Natasa nyomdokába lépne

kajak

Tavaly már megszorongatta a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasát az újpestiek fiatal és csinos tehetsége, Lucz Dóra. Bár a riói olimpiai indulást nem sikerült megcsípnie, letette névjegyét a felnőttek között. A civil életben gazdasági tanulmányokat folytató Lucz Dóra igazi kajakos családból származik, két testvére, Noémi és Anna is nagy ígérete a sportágnak.

– Elég mozgalmasnak mondható az évkezdése.

– Igen, egy hosszabb szingapúri edzőtáborozás után tegnap érkeztünk Dél-Afrikába. A kenus Lakatos Zsanival, Szénási Zsófival és a húgommal, Noémivel, valamint az osztrák férfi kajakosokkal is együtt edzünk. Az elmúlt idényhez képest egy kicsit megváltozott a felállás, hiszen korábban többnyire fiúkkal készültem és most egy egész jó kis lánycsapat szerveződik. Először tartottam tőle, hogy milyen lesz újra ennyi lánnyal tréningezni, mert ha az ember fáradt, nehezebben alkalmazkodik, előfordul a súrlódás, de teljesen jól bírjuk egymást. Ahogyan az edzőmmel, Almási Nándorral, aki most már szintén újpesti színekben dolgozik, továbbra is kiváló a kapcsolatom. Szakmailag remek és emberileg is sokat kapunk tőle. Bármi gondunk van, azonnal segít, és gyakran együtt keressük a felvetődő problémákra a megoldást.

– Tavaly úgy tűnt, egész jól megoldották a gondjaikat, hiszen megszorongatta a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasát a válogatón, csak szétlövésben dőlt el, hogy ki indulhat Rióban.

– Igen, számomra óriási dolog volt, hogy Duisburgban indulhattam Natasa mellett, ellen, és hogy ott sikerült is előrébb végezni, mint neki. Sajnálom, hogy a szétlövésen ő nyert, de a minszki U23-as világbajnokság, amelyen kétszáz és ötszáz méteren is aranyérmes lettem egyesben kárpótolt. Habár ez nyilván nem hasonlítható össze egy olimpiával. Mindenesetre hatalmas motivációt adott, illetve lendületet ahhoz, hogy idén még közelebb kerülhessek a hazai elithez, minél hamarabb felzárkózzak a legjobbak közé. Nyilván szeretnék Natasa nyomdokaiba lépni, de ehhez még rengeteget kell fejlődnöm, mind fizikálisan, mind fejben.

– Az idén mire helyezik a fő hangsúlyt az edzőjével?

– Mindkét táv fontos szerepet játszik és főként egyesben szeretnék bizonyítani, azonban egy jó párostól sem zárkózom el. De ezen még gondolkodunk, hogy kivel lehetne a legjobb. A női négyesbe kerüléshez az elmúlt években az egyes játszott döntő szerepet, és természetesen nagyon jó lenne egy nemzetközileg is erős négyes tagja lenni.

– És egy olyan négyesnek, amelyben mindhárom Lucz lány helyet foglalhat?

– Izgalmas lenne. Mimi nagyon jó vezérevezős, ha esetleg én is az első lyukba kerülök, akkor általában tőle szoktam tanácsot kérni. Anna nagyon szorgalmas, hajtós versenyző, aki többnyire egyesben, a rövidebb távon ér el sikereket. Mimi U23-as Európa-bajnok, Anna pedig már győzött az Olimpiai Reménységek Versenyén. A pályánkat mindhárman Dunakeszin kezdtük Rasztótzky Jánosnál és Gizi néni irányítása alatt. Most már mindhárman az UTE-ban készülünk, és bár ez még odébb van, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz egy kategóriában versenyezni a húgaimmal.

– Tudnak ellenfélként tekinteni egymásra?

– Alapvetően jó testvérek vagyunk, de a vízen természetesen megy közöttünk a rivalizálás. Mert mindhárman tudjuk, hogy ezzel is előbbre visszük egymást. Mimivel már többször versenyeztünk egymás ellen, ez talán a szüleinknek volt a legnehezebb. Akiknek nagyon hálásak vagyunk, hiszen olyan hátteret teremtettek nekünk, hogy nyugodtan csinálhatjuk azt, amit szeretünk. Szerencsére ők a „jófajta szülők”, akik hagyják, hogy menjünk, és azt tegyük, amit jónak érzünk, ehhez minden támogatást megadnak.

– Aki látta már önt a vízen, az tudja, nem tipikusan kajakos alkat. Odafigyel arra, hogy megőrizze a nőies alakját?

– Ha már a családomról beszélgettünk, egyikünk sem az a tipikus kajakos alkat. De én már tudom, ha jól akarok kajakozni, a külső nőiességet el kell engedni, mert ehhez a sportághoz kellenek az izmok, az erős hát és bicepsz. Sokáig nem akartam hízni, izmosodni, bármennyire is kapacitáltak erre az edzőim. Pár éve azonban túl tudtam lépni ezen. Hiszen a nőiesség nem csak a külsőségekben mutatkozik meg, a legfőbb oldala belülről fakad. Egy csinos fenéknél egy szép mosoly szerintem sokszor többet ér. Ha valaki rendben van önmagával, boldog, akkor azt kifelé is sugározza, valójában ez az igazi szépség.

– Ön az a sportoló, aki komoly tanulmányokat folytat a sportpályafutása mellett. Hogyan tudja összeegyeztetni az edzéseket az iskolával?

– A kajakozás mellett gazdasági szakirányon tanulok. Egy napom általában úgy néz ki, hogy a reggeli és délutáni edzés között az iskolában ülök, tanulok vagy főzök otthon, ha éppen nincs órám. Fontosnak tartom az egyetemet, mert előbb vagy utóbb mindenkinek ki kell lépnie a civil életbe. De addig azért még van egy-két csúcs, amit a sportágon belül szeretnék meghódítani. Általában konkrét célokat csak egy-egy évre előre tűzök ki, lépésről-lépésre haladok, éppen ezeket kell megvalósítani ahhoz, hogy később a nagy egész összeálljon. Azt hiszem, túl komoly meglepetést nem okozok azzal, hogy cél Tokió és az olimpia.