Nagyot nyert Újpest és Észak-Angyalföld MSZP-s jelöltje

Horváth Imre, a Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte az újpesti időközi országgyűlési képviselő-választást a szavazatok 90,36 százalékos feldolgozottsága után közzétett adatok szerint.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint bebizonyosodott, hogy demokratikus keretek között is legyőzhető a Fidesz. Tóbiás József vasárnap este, a választási eredmények ismeretében azt mondta, az újpesti választók tiltakozásukat fejezték ki, hogy nem mehet tovább a kormányzás ebben a formában.

Az MSZP elnöke gratulált az újpesti időközi országgyűlési választáson győztes jelöltjüknek, Horváth Imrének. Tóbiás József elmondta, az MSZP azon dolgozik, hogy erősítse a civil társadalom jogos felháborodást, azt “alkotó energiává” formálja a parlamentben.

Véleménye szerint az újpesti választók megértették az utca hangulatát, ami az elmúlt másfél hónapban volt tapasztalható.

A politikus közölte, az is bebizonyosodott, hogy lebontható a Fidesz kétharmada, ehhez az kellett, hogy a politika együttműködést ajánljon a választóknak. A szocialista párt élni kíván azzal az eséllyel, hogy formálója legyen a jövőnek – tette hozzá.

Horváth Imre arról beszélt, hogy elődjének, a nyáron elhunyt Kiss Péternek méltó utóda kíván lenni. Hangsúlyozta, hogy a szó szoros értelmében képviselő akar lenni, azoknak az embereknek az érdekeit szeretné képviselni, akik megválasztották. Ebben van tapasztalata – jegyezte meg.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke szerint ez a választási győzelem az első lépés a Fidesz kétharmadának lebontása felé, de nem lehet hátradőlni, a következő lépés a veszprémi időközi országgyűlési választás. Mint mondta, az újpesti választók most az egész ország elégedetlenségének adtak hangot.

Trippon Norbert, az MSZP újpesti elnöke szerint Horváth Imre megválasztásával mindenki nyert, azok, akik az MSZP-re szavaztak, de azok is, akik más pártokra szavaztak, sőt azok az újpestiek is nyertek, akik a Fideszre szavaztak, mert őket is képviselni fogja.

A fővárosi MSZP alelnöke közölte, Horváth Imre országgyűlési képviselőként ki fog állni a 3-as metró felújítása és Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása mellett, tenni fog a Károlyi kórház megmentéséért, vagy az ingyenes újpesti bölcsődékért. Hozzátette: Horváth Imre minden kormányzati megszorítással, aljassággal és az emberek zsebének kiforgatásával szemben határozottan fel fog lépni.

Mind a négy politikus köszönetet mondott a választópolgároknak, az aktivistáknak.

Az MSZP újpesti irodájában tartott sajtótájékoztató kezdetén a teremben felsorakozó aktivisták tapssal fogadták Horváth Imrét és azt skandálták, “megnyertük, megnyertük”.

A főváros 11. számú országgyűlési egyéni választókerületében Kiss Péter szocialista képviselő halála miatt kellett időközi országgyűlési választást tartani. A választáson tizenhárom jelölt indult.

A nem végleges összesítés szerint a vasárnapi szavazáson valamivel több mint 26 ezren voksoltak. A szavazatok 98,79 százalékos feldolgozottsága után közzétett adatok szerint Horváth Imre 13 164 szavazatot kapott, ezzel a szavazatok 50,62 százalékát szerezte meg.

Hollósi Antal Gáborra, a Fidesz-KDNP jelöltjére a választópolgárok 30,67 százaléka (7975 szavazat), Urbán Flóriánra, a Jobbik jelöltjére 9,82 százaléka (2554), Kanász-Nagy Mátéra, az LMP jelöltjére 5,04 százaléka (1310) voksolt.