Nekik nyolc

Nyolc új bemutatót tervez a következő évadban a József Attila Színház. A nagyszínpadon szeptember 30-tól Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor Légy jó mindhalálig című musicalje látható Hargitai Iván rendezésében. Ezt követi a Csókos asszony című operett, amelyet Böhm György állít színpadra, premier október 7-én. Novembertől egy vérbő olasz komédia, a Filuména házassága színesíti a kínálatot Csiszár Imre rendezésében. Verebes István a Szolnoki Szigligeti Színházban tizenöt éve bemutatott Lucifer show című történelmi revüjét december közepétől láthatja a közönség a szerző rendezésében, amelyben szinte az egész társulat felvonul. Az utolsó nagyszínpadi bemutatót, Nagy András Tolsztoj-értelmezését Karenina, Anna címmel Telihay Péter rendezi.

JASZ 17-18

A Gaál Erzsébet Stúdióban elsőként Victor Haim Női játszmák rivaldafényben című „olvasópróbáját” viszi színre Schlanger András. A darabot a Színházak Éjszakáján láthatja először a közönség. A másik stúdióbemutató egy romantikus vígjáték, A pillangók szabadok Szitás Barbara rendezésében.

A beavató színházi előadások sora a János vitéz című produkcióval bővül Quintus Konrád rendezésében. Folytatódik az Ádámok és Évák Ünnepe programsorozat is, amelynek keretében általános- és középiskolai színjátszó csoportok mutatkoznak be a színház közönségének.

A József Attila Színház a hazai vidéki színházak előadásainak meghívása mellett lehetőséget ad a határon túli magyar színházak budapesti bemutatkozására is.

Gyermeknapi utcabált rendez változatos programokkal a családok részére a színház május 28-án, vasárnap 10 és 16 óra között. A Csizmás kandúr című előadást követően a gyerekeket Muki bohóc mellett minikoncertek, kulisszajárás, sakkszimultán, kézműves foglalkozások és ügyességi játékok várják.

A 2017/2018-as évad hivatalos megnyitása előtt, szeptember 2-án a színház ismét bemutatkozik a Pozsonyi Pikniken. Szeptember 9-én a hagyományos, egésznapos Utcabáljával várja nézőit, amelynek során ingyenes programok keretében ismerhetik meg az érdeklődők a színház „titkos” tereit, művészeit.

 

H. G. M.