Nagyon Balaton

Június 6-tól egészen október közepéig tart idén a II. Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely az alapítók szándéka szerint a Balaton Régió legizgalmasabb, legnívósabb programjait tömöríti, számukra kíván a je- lenleginél jóval nagyobb nyilvánosságot biztosítani. A szervező VOLT Pro- dukció Kft. a tavaly debütált B my Lake és STRAND – Nagyon Zene Feszti- vál mellett idén is több új rendezvényt indít útjára. A közel 20 eseményt felvonultató programhoz 2014-ben a Művészetek Völgye, az ARTplacc, a KULTKIKÖTŐ és a MasterCard Balaton Sound is kapcsolódott, de lesznek sportesemények és képzőművészeti programok is. A Nagyon Balaton fő médiapartnere idén is az MTVA.

“Egy évvel ezelőtt kettős céllal indítottuk el a Nagyon Balaton rendezvény- sorozatot és a We Love Balaton portált. Egyrészt láttuk, hogy a Balaton Ré- gióban egyre-másra indulnak olyan vállalkozások, programok és szolgálta- tások, amelyek nem kapnak komolyabb médianyilvánosságot, nem jutnak el szélesebb közönségrétegekhez. Célul tűztük ki, hogy a rendelkezésünkre álló publicitást és médiafelületeket arra használjuk, hogy a Balaton Régió legjobbjait ismertebbé tegyük. Másrészt a Balaton legnagyobb eseménye, a MasterCard Balaton Sound alapítóiként úgy láttuk, számos olyan program hiányzik a Balatonról, amelyek még vonzóbbá, még élettel telibbé tehetnék ezt a gyönyörű helyet, nemcsak itthon hanem külföldön is. A tavaly útjára indított B my Lake fesztiválunkat azóta Európa legjobb új fesztiváljának vá- lasztották, a zamárdi STRAND – Nagyon Zene Fesztivált pedig érezhetően nagyon várja a hazai közönség.” – mondta el bevezetőjében Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton egyik alapító-főszervezője.

Amíg tavaly az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli napokra korlátozódott a Nagyon Balaton kínálata, addig idén júniustól októberig zajlanak jobb- nál-jobb programok, az egész régióban.
“Június 6-án Tihany és Szántód között a Balaton közepén kapcsolódik össze két komp, amelyen a Csík Zenekar ünnepi koncertjével, a Balatoni Hajózási Zrt-vel közösen nyitjuk meg a Nagyon Balaton-t. Egy héttel később Siófok Fő terén indítjuk el  interaktív VB-Teraszunkat, ahol nemcsak meccset nézni és szurkolni lehet, de különféle sportprogramok is várják a közönséget. A nyár során három alkalommal, három helyszínen – Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön – jelentkezünk a Nagy Csobbanás című ingyenes, családi fesz- tiválunkkal, ahol koncertek, sportprogramok, játékok várják a családokat. Augusztus 8-án Omega Oratórium címmel Kóbor János és zenésztársai egy izgalmasnak ígérkező koncertet mutatnak be a Siófoki Kálmán Imre Sza- badtéri Színpadon, a legnagyobb Omega-slágerekkel. Tovább folytatódik együttműködésünk a Füredi Borhetekkel: idén már 10 koncertet delegálunk a nívós fesztiválra.” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció másik ve- zetője.

A Nagyon Balaton programsorozathoz partnerként kapcsolódtak idén a Ba- laton leginkább színes, színvonalas, izgalmas eseményei, amelyeknek az ala- pítók, az MTVA és a We Love Balaton portál kiemelt figyelmet és publicitást ígérnek.

A balatonföldvári KULTKIKÖTŐ színes, kulturális programkínálatával egye- dülálló színfoltnak számít. Június közepétől szeptember végéig színházi előadások és koncertek zajlanak a közel 1000 fős, hangulatos helyen.

Július 10-én indul a Balaton legnagyobb fesztiválja, a MasterCard Balaton Sound, amelyre várhatóan napokon belül minden bérlet elfogy – az elő- rejelzések szerint 120.000 vendég érkezik idén Zamárdiba, Európa legjobb közepes méretű fesztiváljára.

Július 12-20-a között negyedik alkalommal ad otthont Tihany az ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválnak, amely a rendszerváltás 25. évfordulója al- kalmából újra a keleti és a nyugati világ találkozópontjává válik, ahol a mű- vészet és a közönség egyszerre szabadulhat ki a négy fal közül.

A Nagyon Balaton alapítóinak örömére idén a Művészetek Völgye is kapcso- lódik a rendezvénysorozathoz. Az ország legrégebbi fesztiválján a látogatók a már klasszikusnak mondható művészek előadásai mellett új fellépőkkel, programokkal  és  helyszínekkel  találkozhatnak  Kapolcson  és  környékén.

Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a Palóznaki Jazz és Bor Piknik, me- lyen a kiváló hazai jazz előadók mellett olyan fellépők is helyet kaptak, mint a modern zenei irányzatokat ötvöző DePhazz. A zenei programok mellett képzőművészeti és családi eseményekben is részt vehetnek a látogatók.

A múlt évben debütált B my Lake fesztiválra idén – augusztus 18-tól 21-ig – a tavalyinál is nagyobb érdeklődés jellemző. Az év elején a hollandiai Gronin- genben a Yourope Fesztiválszövetség által díjazott butikfesztivál a balatonvi- lágosi Club Aliga Üdülőközpontban száznál is több hazai és nemzetközi dj-t vonultat fel, amelyre itthonról és Európa több pontjáról érkeznek vendégek.

A zamárdi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 20-án a Tankcsapda
25. születésnapi koncertjével indul, a fellépők között pedig John Newman,
a Papa Roach, a Parov Stelar Band, a Knife Party és Dub FX is megtalálható
ugyanúgy, mint a Nagy-Szín-Pad című “tehetségmutató” verseny legjobbjai.

Október 10-12. között Siófokon kerül megrendezésre a Balatoni Halfeszti- vál, amely méltó zárása a 2014-es Nagyon Balaton sorozatnak.

Képzőművészek

Weiler Péter “Road ‘71” címmel egy egészen egyedülálló kollekciót készített a Balaton hangulatáról. Alkotásait először június 21-én Köveskálon nézheti meg a közönség, ezt követően pedig a MasterCard Balaton Soundon és a Strand – Nagyon Zene Fesztiválon kerülnek kiállításra a képek.

A Nagyon Balaton szervezői húsz kortárs festőművészt kérnek fel arra, hogy “Nekem a Balaton…” címmel készítsenek 1-1 alkotást, amelyek nyár végén kerülnek kiállításra.

Sport

Minden eddigi létszámot meghaladva – május 31-én reggel 8 órakor, Balatonaligán –, immár 8. alkalommal rajtol el hazánk egyik legnépszerűbb futórendezvénye, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye és a legnagyobb hazai balatoni tömegsport esemény, az Ultrabalaton.

BalatonMan triatlon néven Balatonfüred és Balatonkenese ad otthont a ré- gió egyik legnagyobb sporteseményének, amely ugyancsak a Nagyon Bala- ton része lesz idén.

 Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs igazgatója örömét fejezte ki, amiért a közmédia és a Nagyon Balaton idén is szorosan működik együtt. “A Balaton Régió a közmédia egésze – így a rádiós és televíziós csatornáink számára egyaránt – kiemelten fontos a nyári időszakban. Egész nyáron, minden reg- gel a Balatoni Nyár című televíziós műsorunkban népszerűsítjük a „magyar tenger” eseményeit. A Nagyon Balaton ernyője alá felsorakozó programokat kivétel nélkül értékesnek és támogatásra méltónak gondoljuk, éppen ezért mindent megteszünk ezek sikere érdekében. Örülünk, hogy több, nagyobb eseményhez névadó, vagy kiemelt partnerként kapcsolódhatunk idén: ilyen a zamárdi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, az augusztusi Omega Oratóri- um, vagy éppen a Nagyon Balaton ünnepélyes és egyedi nyitóeseménye, a Csík zenekar komp-koncertje. Az MTVA a Nagy Csobbanás – családi feszti- vál állomásain a népszerű Maci Pecóval és a gyerekek körében ugyancsak szeretett mini stúdióval is jelen lesz, ahol bárki kipróbálhatja majd, hogy milyen igazi híradósnak, vagy éppen meteorológusnak lenni.” – fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese is üdvö- zölte a Nagyon Balaton folytatását. “Turisztikai szakemberként természete- sen kiemelten figyelem a Balaton Régió életét és működését. A Nagyon Ba- laton alapítóival együtt magam is úgy látom, hogy az elmúlt években egyre több, igazán színvonalas attrakció, program, szolgáltatás indult el errefelé, ugyanakkor ezek akkor tudnak igazán sikeresek lenni, ha a legjobbak egy- mást is segítve próbálnak fejlődni és fejleszteni. A Nagyon Balaton alapítói a Balaton Régió legnagyobb eseményének, a Balaton Soundnak a megál- modói is egyben. Kezdeményezésüket a gondolat megszületése óta támo- gatom, hiszen hiszek benne, hogy olyan erők és olyan szakemberek fogtak össze, akik valóban letettek már valamit az asztalra. Olyan produkciókat, amelyek a Balaton imázsát erősítik.” – mondta el Horváth Gergely

Június 6., Tihany, Szántód:

A Petőfi Rádió bemutatja:
CSÍK Zenekar – KompKoncert
Nagyon Balaton szezonnyitó – két kompon, a Balaton közepén.

Június első hétvégéjén egyedülálló, ünnepi programmal indul a 2014-es Na- gyon Balaton eseménysorozat. A Balatoni Hajózási Zrt. és a VOLT Produkció közös eseményére a Tihanyi Révből és a Szántódi Révből indul el 1-1 komp, amelyek a Balaton közepén kapcsolódnak össze. Este fél 9-től a Csík Zenekar ad koncertet ezen az unikális helyszínen. A két komp a másfél órás koncert alatt mindvégig közlekedik, így a fellépők és a közönség nem akármilyen látványban gyönyörködhet, miközben Magyarország talán legnépszerűbb, leginkább sokszínű népzenei produkcióját hallgatja.
A mindössze 700 fős közönség 20 órakor Tihanynál szállhat fel a kompokra. Jegyár elővételben: 3990 Ft
Jegyár a helyszínen: 4990 Ft

www.nagyonbalaton.hu

Június 12 – július 13., Siófok, Fő tér:

Az m1 bemutatja:
VB-Terasz

Egyedülálló elemmel bővül 2014-ben a Nagyon Balaton rendezvénysorozat portfóliója. Az év egyik legjobban várt (sport)eseménye a brazíliai futball világbajnokság, amely a nyár elejétől egy hónapig tartja lázban az egész vi- lágon a foci iránt rajongókat. Ennek apropóján a Nagyon Balaton szervezői június 12-től július 13-ig Siófokon, a Fő téren alakítják ki a “VB Terasz”-t, amelynek keretében egy 30 m2-es óriáskivetítőn a világbajnokság mérkőzé- seit követhetik nyomon a szurkolók és érdeklődők.

A közvetítésekhez pódiumbeszélgetések, elemzések, értékelések kapcso- lódnak hazai edzők, egykori szövetségi kapitányok, szakkomentátorok, aktív sportolók, futballisták közreműködésével.
A világbajnoki döntő valamennyi csoportmérkőzése, és az egyenes kieséses szakasz küzdelmei, összesen 64 találkozó lesz látható a siófoki VB Teraszon, a gyakran éjszakába nyúló maratoni közvetítéseken.

A közel 1000 m2-es területen felépülő teraszon azonban nemcsak a meccs-
nézés, hanem az aktív kikapcsolódás, sportolás is főszerepet kap.

Az egyes sportprogramok, játékok fókuszában a labdarúgás áll majd, a leg- különfélébb formában. Lesznek lábtenisz bemutatók, bajnokságok, a foci “kocsmai válfaja” a csocsó, célbarúgó játékok, rúgás erősség mérés. Bemutatkoznak a foci extrémebb változatai is, mint a “bubble football”, amelyben a résztvevő játékosoknak egy felfújt buborékban kell teljesíteni- ük, valamint egy speciális ketrecfoci pályán játszható 2-2 elleni labdarúgó játék, a “jorkyball”.
A közönség aktív részvétele érdekében sportszerkölcsönző is működik majd, az  egyes  sportágak  versenyeit,  bajnokságait  szakképzett sportszervezők, animátorok, profi játékvezetők segítik, bonyolítják.
A meccsközvetítésekhez különféle tipp játékok, góltotók kapcsolódnak, de a bajnokságok résztvevőit és nyerteseit is nyeremények várják.

A VB Terasz fő támogatója a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Telekom, stra-
tégiai médiapartnere az MTVA.

AZ                                  BEMUTATJA

VTE RBA SZ

Június 14 – szeptember 28., Balatonföldvári Szabadtéri Színház:

KULTKIKÖTŐ

A déli part legnépszerűbb színházi csomópontja, a balatonföldvári KULTKI- KÖTŐ ez év nyarán kezdi 9. évadát. Az Összpróba Alapítvány által működ- tetett, júniustól szeptember végéig nyitvatartó szabadtéri színház Magyar- ország leghosszabb nyári színházi programsorozatát kínálja a kisgyermekes családoktól a felnőtt, nyugdíjas korosztályig, a nyaralóvendégek, a helyi és környékbeli lakosok és a távolabbról is szép számmal érkező kultúra- és szín- házszerető közönség számára.
A Balaton déli partjának kulturális védjegyévé váló, 960 fős befogadóké- pességű Kultkikötő mára hozzátartozik Balatonföldvár és környéke kulturá- lis-turisztikai látnivalóihoz.
Nagy Viktor ügyvezető igazgató előzetes gyorsmérlege szerint: „2014 nyara minden eddiginél több színházi, koncert- és gyerekprogram jegyében telik majd. Először köszönthetjük fellépőink között Halász Juditot, Lajkó Félixet, Hegyi Barbarát, Cseke Pétert, Tompos Kátyát, Szarvas Józsefet, Pásztor Erzsit, Stohl Andrást, Oroszlán Szonját, Németh Kristófot, Csányi Sándort, Gálvölgyi Jánost és Szabó Kimmel Tamást is. Első alkalommal látogatnak el hozzánk határontúli magyar színházak Szabadkáról, Újvidékről és Kassáról. Visszatér színpadunkra Vári Éva, Benedek Miklós, Udvaros Dorottya, Kern András, Csákányi Eszter, László Zsolt, Hernádi Judit, Kulka János és Básti Juli. Természetesen idén is lesz Quimby, és nagyon készülünk a Budapest Bár koncert-színházi estjére.”

A Kultkikötő az idei szezont június 14-én, szombaton családi programokkal és Halász Judit nagyszínpadi koncertjével indítja. Június 21-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Némedi Árpád rendezésével, „A csúnya” című fekete komédiával érkezik, majd június 28-án az Orlai Produkció és a Kultkikötő közös rendezésében Bill Manhoff komédiája, a „Bagoly és cica” országos bemutatójára kerül sor Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás előadásában.

A KULTKIKÖTŐ, balatonföldvári helyszíne mellett idén Balatonlellén és Ba- latonfenyvesen is várja a családokat, elsősorban gyerekeknek szóló előadá- sokkal.

www.kultkikoto.hu

Június 21., Köveskál:

Route ’71 – Weiler Péter kiállítása

Weiler Péter képzőművész június 21-én a köveskáli Káli Buli keretében egy meglehetősen egyedi helyszínen, a község buszpályaudvarán mutatja be először “Route ’71” című kiállítását, amelyben az alkotások mindegyike a Balatonról állíták elénk egy-egy jellegzetes hangulatot, életképet.

„A Balaton egy közös nyelv, amit mindannyian egyformán beszélünk és ér- tünk. A part menti első csóktól, Nagymama retróvá érett nyaralójától Apu kétszobás sátráig annyi mindent jelent nekünk. Imádtam ezeket a képeket megrajzolni, mert felidézhettem a legszebb nyarak finom kis rezdüléseit. A Balaton közben változik, és igyekeztem a retro világot a mai friss pillanatok- ba átvarázsolni, ahogy a gyerekkorunk találkozik a jelennel.” – Weiler Péter

Weiler Péter húsz éve fest, rajzol és rendez kiállításokat képeiből. Figuratív és színes világa megkapóan adja vissza az adott kor vagy helyszín hangulatát és finom humorral csal mosolyt az arcunkra.

A képek a nyár során több helyszínen is láthatóak lesznek, egyedi, szabadté- ri kiállításként találkozhat velük a közönség a MasterCard Balaton Sound-on és a STRAND – Nagyon Zene Fesztiválon Zamárdiban.

Július 10 – 14., Zamárdi, Szabadstrand:
MasterCard Balaton Sound

Nem túlzás kimondani: a MasterCard Balaton Sound évek óta a régió leg- sikeresebb, legnépszerűbb eseménye, amelyre minden júliusban itthonról és külföldről százezernél is több fiatal látogat el Zamárdiba.

Hét évvel ezelőtt, a Balaton Sound debütálásakor még sokan kételkedtek abban, hogy sikeres lehet-e a telített hazai piacon egy balatoni fesztivál. Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Balaton Sound ötletgazdái és a mai napig főszervezői azonban hittek benne, hogy egy újszerű prémiumfesztivál- nak igenis van létjogosultsága idehaza.
Igazuk lett. A Sziget szervezőiroda által menedzselt Balaton Sound eddigi életútja a hazai fesztiválszervezés egyik legnagyobb sikertörténete. Az ese- mény – amellett, hogy évek óta már elővételben teltházas – tavaly elnyerte az “Európa legjobb fesztiválja” címet, amelyet Hollandiában adtak át a szer- vezőknek.

Idén júliusban Zamárdiba látogat többek között: David Guetta, Wiz Khalifa, Alesso, Martin Garrix, Martin Solveig, a Disclosure, a Rudimental, a Deep Dish, Richie Hawtin, Sven Vath, Ricardo Villalobos, Steve Angello, Sebasti- an Ingrosso és Diplo.

A fesztiválon az egyedi kialakítású, rendkívül látványos MasterCard Nagy- színpad mellett  további három nagy programhelyszín és több tucat kisebb színpad, és koktélbár  várja  a  vendégeket. Idén először Nagyon Balaton Gasztroudvar néven a régió legjobb éttermei, sütödéi, borászatai is bemu- tatkoznak Zamárdi Szabadstrandján a fesztivál keretében.

www.balatonsound.hu

Július 12-20., Tihany:
ARTplacc,
ahol a művészet jelen van és minden határt átlép

Páneurópai Kortársművészeti Piknik: képzőművészet, videoművészet, fo- tóművészet, irodalom, zene, tánc, színház, filmek és gasztronómia –mind- ezek válogatása várja majd a közönséget Tihanyban az immár negyedik ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválon. A 2014. július 12-én induló ren- dezvénysorozat fő témája idén a rendszerváltás 25. évfordulója lesz, így a Balaton tíz napra ismét a keleti és nyugati világ találkozópontjává válik, ahol a művészet és a közönség egyszerre szabadulhat ki a négy fal közül.

A művészet iránt érdeklődő laikusok, a műértők és kurátorok, a köz-és ma- gángyűjtemények képviselői ebben az évben is különleges kulturális kaland részesévé válhatnak a Balaton parti településen, ahol a hagyományostól el- térő körülmények között mutatják be a legfrissebb kortárs művészeti törek- véseket. A fesztivál kötetlen hangulata és különleges terei révén közel hozza a valós és virtuális műveket a közönséghez, szórakoztat és elgondolkodtat, elvarázsol és részvételre késztet.
A páneurópai piknik 25. évfordulóján ismét fókuszba kerül a Balaton, hiszen sokan csak itt találkozhattak a szeretteikkel a vasfüggöny leomlása előtti időkben, 1989 előtt. Az ARTplacc épp ezért nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy idén szimbolikusan újraegyesítse Kelet-Közép-Európa kultúrafogyasz- tóit, akik a közelmúlt egyik legfontosabb közös történelmi pillanatára érzé- keny munkákkal és művészeti projektekkel találkozhatnak a fesztivál kilenc napja alatt – mondta Peleskey Ákos, a fesztivál alapítója.

Az ARTplacc idén öt pillér köré szerveződik. Dialógus a  címe a nemzetközi galériapárok témára reflektáló munkákat bemutató kiállításának, betekin- tést nyerhetünk egy nemzetközi egyetemi workshopba, a független kurá- tori projektek megtekintésén túl és a multikulti társművészeti programok mellett pedig az Európa büfé – is nyitva áll majd a közönség előtt.
Az események a tihanyi rév szomszédságában lévő vízparti ligetes területen zajlanak majd. A központi helyszín a GALÉRIAplacc lesz, ahol a kezdetektől élvonalbeli kereskedelmi galériák állítják ki az általuk képviselt művészek alkotásait. A kísérőprogramok mind a vízparti ligetben kapnak idén helyet – így a közönség térben, időben, műfajok és művészeti ágak között is könnye- dén átlépheti majd a határokat. A fesztivál a független kurátori koncepció mentén dolgozó kiállítások és projektek létrejöttét is támogatja. Nemzet- közi és hazai kurátori csapatok mellett a Ludwig Múzeum és a Capa Köz- pont is önálló, nemzetközi mozgóképes válogatásokkal jelentkezik. Abba a közép-európai (bécsi, budapesti, kassai, krakkói, stuttgarti) művészeti egye- temek összefogására épülő projektbe is betekinthetünk, amely összegyűjti, rendszerezi és tanulmányozza a régió elmúlt 25 évének válogatott public art projektjeit.  A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az ARTplacc hosszú távú  település- és régiófejlesztés és design  együttműködése jegyében kre- atív eszközökkel, a helyben élők bevonásásával valósulnak meg közösségi események és projektek. Ezek többek között a tihanyi gyereknek szólnak, a fiatalabb fesztivállátogatóknak a CAPA Központ szervez múzeumpedagógia programokat, irodalmi élményükről a Csodaceruza gondoskodik, de még interaktív színházi programokkal is várják őket. A felnőtt közönség napköz- ben kulináris élményekben részesülhet a II. Tihanyi Gasztro Művészeti Na- pok programjain, délután elmerülhet a közép-európai irodalomban, később vízimozizhat, megnézhet egy színházi vagy mozdulatművészeti produkciót, végül az estét koncerttel zárhatja – hiszen minden nap DJ-k és VJ-k gondos- kodnak az emlékezetes balatoni éjszakák hangulatáról.
A sajtóanyagot itt töltheti le: www.artplacc.hu/sajtó
További információ:
Zubcsik Viktória, PR-sajtó, press@artplacc.hu

Július 12., Fonyód,
Július 19., Siófok, kikötő,
Augusztus 9., Révfülöp:

Az m2 bemutatja:
A Nagy Csobbanás
Családi fesztivál

A Nagyon Balaton szervezői a tavalyi évben Zánkán indították útjára a Nagy Csobbanás elnevezésű családi programot. A sikeres kezdés után idén nyá- ron már a Balaton Régió három pontján: Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön jelentkezik az egésznapos, ingyenes családi fesztivál, színvonalas műsorral, koncertekkel, családi-, sport- és gyerekprogramokkal.
Mindhárom helyen lesz bohóclakás, kézműves-foglalkozások, baba játszó- ház, óriás csúszdás ugrálóvár, sporthelyszín, felfújható vízijátékok, zsong- lőr-játszóház, és az MTVA népszerű gyerekprogramjai, a Maci Pecó, valamint a TV-stúdió, ahol a jelenlévők kipróbálhatják magukat híradós bemondó- ként, vagy éppen időjárás jelentőként.

Koncertek:

Július 12., Fonyód:
Alma zenekar, Kardos-Horváth Janó és a Hahó együttes, Roy & Adam Trió,
Mary Popkids, Ocho-Macho

Július 19. Siófok:
Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda, Kardos-Horváth Janó és a Hahó együt-
tes, Ocho-Macho, Odett, Heincz Gábor Biga

Augusztus 9., Révfülöp:
Alma zenekar, Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda, Kardos-Horváth Janó és a
Hahó együttes, Ocho-Macho

A belépés ingyenes!

www.nagyonbalaton.hu

Július 25 – augusztus 3., Kapolcs és környéke

Művészetek Völgye 2014
tradíció és innováció

Idén az ország legrégebbi fesztiválján a látogatók a már klasszikusnak mondható művészek előadásai mellett új fellépőkkel, programokkal és helyszínekkel találkozhatnak Kapolcson és környékén. Emellett az érdek- lődők a világon is egyedülálló mobilapp segítségével egy platformon belül tájékozódhatnak a helyszínek felől, összeállíthatják programjukat, hall- gathatják a Völgyben fellépő előadókat, megvásárolhatják napi vagy heti- jegyüket és készülékük segítségével még fizethetnek is bizonyos helyszíne- ken. Az alkalmazás segítségével ráadásul a látogatók akár 50 százalékkal olcsóbban vehetik meg napi- és hetijegyüket

A tradivatív fesztivál

A tradíció és innováció szellemiségének jegyében idén még tágabbra nyitja kapuit a Művészetek Völgye. Az olyan klasszikus helyszínek mellett, mint a Palya-udvar, a Kapolcsi Hobo Klub, a Blue sPot Café vagy a Kaláka Versudvar, számos új elemmel bővül idén a Völgy programja. Ilyen például a Design Terminál által fémjelzett startupper központja, vagy Harcsa Veronika saját udvara.

Appra fel!

Az app a klasszikus tulajdonságok (program, előadók bemutatása) mellett olyan extrákat is tartalmaz, mint a Völgyben fellépő művészek produkció- it sugárzó online rádió vagy a kedvezményes napi- és hetijegy vásárlás. Az előbbi ráadásul nem csak az esemény ideje alatt érhető el, így a rajongók az év 365 napján hallgathatják kedvenceiket. Emellett bizonyos helyszíneken fizetni is lehet az alkalmazáson keresztül. A fesztiválozók által összeállított, testre szabott program ráadásul teljesen szinkronizálódik a felhasználó saját Google naptárával, azaz még könnyebb lesz eligazodni a rengeteg lehetőség között.

Keresd a Völgytáblákat!

A Művészetek Völgye szervezői számos budapesti és vidéki kulturális szóra- kozóhelyre helyeztek ki QR kódokkal ellátott Völgytáblákat. Az akció célja, hogy a rajongók minél több kedvezménypontot gyűjtsenek össze. Ahány QR kódot olvas be az illető a fesziválapp segítségével, annyi százalék kedvez- ményt kap a jegyből – a maximálisan összegyűjthető kedvezmény 50 száza- lék. A táblák lelőhelyét folyamatosan frissítik az esemény web- és Facebook oldalán (muveszetekvolgye.hu és facebook.com/muveszetekvolgye).

Augusztus 8-9., Palóznak:
3. Paloznaki Jazz és Bor Piknik

A Paloznaki Jazz és Bor Piknik a Balaton-felvidék különleges programja, a minőséget képviselő, elsősorban a középkorosztályt megszólító rendezvé- nyünk hiánypótló törekvés. Célunk mind szolgáltatásainkban, mind prog- ramkínálatunkban kiemelt minőség megteremtése.

Paloznak a Balaton északi partjának egyre többek által ismert kincse: mivel nem a parton van, kisebb az átmenő forgalom, így megőrizte rejtett szépsé- geit és érintetlenségét. A falu központja a Paloznaki Tájház, melynek udva- rán a település minden jelentős eseményére sor kerül, így rendezvényünk egyik (kis) színpada is a Tájház udvarán kap helyet, a másik színpadnak pedig a – szintén központi helyszínnek számító – műfüves focipálya.

A program gerincét a hazai jazz élet legkiválóbb előadói mellett nemzetkö- zi sztárokat is felvonultató zenekarok koncertjei jelentik – a jazz különböző ágai a világzenétől a swingen át, a fúziós projektekig main stream és külön- legesebb átértelmezések egyaránt képviseltetik magukat. Emellett vizuális
– képzőművészeti performance-ok, gyermekprogramok, családi aktivitások várják a látogatókat. Nagy hangsúlyt helyezünk a környéken élő, alkotó kéz- műves, kistermelők részére bemutatkozási lehetőségek biztosítása, vala- mint közösségi programok szervezése, mint a garázsvásár, ruha csere-bere stb.

2014-ben már 15 országosan ismert jazz produkció koncertjére kerül sor,- köztük a műfaj két világsztár formációjának közreműködésével; világszínvo- nalú technikai berendezések alkalmazása mellett, és a prémium színvonalat továbbra is őrizve, fejlesztve.

Tervezett előadók: DePhazz, valamint: Djabe, Tompos Kátya, Bin Jip, Mrs. Columbo,  Tárkány Művek, Hajdu Klára Quartet, Manoya, Herczku Ágnes & Sinha Róbert, A Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei, Smárton trió, Peet Project

Dinamikus fejlesztési ütemünket a jövőben is fenntartjuk: terveink szerint
2015-től újabb környékbeli települések bevonásával újabb programhely-
színeket nyitunk, és a folklór, világzene, régizene, komolyzene legkiválóbb
hazai és nemzetközi képviselőivel bővítjük a programot.

A fesztivál történetében törekvésünk a közvetlenül közelben működő köz- hasznú szervezetek támogatása, így részben konkrét pénzügyi támogatás keretében, részben bemutatkozási lehetőségek biztosításával támogattuk a szomszédos Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetségközpontot, és növendékeit.

Eddig tapasztalataink szerint megfogalmazott rövid és középtávú célunk egy kiemelt kulturális és gasztronómiai értéket képviselő magas színvonalú fesz- tivál rendezése a közép és idősebb korosztály részére, és az egyedül álló környezet természeti és környezeti értékeinek megóvása, megismertetése, és különleges értelmezett bemutatása magas színvonalú zenei, képzőművé- szeti projekteken keresztül.

Augusztus 8., Siófok, Kálmán Imre Szabadtéri Színpad:
Omega Oratórium

Az Omega együttes története során széles tömegeket mozgatott meg itthon és külföldön egyaránt. A rockzene hevülete talán a 70-es években volt a legerősebb, nem véletlenül esik erre az időszakra az Omega legfényesebb korszaka is. Az elmúlt években szimfonikus feldolgozások születtek Omega Rapszódia és Omega Szimfónia címen. Saját dalok újraértelmezése akkor le- het sikeres, ha valami újat ad, többet, mást, mint az eredeti – ilyen a Siófo- kon bemutatásra kerülő Omega Oratórium.

Az Omega Oratórium dalai nem erre az alkalomra születtek, hanem sze- melvények az életműből. A legkorábbi dal 1970-es, a legkésőbbi 2006-os szerzemény. A dalok egységes hangszerelésével, klasszikus zenei formákba öntésével az Omega együttes által létrehozott életmű újabb zenei dimenzi- ókban él tovább, most először a Balaton Régió legnagyobb és legkorszerűbb szabadtéri színpadán, Siófokon.

Az Omega együttes életművéből kiválasztott dalokhoz biztos zenei alapo- kat és keretet nyújt Liszt Ferenc Les Preludes című szimfonikus költeménye. A hangszerelés révén a rockzene hagyományos- és a szimfonikus zenekar akusztikus hangszerei,  valamint a szóló- és kórusének az Omega klassziku- sokat egy transzcendens világba vezeti át.

Az Omega Oratórium produkció közreműködői:
Benkő László – billentyűs hangszerek, Debreczeni Ferenc – dob és ütő-
hangszerek, Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek, Kóbor János – ének és
vokálok, Szekeres Tamás – gitárok, Szöllössy Kati – basszusgitár, Danubia
Szimfonikus Zenekar és énekkar

Jegyár elővételben: 4990 Ft, Jegyár a helyszínen: 5990 Ft

www.nagyonbalaton.hu

OMEGA
ORATÓRIUM

Augusztus 9-31., Balatonfüred, Tagore Sétány:

Balatonfüredi Borhetek
Nagyon Balaton és Nagy-Szín-Pad koncertek

A Balaton Régió egyik legnagyobb hagyományú és legszínvonalasabb bor- fesztiválja, a Füredi Borhetek is része a Nagyon Balaton programsorozatnak. Míg tavaly három nap programja kapcsolódott a Nagyon Balatonhoz, addig idén már egész augusztusban, összesen 10 koncertet delegálnak Füredre a sorozat szervezői.
A hangulatos szabadtéri színpadon igazán változatos program várja a vendé- geket, amely keretében a “Nagy-Szín-Pad” verseny döntősei is főszerephez jutnak.

Fellépők: SZABÓ BALÁZS BANDÁJA, CIMBALIBAND, BLAHALOUSIANA – AKUSZTIK, MARY POPKIDS – AKUSZTIK, BUDAPEST BÁR, TURBO – AKUSZTIK, ÓRIÁS – AKUSZTIK, SZALONNA ÉS BANDÁJA, MANOYA, OCHO-MACHO

Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta: “Kézművesek, pecse- nyesütők és pálinkaházasok mellett elsősorban számtalan borászat várja egész augusztusban a Balatonfüredi Borhetek vendégeit. A borhetek nem- csak egy gasztronómiai esemény. A borvidék legjobb nedűi, – mintegy har- minc fajtából származó, közel kétszázötven- féle, kizárólag a Balatonfüred- csopaki borvidéken termelt bor- sajátos hangulat a Tagore sétány platánjai alatt és balatoni panoráma. Minden este programok várják vendégeinket, a Nagyon Balaton szervezőinek köszönhetően pedig egy igazán izgalmas, változatos koncertkínálat fogadja az érdeklődőket.”

A belépés ingyenes www.nagyonbalaton.hu

FÜREDI
BORHETEK
NAGYON BALATON & “NAGY-SZÍN-PAD” KONCERTEK

Augusztus 18-21., Balatonvilágos:
B my Lake

Az elektronikus zene rajongóinak körében tavaly óriási sikert aratott a Bala- tonvilágoson jelentkező B.my.Lake Fesztivál, idén pedig még több előadóval és a tavalyinál is nívósabb programmal készülnek a szervezők, a VOLT-és a Deadcode Produkció.

Az augusztus 18-22 között megrendezésre kerülő B.my.Lake, –   mely de- bütálását követően egyből el is nyerte Hollandiában az „Európa legjobb új fesztiválja” díjat a “European Festival Awards”-on, – egyedülálló módon vonultatja fel az e-zene legelismertebb DJ-it. Igazi hiánypótló fesztiválként jelentkezik a Nagyon Balaton programsorozatban: soha nem látott LineUp- pal várja a techno, tech house, dnb, electro, minimal és EDM szerelmeseit. Az idén négy naposra bővült „all day and all night long” fesztivál Balaton egyik legszebb partszakaszán, a Balatonvilágoshoz tartozó vadregényes Club Aliga területén kerül megrendezésre, közvetlenül a vízparton – több, mint
120 DJ közreműködésével. A Club Aliga Üdülőközpont a II. Világháború után egy pártüdülővé alakult, és itt pihente ki fáradalmait szinte minden hétvé- gén pl. Kádár János (akinek villája a mai napig a területen van) és Ráko- si Mátyás. Magyarországi útja során itt szállt meg többek között Hruscsov, Fidel Castro, Brezsnyev és Gagarin is. A történelmi hagyaték pikantériája, hogy most éppen ezen a csodálatos helyszínen várja 6 színpaddal a partizó közönséget a nyár egyik legjobban várt rendezvénye, a B.my.Lake Fesztivál.
A bérletek és napijegyek országszerte kaphatók az ismert jegyirodákban. Részletes információ, szállásfoglalás, online jegyvásárlás: www.bmylake.hu
Facebook.com/bmylakeofficial

B.my.Lake 2014.Augusztus 18-19-20-21, Balatonvilágos, Club Aliga Üdülő-
központ

Augusztus 20-23., Zamárdi, Szabadstrand:
STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

Nem túlzás azt állítani, hogy Zamárdi mára nem csupán a Balaton Régió, de az egész ország egyik legkedveltebb fesztiválhelyszíne lett. A Balaton Sound
2007-es debütálása és töretlen sikere után tavaly augusztusban egy új fesz- tivál jelent meg a hazai palettán. A STRAND – Nagyon Zene Fesztivál – ahogy az a nevéből is kiderül, sok szállal kötődik a Petőfi Rádihoz. “Ma már egymil- liós hallgatói bázist mondhat magáénak a Petőfi Rádió, amely az indulása óta számos hazai produkciót ismertetett meg a nagyközönséggel. A STRAND
– Nagyon Zene Fesztivál a rádió egyfajta élő bemutatkozása, ahol mi is ta- lálkozhatunk a közönségünkkel és jelen vannak azok a hazai és nemzetközi produkciók, akiket és amelyeket a legjobban szeretnek a hallgatóink. Idén a fesztivál négy napja során napi 24 órában közvetítjük a helyszínről a Petőfi Rádió adását, így azok is bekapcsolódhatnak a STRAND-hangulatba, akik otthon maradtak, vagy éppen csak készülnek a fesztiválozásra.” – mondta el Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője.

“Az idei kínálat valóban minden igényt kielégítő. A nyitónapon, augusztus
20-án a Papa Roach lép színpadra. A további napokon a Parov Stelar Band,
a Knife Party, John Newman, a Dub FX és Wilkinson lesznek a STRAND
nemzetközi sztárvendégei.”     – tette hozzá Fülöp Zoltán, a fesztivál egyik
főszervezője.“
Igazán “fullos” a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál hazai kínálata is. “Augusz-
tus 20-án egy izgalmasnak és látványosnak ígérkező koncerttel Zamárdiban
ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda, a további napokon pedig számos
hazai zenekar és előadó teszi tiszteletét nálunk, kivétel nélkül olyanok, aki-
ket a közönségünk és a Petőfi Rádió hallgatói nagyon szeretnek. Jelen lesz
többek között a Quimby, a Punnany Massif, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a
Brains, valamint főszereplőként találkozhatnak a résztvevők a Nagy-Szín-
Pad verseny döntőseivel.” – tette hozzá a fesztivál másik főszervezője, Lo-
benwein Norbert.

A STRAND – nevéhez híven – természetesen a zene mellett a strandolásról is szól. Az erre az alkalomra épült vízparti bárok egész nap a napszakhoz illő zenével és más programokkal kedveskednek a résztvevőknek.

Napijegy: 7500 Ft
Négynapos bérlet, augusztus 1-ig: 15990 Ft, utána: 18990 Ft

www.strandfesztival.com www.nagyonbalaton.hu

A Petőfi Rádió és a Telekom bemutatja:
Október 10-12., Siófok:

Balatoni Halfesztivál

Sikeres kezdet után októberben ismét az uszonyosoké lesz főszerep Siófokon, ahol idén második alkalommal rendezik meg a Balatoni Hal- fesztivált. A város legfiatalabb gasztronómiai rendezvénye tavaly ősszel, a várakozásokat is meghaladó népszerűségnek örvendett, és már a de- bütáláskor kiderült: a halak legjobb közege nem feltétlenül a víz, sokkal inkább a tányér.

A siófoki éttermek séfjei tavaly már bebizonyították, hogy ha halas fogá- sokról van szó, a fantáziának nem kell határt szabni. A vendéglők lelkese- désére számítva a szervezők idén ismét kreatív halfőző versenyt hirdetnek, és bíznak abban, hogy a séfek friss, szezonális hozzávalókból olyan halas étkeket kreálnak, amelyek bizonyítják, a hal valóban az egyik legjobb falat. A különleges fogásokat az „éttermek utcájában” a közönség is megkóstol- hatja, és remélhetőleg ismét kiderül: van élet a halászlén túl is. Csak ízelí- tőként: a tavalyi kreatív halfőző versenyre a helyi vendéglők olyan étkekkel neveztek, mint a zöldségekkel, sajttal töltött busafilé, vagy a Siófok legjobb halétele címet elnyert finomság, amelynek neve így hangzott: balatoni fogasfilé burgonyapikkelyben, rókagombás, pontybelsőséges rizottóval és mangó chutey-val.

A     Halfesztivál     persze     nemcsak     ízletesen     elkészített     fogásként prezentálja     az     uszonyosokat,     hiszen     a     vendégek     akváriumok- ban elhelyezve, a természeteshez közeli állapotukban is megis- merkedhetnek a hazai halfajok színe-javával, de a pikkelyesek a mo- zivásznon   is   megjelennek   majd   népszerű   rajzfilmek   főszereplőiként. Siófok évek óta arra törekszik, hogy a város saját rendezvényei az igé- nyes szórakoztatást szolgálják, ezért a fesztiválokon rendre a hazai köny- nyűzenei élet elismert szereplői lépnek fel élő műsorral. A II. Balatoni Halfesztivál programjai között olyan előadók érkeznek a Balaton-part legnagyobb  városába,  mint  Péterfy  Bori,  és  lesz  Kiscsillag  koncert  is. A II. Balatoni Halfesztivállal Siófok ismét olyan többnapos rendezvényt igyekszik kínálni, ami a csúcsszezont követően is megmozgathatja azokat a vendégeket, akik legalább annyira kedvelik az őszi Balatont, mint amennyire a nyári forgatagot.

A belépés ingyenes!

Május 31- június 1., Balatonaliga:

UltraBalaton 2014

Minden eddigi létszámot meghaladva, – május 31-én reggel 8 órakor, Balatonaligán – immár 8. alkalommal rajtol el hazánk egyik legnépszerűbb futórendezvénye, egyben Közép Európa leghosszabb futóversenye és a legnagyobb hazai balatoni tömegsport esemény, az Ultrabalaton.

A rendezvény 2007-ben indult útjára, azzal a céllal, hogy a létrejöjjön egy
200 kilométernél is hosszab ultrafutó verseny. Az esemény népszerűsé-
ge azóta több, mint hússzorosára nőtt. Idén már 4000 feletti az indulók
létszáma!

A táv továbbra is “csak egy kör”, azaz 212 km, ami teljesíthető futva vagy bringával, egyéniben vagy csapatban.

Az Ultrabalaton egy non-stop esemény. Az egyéni futóknak és váltóknak is 32 óra áll rendelkezésre, hogy teljesítsék a 212 km-es távot. Az útvonal során 30 váltópont ad lehetőséget a váltásra, valamint több mint 40 frissí- tőpont segíti a célbaérkezést. A bringásoknak a 212 kilométer megtételére május 31. szombat reggel 11:30-tól, másnap 16:00 óráig van lehetőségük és ők 9 ponton tudnak frisíteni.

A futóknál már gyakorlatilag “teltház” van, de bringások még nevezhetnek személyesen a budapesti Maratonman Depo futóboltban.

Az Ultrabalaton amellett, hogy valóban megterhelő kihívás és különleges sportverseny, egyben óriási buli és hatalmas közösségi élmény. Az UB nem egyszerűen egy sportesemény, hanem hatalmas fieszta, ahol az emberek a családjukkal, barátaikkal érzik jól magukat és új sportbarátságok köttetnek.

Pár érdekesség :

•      30 pontra több mint 30 tonna frissítést visznek ki a szervezők:
25 000 l víz, 2 tonna banán, keksz, szőlőcukor és egyebek, kb. 20
millió kalória kerül a veresenyen “elégetésre”.
•      180 ultrafutó próbálja meg egyéniben – megállás nélkül – körbe-
futni a Balatont, de csak egy olyan versenyző van a mezőnyben –
Gilles Pallaruelo Franciaországból – aki eddig mind a 7 alkalommal
elindult és körbe is ért.
•      Dáva Iván mezitláb indul neki és próbál egyéniben körbeérni.
•      A szervezők számára fontos a karitatív ügyek képviselete: a Mo-
soly váltók, a Suhanj alapítvány és a Láss egyesület is képviselteti
magát a mezőnyben.
•      DK nehézbombázók csapatát (akik életmódváltós túlsúlyos em-
berek) erősíti az UB -t már többször és a Spartatlont is megnyerő
Lubics Szilvia.

További információk: www.ultrabalaton.hu

2014. Június 13-15. Balatonfüred
BalatonMan Füred

Sok szeretettel várnak minden régi és új nevezőt a szervezők a III. Balaton- man Triatlon Fesztiválon, Közép-Európa talán legszebb helyen megrende- zett triatlon versenyén, mely egyben a 2014. évi Magyar Amatőr Bajnok- ság futama és a Triatlon Magyar Nagydíj egyik állomása is.

Az idei verseny rekordlétszámmal indul, a 700 egyéni nevezői hely már meg-
telt, a váltósokkal együtt közel 800 versenyző lesz a rajtzónában!
A versenyközpont közvetlenül a Balaton parton, annak is a legfrekventál-
tabb részén, a Vitorlás téren épül fel. Ezzel nem csupán egy gyönyörű hely-
re koncentrálódik a szurkolói, befutó és váltózóna, de lehetővé válik, hogy
egydepós legyen a verseny, ami könnyebbséget jelent a versenyzőknek. Az
úszás a Vitorlás tér előtti hajóállomáson, a befutó pedig a Tagóre sétány
ősfái alatt lesz!

Továbbra is három távon lehetett nevezni:

•      Közép: 1,9 km úszás, 92 km kerékpározás, 21 km futás

•      Speciál: 1,9 km úszás,180 km kerékpározás, 10.5 km futás

•      Iron: 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km futás

Az indulók komplett frissítéséről a Powerbar gondoskodik és a nevezési dí- jak a háromszori étkezést is magukban foglalják. Egyéni és váltós nevezők a célba érkezés után, az adott távnak megfelelő finisher technikai futópólót kapnak. A versenyt élő műsorvezetés, zene, tombola és lelkesítő hangulat teszi még emlékezetesebbé, a sportághoz kötődő sportszer forgalmazók pe- dig kiállítói Expo-n kínálják termékeiket.

A Balatonman Füred betétprogramjaként kerül megrendezésre az Energy Fáklyás Futam elnevezésű futóverseny, mely egy fantasztikus hangulatú rendezvényt ígér, hiszen az indulók együtt futhatnak a hazai triatlon mezőny legjobbjaival. Ráadásul mindezt este, egy fáklyákkal kivilágított pályán!

•      Helyszín és időpont: 2014. Június 14. szombat, Balatonfüred Rajt 19.00

•      Versenyközpont: Balatonfüred legszebb pontján a Vitorlás téren.

•      Távok: Maraton, Félmaraton, 7 km, 10,5 km

• Díjazás: Minden szintidőn belül befutó versenyző érmet, a maratont vagy félmaratont teljesítők egyedi Saucony pólót kapnak.

BalatonMan – Kenese

2014. Szeptember 12-14. Balatonkenese

A klasszikus IRON táv indulói mellett, ezen a versenyen a rövidebb távok szerelmeseit is várjuk a pályára.

•      Egyedülálló rajt Iron távon: hajóról, a Balatonon, napkeltekor!

•      Az Iron táv mellett 40.5 távon is lehet indulni egyéniben.

•      Vízparti versenyközpont és befutó egy gyönyörű strandon.

•      Egydepós verseny, forgalommentes, kis szintkülönbségű pálya.

•      Szeptemberi, kora őszi, várhatóan mérsékelt hőmérséklet.

•      Indulóink  komplett frissítéséről a Powerbar gondoskodik és a ne
vezési díjak az étkezést is magukban foglalják.

•      Iron távot teljesítő versenyzőink egyedi befutó-pólót kapnak.

•      Itt is is lesz betétprogramként futóverseny: maraton, félmaraton,
14 km és 7 km távokon lehet majd indulni.

További információ itt: www.balatonman.hu