Nagy visszatérők, izgalmas presztízscsaták

kajak

Ahhoz képest, hogy csütörtöktől szombatig „csak” egy szezonnyitó rangsoroló lesz Szegeden, hihetetlen érdeklődés előzi meg a holnap kezdődő versenyt. Ennek csak az egyik oka, hogy férfi kajakban tulajdonképpen első válogatónak is beillik a verseny, hiszen a többi szakágban is lesznek érdekes összecsapások, amelyeknek tétje a jövő heti hazai világkupán való indulás mellett az év eleji presztízs-győzelmek bezsebelése.

Csütörtökön csak a férfiak K-1 400 méteres versenyét rendezik meg a Maty-éren. Ebben a számban szinte az összes olyan hadra fogható magyar férfi kajakos rajthoz áll, aki számításba jöhet a K-4 500 méteres egység összeállításakor. Az öt előfutamban elindulnak a leggyorsabb sprinterek, a legkiválóbb 500-as menők és még olyan versenyzők is, akik korábban inkább csak 1000 méteren voltak eredményesek. A legnagyobb hiányzó Kopasz Bálint, a K-1 500 méter tavalyi világbajnoki indulója, aki kisebb nátha miatt kénytelen kihagyni a rangsorolót.

Kevesebb szó esett arról az elmúlt hetekben, hogy a Hüttner Csaba szövetségi kapitány által kijelölésre kerülő válogatott négyesekben nemcsak a most debütáló K-1 400 méter legjobbjai, hanem adott esetben a K-1 200 méter villámkezű versenyzői és a K-2 500 méter leggyorsabb párosai is bekerülhetnek. Miután a férfi K-1 200 méter küzdelmeit pénteken, a K-2 500 méter döntőjét pedig szombaton rendezik, így az idei rangsoroló mindhárom versenynapja tartogat csemegét.

K-1 200 méteren a többszörös U23-as világbajnok és párosban felnőtt vb-aranyérmes Birkás Balázs kihívója lehet a most visszatérő Dudás Miklós, de természetesen a szám korábbi kiválóságai közül beleszólhat a versenybe Tótka Sándor, Molnár Péter és a sérülése után Hérics Dávid is.

Szintén igen erős a mezőny férfi K-2 500 méteren. A legrövidebb távon korábban világbajnoki címet szerző Tótka Sándor, Molnár Péter duó összecsap többek között a tavaly K-2 200 méteren vb-aranyat szerző Birkás Balázs, Balaska Márk egységgel. A mezőnyben azonban ott lesz a szám 2011-es világbajnoka, a Tóth Dávid, Kulifai Tamás egység, a szegedi klub színeiben rajthoz áll a Nádas Bence, Kuli István páros, de természetesen elindul a tavalyi szezon legsikeresebb egysége, Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert is.

Nemcsak a három férfi kajakos számban, hanem az összes felnőtt versenyszámban is van tétje a pénteki és szombati napnak, hiszen B-egységként részt vehet a jövő heti szegedi ICF gyorsasági világkupán, aki nyerni tud a rangsorolón, vagy második helyet szerez a világkupán rajtoló A-egység mögött.

Például férfi C-2 1000 méteren B-egység lehet a tavaly ifjúsági vb-t nyerő Szőke Attila, Slihoczki Ádám duó, vagy éppen a 200 métertől újra a hosszabb távok felé kacsingató Hajdu Jonatán, aki ismét Fekete Ádámmal megy párost.

Női K-1 500 méteren nem indul Medveczky Erika, aki tavalyi vb indulóként A-egység lehet a világkupán, ott lesz viszont a szám 2017-es Európa-bajnoka, Takács Tamara, aki összecsaphat a három Lucz-testvérrel, valamint a K-2 200 méteren világbajnok Hagymási Rékával, a hosszabb távokon világbajnok Bodonyi Dórával és a visszatérő Kárász Annával, aki egy sérülés miatt a tavalyi évben nem versenyzett.

Izgalmas lesz a női 200 méteres egyesek versenye is női kajakban, hiszen 2016 után újra összecsap Lucz Dóra a visszatérő Douchev-Janics Natasával. Női K-2 500 méteren pedig rajthoz áll a tavalyi évben vb-induló Takács Tamara, Vad Ninetta duó, a világkupán való indulásért pedig többek közt harcban lesz a Janics, Bordács Blanka, valamint a Hagymási Réka, Szabó Ágnes páros is.

Szintén csemege, hogy férfi K-2 1000 méteren rajthoz áll legújabb párjával a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, aki ezúttal a nála kereken 20 évvel fiatalabb Erdőssy Csabával próbál szerencsét.

Női kenuban pedig a legnagyobb kérdés az, hogy az utánpótlásban rendkívül sikeres versenyzők közül ki lesz az, aki a közelébe tud kerülni Devecseriné Takács Kincsőnek és Balla Virágnak, akik együtt ketten uralták tavaly itthon az egyesek és a párosok mezőnyét is.

A szövetségi kapitány a hétvégi rangsoroló eredményei alapján állítja össze a jövő heti szegedi világkupán rajtoló felnőtt válogatottat. Alapelv, hogy a tavalyi világbajnokság indulói számítanak majd A-egységnek a szezon első nemzetközi versenyén.