Nagypál Krisztina nyerte a Miss Balatont

Látványos show keretében választották meg Balatonfüreden az idei Miss Balaton by Cosmopolitan nyertesét. A legszebb 16 lánynak több tourban kellett megmutatni magát a közel két órás finálén. Végül a budapesti Nagypál Krisztinát választotta meg a szakmai zsűri, amelynek tagja volt Sándor Orsi, Edvin Marton, Király Lili, a verseny 2014-es győztese, valamint Mártha Imre, míg a zsűri elnöke Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője volt.

 

Egy Toyota Aygóval és egy 1 200 000 forint értékű szerződéssel lett gazdagabb Nagypál Krisztina, aki sikeresen vette az akadályokat a castingokon, és lenyűgözte a döntő zsűrijét is.

„Egy egész ünnepségsorozat volt számomra a Miss Balaton, hiszen a fotótáborban volt a szülinapom, tegnap a névnapom, ma pedig megnyertem a versenyt. Sokat tanultam a felkészülés alatt, a tréneknek köszönhetően magabiztosabb lettem” – kezdte a 20 éves királynő, aki fővárosi egyetemistaként éli mindennapjait. Krisztina azt is elárulta, hogy először a lányokkal, majd családi körben ünnepel.

A második helyezett Németh Nikolett lett, aki egy 500 000 forintos utazási utalvánnyal lett gazdagabb, a harmadik helyen pedig Kozma Klaudia végzett, az ő nyereménye egy 300 000 forint értékű utazási voucher. A közönségszavazáson Sicra Andrea kapta a legtöbb voksot, és ezzel megnyerte a 100 000 forint értékű utazási utalványt.

Idén a verseny ideje alatt hangsúlyos szerepet kapott a sport, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottsággal együttműködve a magyar olimpiai csapat is választott egy különdíjas versenyzőt. Ángyán Rebeka lett a szerencsés kiválasztott, akinek nyereménye nem kevesebb, mint hogy a hazai olimpiai küldöttség hivatalos vendégeként hat napot tölthet el Rio de Janeiróban.

Király Lili két évvel ezelőtt a színpadon élte át a döntő izgalmait, idén már zsűritagként vett részt a versenyen. „Mindig is szerettem volna egyszer a zsűriben ülni. Kétféle érzés kavargott bennem végig, egyrészt izgultam a lányokért, hiszen egyszer már én is átéltem mindezt a színpadon, másrészt élveztem az új szerepkört” – kezdte Lili, aki azt is elárulta, hogy milyen szempontok alapján véleményezte a döntősöket. „Leginkább az összkép számított, illetve arra figyeltem, hogy ki volt az a versenyző, aki az első kör után igazán mély nyomot hagyott bennem.”

 

A döntőn végig a háttérből segítette a lányokat Horváth Éva versenykoordinátor, de természetesen Lipcsei Betta, Polgár Kriszti, Dobó Ági, Magony Szilvi és Marton Adri, azaz a trénerek is együtt izgultak a versenyzőkkel, míg az Iszak Eszti-Váczi Gergő műsorvezető páros a színpadon lelkileg is támogatta a döntősöket.

A Miss Balaton by Cosmopolitan döntőjével még nem ért véget az este. A finálé után a versenyzők és a trénerek együtt szórakoztak Balatonfüreden a Cocomo Caféban, hogy megünnepeljék a győztes Nagypál Krisztinát és két udvarhölgyét, Kozma Klaudiát és Németh Nikolettet. A döntős lányokkal bulizott többek között Horváth Éva, Epres Panni, Iszak Eszti, Lipcsei Betta és Polgár Kriszti is.