Nagyon szoros csaták!

Májusban két ERC Junior futamon is részt vett Klausz Kristóf, a Ritmus ASE támogatott versenyzője. A kanári-szigeteken rendezett verseny, amelyen először vett részt Kristóf, nem túl fényesen sikerült, a 8. helyen ért célba elég nagy hátránnyal, amivel nagyon nem volt elégedett. Itt Farnadi Ágnessel vett részt, míg a következő Liepaja Rallye-n már egy régi navigátorával, Kecskeméti Balázzsal vett részt. E a verseny már lényegesen jobban sikerült, bár az elért 7. hely nem teljesen ezt tükrözi, de itt a gyorsaságikon már ment 3. időt is alig 4 mp-el elmaradva az elsőtől és minden gyorson csak pár mp-en múlt 4-5 helyezés is az elképesztően szoros mezőnyben. Nagyon nehéz ennyi versenyre állandó navigátort találni, talán most már vissza tud térni Csányi Botond, akivel azért a legösszeszokottabb Kristóf.

ERC_2019_Liepaja_MGR Images_GM_016

 

Klausz Kristóf:

Életem első kanári-szigeteki versenye nem úgy sikerült, amit elvártam volna magamtól, de így elsőre ez egy nagyon nehéz verseny volt. Sajnos kettőből nem sikerült a pályát jól felírni, így nem tudtam magabiztosan versenyezni, végig bizonytalan voltam az itinerünk miatt. Emiatt gyorsulni sem tudtam, hiába voltak jók az autó beállításai. A mezőny is talán most a legkeményebb, mióta az ERC-ben versenyzek, így nem volt esélyem előrébb végezni. Alapvetően tetszettek a pályák, a környezet, a rendezés, de én inkább jobban szeretem a lobogósabb pályákat. Hiába, ennél több időt kell eltölteni a pályák feldolgozásával, ha az ember eredményes akar lenni egy ilyen mezőnyben, de ezt nehéz teljesítenem a főiskola mellett és navigátort is nehéz találni, aki ilyen hosszú időre el tud jönni a munkájából.

ERC_2019_Canarias_MGR Images_GM_020

A Liepaja Rallye-n ezért már Kecskeméti Balázzsal indultam, akivel sokat versenyeztem már és a pályákat is jobban ismertem, hiszen már többször indultam itt. Igaz, mindig variálnak a rendezők, mindig találnak új szakaszt, így itt is csak 2-3 szakasz volt ismerős. Jól kezdtük az első napot, volt 3. időnk is, de a nagyon kis különbségek miatt így is csak a 7-9. hely között mozogtunk, amiben benne volt egy lassító érintésért kapott 20 mp-es büntetés is.

Másnap sem mentünk rosszul, de volt, ahol 7 mp-re voltunk az első helyezettől és így is csak 9. időt mentünk.

Végül a 7. helyen végeztünk, amivel nem lehetek elégedett, de így is közelebb voltunk az első helyezetthez, mint bármikor az itteni versenyen, ahol azért nagy előnyben vannak azok, akik rendszeresen vesznek részt ilyen versenyeken, mint pl. az összetett győztes Solberg is több helyi versenyen is részt vett ezelőtt a verseny előtt, ahol ráadásul sok pálya is ugyanaz volt, mint az ERC versenyen.

Most ismét dilemma előtt állunk, érdemes az ERC-t erőltetni idén, hisz már nem sok esélyünk van jó eredményre, lehet, hogy ismét az R5-ös autóval próbálunk inkább barátkozni és egyet menni hazai mezőnyben is, így a legvalószínűbb, hogy Veszprémben rajthoz állunk.