Napra pontosan egy hét leforgása alatt elfogták a gödöllői rendőrök azt a férfit, aki egy helyi templomba betörve rongált a gyanú szerint.

templom1A tönkretett ajtón keresztül kiszálló füst látványával szembesültek a járőrök, amikor 2021. március 15-én este megérkeztek a templomhoz. Akkorra már a tüzet eloltották, a helyszín biztosítása mellett kezdődött az órákig tartó helyszíni szemle és a talált nyomok, rögzített adatok elemzése, lehetséges érkezési és menekülési útvonalak lejárása, minél több szemtanú felkutatása, a lehető legtöbb információ begyűjtése.

A klasszikusnak számító nyomozói munka 2021. március 22-ére hozott fordulatot. A rendőrök eljutottak egy gödöllői albérletében élő, 28 éves férfihez, a lakásban több, a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt eszközt is megtaláltak.

Cs. Róbert a kutatáskor még beszédesnek bizonyult, bilincselni kellett, hogy ne tegyen kárt a szemlebizottság tagjaiban, csak úgy záporoztak a tegeződő fenyegetések és provokációk. Percekkel később már együttműködő volt és higgadt – ám a bilincs – tekintettel hangulatingadozására – maradt. Bűnjelcímkét kapott egy pár cipő, egy kabát, egy festékes farmer, egy balta, egy sporttáska, öngyújtók, olajos flakonok, üres italos doboz.

templom2

A gyanú szerint a férfi 2021. március 15-én este otthonról két táskával indulva kötött ki a templomnál, ahol a bejárati ajtót egy baltával bezúzta, majd berúgta. A hátsó padokat leöntötte olajjal, majd meggyújtotta. Miközben lángra kaptak az ülőhelyek, felrúgott egy állványt, fehér anyaggal leöntötte az ikonosztázt, felnyalábolta táskáját és ahogyan bejutott a templomkertbe, ugyanúgy ki is mászott a kerítésen. Tettével kb. 2,5 millió forintos kárt okozott.

Kihallgatásán nem tett vallomást, a terhére rótt bűncselekményről, indítékáról is hallgatott. Viselkedése alapján vélelmezhető volt a szerfogyasztás, ezért a rendőrök intézkedtek a kettős mintavételre.

Az őrizetbe vett Cs. Róbert ellen a vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság, egyben kezdeményezték letartóztatását.