Negyvenmillió dolláros amerikai befektetés Gyálon

A következő 3 évben 40 millió dolláros befektetéssel 400 új munkahelyet hoz létre a CooperVision amerikai kontaktlencsegyártó cég a gyáli ipari parkban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón hétfőn, a helyszínen.

    A világpiac harmadik legnagyobb kontaktlencsegyártója tavaly 625 millió darab lencsét gyártott gyáli üzemében, ezt a mennyiséget duplázza meg a mostani beruházással 3 év alatt – tette hozzá a miniszter.
    Szijjártó Péter kiemelte: az Egyesült Államokból eddig 9 milliárd dollárnyi beruházás érkezett Magyarországra, a több mint ezer cég 90 ezer embernek ad munkát. A most bejelentett 40 millió dolláros beruházás a hatodik legnagyobb a sorban. Az Egyesült Államok Magyarország Európán kívüli legfontosabb kereskedelmi partnere – tette hozzá.
    A miniszter szólt arról is, hogy a magyarországi orvosieszköz-gyártás értéke tavaly 192,5 milliárd forint volt, az idén az első négy hónapban 12,7 százalékkal növekedett az előző év hasonló időszakához képest. Az orvosi eszközök 86 százaléka exportra kerül. A CooperVision magyarországi termelésének 99,7 százalékát szállítja külföldre.
    Azonban a maradék 0,3 százalékkal is piacvezető a cég Magyarországon – közölte Daniel G. McBride, a CooperVision Inc. elnöke a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy cége a múlt évben vásárolta fel az angol tulajdonban lévő Sauflon társaságot Gyálon, ahol már 10 éve működött a jogelőd kontaktlencsegyára.
    Peer János, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Sauflon Kft. évi 40-45 százalékkal növelte a termelését, és ez elég alap ahhoz, hogy a lencsegyártás néhány éven belüli megduplázását tervezzék.
    Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője a kiszámítható gazdasági környezetet említette, míg Pápai Mihály (Fidesz-KDNP)  polgármester “Gyál Audijának” nevezte a CooperVisiont.

Forrás:MTI