Nagyban festenek

A Keserü Ilona által alapított Színerő kurzust, ami a hatodik évfolyamába lépett, idén az első alkalommal rendezik a Zsolnay Kulturális Negyedben.

 

A Színerő csapata ma már büszke arra, hogy annak idején, még 2010 előtt, de már az EKF-felkészülés idején az elsők között fedezték fel a leendő Zsolnay Kulturális Negyedben rejlő lehetőséget, noha a kurzusok a manufaktúrához tartozó, úgy nevezett Belga csarnokban zajlottak. Az egész Keserü Ilona festőművész ötlete volt, ugyanis korábban, a Mesteriskola keretében már készítettek az ifjú művészekkel hatalmas méretű festményeket – és ezt vitték tovább a Színerőben is.

– Ma már általános nézet, hogy aki fest, az szükségszerűen kell fessen nagy méretben is. És nem azért, mert a piac ezt megkívánja, hanem mert teljesen más élmény és perspektíva így alkotni – mondja Losonczi István, a Színerőt vezető festőművész. – Ilyenkor úgy fest az ember, mint egy ablakmosó, és nem úgy, mint egy ötvös – teszi hozzá nagyon láttatóan. – Különös az emberi test valós méreténél nagyobban festeni, mert ha egy ilyen képhez közel megyünk, nem lehet átlátni, csak beszippant, ami egyfajta szabadságot, bátorságot ad és persze különös koncentrációt kíván a művésztől.

– Ráadásul – fűzi tovább Losonczi – amit az ember nagyban megtanul, nagyon jól hasznosítható kicsiben is. Ilona pontosan tudta, hogy erre szükség van.

Ennek a fontos gyakorlatnak a terepe 2016-ban két héten át, július 3-áig a Zsolnay Kulturális Negyed, ahol pécsi művésztanárok alkotnak, és mellettük néhány az országból és határon túlról érkezett festő.

– Nagyon izgalmas az is, hogy a Pirogránit udvar, ami amolyan gyülekező tér, egy agora, most még inkább életre kelt azáltal, hogy körben nyitva vannak az ablakok, és ott dolgoznak a művésznek. Szóval egy különös helyszín, ahol különös művek születnek ezen a nyáron is – véli Losonczi István.

Az idei, Színerő VI. most készülő anyagából az m21 Galériában augusztus végén nyílik kiállítás.