NEK – Böjte Csaba: Jézus hirdeti és gyakorolja is a szeretet parancsát

Jézus hirdeti és gyakorolja is a szeretet parancsát – jelentette ki Böjte Csaba ferences szerzetes a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) második napján, hétfőn. A budapesti Hungexpón tartott fakultáción hangsúlyozta: “ez az egyetlen parancs, amit nekünk adott a mester”.

Fotó: Juhász Melinda

    A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója előadásában úgy fogalmazott: “Jézus Krisztus elindított egy úton bennünket (.), jó úton járunk, ez az az út, amelyen tovább kell mennünk, ezeket az értékeket és kincseket kellene, hogy felkínáljuk a világ többi részének is”.     Böjte Csaba közölte, hogy a szeretet, a készség a párbeszédre, a szolidaritás és az irgalom az evangéliumból “nőtt ki”.
    Jézus “nem utópiát kerget”, hanem ezt hiszi, “és a kereszten is hitte, hogy ezt meg lehet valósítani” – tette hozzá.     Az afganisztáni helyzetre utalva azt mondta: 50 ezer “keményfiú” 40 millió emberre akarja rákényszeríteni a maga ideológiáját, és úgy néz ki, ötmillió ember menekül az országból.     Ezzel szemben az európai parlamenti választások idején a kontinens 500 millió lakója békésen tudta megbeszélni, hogyan tovább, a kisebbség el tudja fogadni a többség véleményét, és “nem öldököljük egymást” – mondta.     A szerzetes ezen a ponton azt hangoztatta, örül, hogy a kétezer éves keresztény Európában él.     A szolidaritásra térve arról beszélt, hogy Jézus “kis közösségéből” nőtt ki a közoktatás, a közegegészségügy, a  közbiztonság, a közvilágítás és a közúthálózat.
    Utalt arra, hogy a világ egyes részén ezek a vívmányok azért hiányoznak, mert “a krisztusi egymásra figyelés” hiányzik.
    Böjte Csaba megköszönte, hogy Magyarországról nagyon sok segélyt kaptak a bajban lévő erdélyi gyermekek.     Az irgalomról beszélve a ferences szerzetes úgy vélekedett: Európában még az is “meg van fertőzve a szeretet parancsával”, aki “köszönőviszonyban sincs a kereszténységgel”.
    Véleménye szerint “jó, hogy az irgalom gyökeret eresztett mindannyiunkban”, “amikor fáj neked, ha valaki bajban van, és lehajolsz hozzá”.     Böjte Csaba a katolikus világeseményen a többi között szólt a gyónás, a gondok letételének fontosságáról, a türelemről, valamint arról, hogy – mint fogalmazott – “higgyünk a szeretet végső győzelmében” és “merjük kimutatni az egymás iránti szeretetünket”.     Böjte Csaba kitért arra is, hogy manapság “illik” panaszkodni, nyafogni, mindig a hibát keresni és leszólni egymást. Ezen a ponton kijelentette: “úgy gondolom, hogy ilyen jól magyar ember a Kárpát-medencében az elmúlt ezer évben nem élt”. Szavait a közönség nagy tapssal fogadta.     Hozzátette: a jó dolgokért tudni kell hálát adni, és köszönetet mondani azokért. Szavai szerint “a gonosz lélek szeretné, hogy elégedetlenkedjünk”, ezzel szemben Jézus Krisztus mindig vígasztal, bátorít, erősít.

MTI