ellenőrizték, a Westbahnhofon még nem kellett hasonló intézkedést bevezetniük.
    A vasúti közlekedésben korlátozások a burgenlandi Zurány (Zurndorf) és Bruck an der Leitha településnél vannak, itt külön buszjáratokkal segítik az ingázókat. Nezsider (Neusiedl am See) és Köpcsény (Kittsee) településekről Bécs irányába azonban nincs fennakadás a közlekedésben.
    A kijelölt osztrák menekültügyi koordinátor, Christian Konrad kedden délelőtt arról beszélt, hogy a jelenlegi szükséghelyzet miatt át kell gondolni a menekültek elhelyezésének körülményeit. Ugyanakkor abban bízik, hogy el tudják helyezni Ausztriában az idén várhatóan az országba érkező 85 ezer menekültet. Elsődleges célként nevezte meg a traiskircheni menekülttábor tehermentesítését. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg 3500 ember van a táborban, azonban már senkinek nem kell a szabad ég alatt töltenie az éjszakát.
    Konrad azt hangoztatta, hogy ő maga nem valamely politikai erőt, hanem a civil társadalmat képviseli. A Raiffeisen Bank egykori vezérigazgatója hivatalosan csak október elsejétől tölti majd be a menekültügyi koordinátori posztot, azonban máris több megbeszélést folytatott a kormány tagjaival, a tartományi vezetőkkel és a nonprofit szervezetek képviselőivel. Csütörtökön Bécs érsekével, Christoph Schönbornnal egyeztet.
    A kancelláriahivatal szóvivője kedden megerősítette, hogy szeptember 24-én rendkívüli parlamenti ülésnapot tartanak a menekülthelyzetről. Az ülés kezdeményezője a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Heinz-Christian Strache, aki bizalmatlansági indítványt terjesztett be az osztrák belügyminiszter, valamint az egész osztrák kormány ellen.
    A belügyminisztérium kedden azt közölte, hogy eddig húszezer átmeneti szálláshelyet nyitottak meg országszerte, azonban ennyi várhatóan nem lesz elég.

Forrás:MTI