Négy lány esett ki a Magyarország szépe versenyből

Húsz csinos hölgy költözött a herceghalmi Abacus Hotel-be, hogy a Magyarország szépe felkészítő táborában részt vegyen, de közülük csak 16 juthatott tovább a július 20-i döntőbe. 

 

A négy alversenyen egy-egy lánytól búcsút vett a zsűri. A Miss Bikini versenyen a lányok testi adottsága alapján ítéltek, a Miss Talenten a hölgyek egy-egy produkciót adtak elő, a Miss Beauty Face versenyen a szép arcé és a mosolyé, valamint a profizmusé volt a főszerep, míg a Miss Sporton a fittségük volt a mérvadó.

Csütörtökön reggel rendezték meg az Il Bacio Di Stile Miss Bikini alversenyt, melyben a hölgyek fürdőruhában vonultak fel a zsűri előtt. Az ítészek a három legszebb testű hölgyet emelték ki, akik közül az első helyezett, Katona Gitta egy szalagot kapott. A fiatal hölgy győzelmével automatikusan bejutott a döntőbe, melyet július 20-án élőben közvetít az M1 és a Duna World.

Még a beköltözés estéjén tartották a tábor legszórakoztatóbb programját, a Crystal Nails Miss Talent-et. A produkciók során kiderült, hogy a lányok mennyire színes és sokoldalú egyéniségek. A győztes szintén bejutott az élő adásba, míg a leggyengébben szereplő lánynak ezzel véget ért a verseny. Volt, aki népdalt énekelt vagy zenére rajzolt, volt, aki vicces verssel készült, egyikük Mariah Carey-dalt adott elő. Az alverseny győztese Hubert Alexandra lett egy modern tánc produkcióval. A tábort Papp Melindának kellett elhagynia.

A Spirit Hotel Miss Beauty Face alversenyen a hölgyek spontán fotózáson vettek részt. Borzi Vivien készítette a képeket. Miután a hölgyek a nemzetközi döntőn is sokszor kerülhetnek váratlan helyzetbe, így azt próbálták ki, hogyan reagálnak spontán szituációkra. A zsűri legfőbb szempontja a gyors, profi, alázatos munkavégzés volt. A legjobbnak Kulcsár Edina bizonyult, aki már régóta modellkedik. Tüzes Grétának kellett elhagyni a tábort.

Az utolsó alverseny a Miss Sport- Biotech Usa, Fitbalance, TRX. Itt a lányok edzettsége, fittsége és sporttehetsége volt a mérvadó. A katonai edzést is meghazudtoló mozgássorban a lányok alaposan elfáradtak. Még a fittebb versenyzőknek is komoly kihívás volt végigcsinálni a feladatokat. Mivel a zsűri nem tudott egy lány mellett dönteni, így holtversenyben a két első helyezett Kulcsár Edina és Katona Gitta lett. A négy alverseny abszolút vesztese, Sulyok Anita lett, így számára véget ért a verseny.

A négy alversenyt összesítve a legjobb eredményt Kulcsár Edina érte el.

A 16 szépség, akik bejutottak a döntőbe:

Aranyi Tímea

Bódizs Ágnes

Faragó Ágnes

Gazsi Noémi

Hubert Alexandra

Katona Dóra

Katona Gitta

Kulcsár Edina

Lukács Luca

Makk Andrea

Stankovics Beáta

Steinberger Virág

Szigligeti Ivett

Tímár Zsanett

Van Den Bosch Sydney

Vasmera Katalin