Nem bánok semmit sem –Vári Éva utolsó estéje Edith Piafként a Belvárosi Színházban

  1. május 22-én Vári Éva utolsó alkalommal áll a Belvárosi Színház színpadára, mint Edith Piaf.

 

Vári Éva_Rose_OPI_1Vári Éva az 1980-as években játszotta először Edith Piaf szerepét és 2012. szeptember 30. óta  pedig a Belvárosi Színházban, az Orlai Produkciós Iroda égisze alatt.  Az összességében több, mint 500 alkalmat megélt, több mint 30 éve töretlen sikernek örvendő  Szegvári Menyhért által rendezett előadás, folyamatosan látható volt Budapesten,  megszűnéséig a Budapesti Kamaraszínházban, illetve az ország szinte mindegyik színházában és művelődési házában.

Nemrég egy kedves néző így vallott az előadásról: “Ma igazi színházi ünnep, igazi művészet volt Kecskeméten . A Tavaszi Fesztivál keretében a kecskeméti közönség is láthatta Vári Éva Piaf estjét. A közönség az előadás végén állva ünnepelte a nagyszerű produkciót. Hogyan lehetséges ekkora tűz, ilyen természetes emberábrázolás, amit Vári Éva tud megjeleníteni…. Hosszú évek óta keresem, kutatom a titkát.  Persze a született tehetség, és a színpadi alázat, az átélés megrendítő ereje mindent megmagyarázna, de legfontosabb a közönség tisztelete,szeretete.“

Vári Éva más szerepekben is feltűnt már az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban,  pl. a legendás Hat hét hat táncban, illetve  a most is nagy sikernek örvendő Nagy négyes, vagy a Rose című előadásokban. 2015 nyarától a Szentendrei Teátrummal közösen bemutatásra kerülő Ernest Thompson Aranytó című művében lesz újra látható Benedek Miklós oldalán, Gálffi László rendezésében.

 

Az utolsó Edith Piaf időpontja és helyszíne: 2015. május 22. 19 óra, Belvárosi Színház