Nagy többséggel jóváhagyta a brit parlament az önálló atomütőerőt hordozó Trident-flotta megújítását

Nagy többséggel jóváhagyta a brit parlament az önálló brit nukleáris csapásmérő erőt hordozó tengeralattjáró-flotta megújítását.

    Az ötórás, hétfő éjszakéba nyúló vita után az alsóházi képviselők 472:117 arányban támogatták a konzervatív párti kormány indítványát.
    Az ellenzéki Munkáspárt képviselőinek jelentős többsége is megszavazta a Trident fegyverrendszert hordozó Vanguard típusú tengeralattjárók kicserélését, nyíltan szembefordulva Jeremy Corbynnal, a párt vezetőjével, aki a brit atomfegyverzet felszámolását követeli.
    A Skóciát kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) alsóházi frakciója ugyanakkor – egyetlen képviselő kivételével – elvetette az indítványt, és a szavazás után, hagyományos álláspontjának megfelelően közleményben követelte a nukleáris fegyverek eltávolítását Skóciából.
    A Vanguard-flotta Skócia nyugati partjainál állomásozik.
    A négy tengeralattjáróból álló kötelék kicserélése a jelenlegi előirányzat alapján 31 milliárd fontba (12 ezer milliárd forintba) kerül, és a program költségvetése 10 milliárd font tartalékot is tartalmaz.
    A Trident-rendszer megújításáról tartott vita és szavazás volt a Theresa May miniszterelnök vezette új brit kormány első parlamenti megmérettetése.
    Theresa May az alsóházi vita vezérszónokaként kijelentette, hogy a jelenlegi globális geopolitikai helyzetben súlyos felelőtlenség lenne az önálló brit nukleáris ütőerő felszámolása.
    Az SNP egyik képviselőjének kérdésére, hogy adott esetben hajlandó lenne-e parancsot adni nukleáris fegyverek bevetésére, Theresa May határozott igennel felelt, mondván: a nukleáris elrettentő erő fenntartásának éppen az az értelme, hogy az ellenség, ha támadásra szánja el magát, biztos legyen a megtorlásban.
    A jelenlegi brit atomtengeralattjáró-flotta első egységét 1994-ben bocsátották vízre; az új flotta várhatóan a 2030-as években áll teljes számban hadrendbe.
    A tengeralattjárók egyenként 16 rakétát hordozhatnak; ezek mindegyike nyolc robbanófejjel szerelhető fel. A brit atomütőerőt hordozó tengeralattjárók közül legalább egy mindig járőrözik a világóceán mélyén, de a brit kormány soha nem fedi fel, hogy merre jár.
    A hétfő esti szavazás idején a Kampány a Nukleáris Leszerelésért (CND) nevű szervezet több száz fős tüntetést tartott a londoni alsóház épületével szemben.

Forrás:MTI