Nagy István: a kormány borpromóciós programmal segíti a magyar borok megismertetését

A kormány borpromóciós programot indít a magyar borok határon belüli és határon túli megismertetése érdekében, erre a célra 2025-ig évente 715 millió forint többletforrást biztosít – mondta az agrárminiszter a 30. Budapest Borfesztivál megnyitóján csütörtökön Budapesten.

Látogatók a 30. Budapest Borfesztivál nyitónapján a Budai Várban 2021. szeptember 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt

    Nagy István hozzátette, ezzel a programmal nagy lépést tehetnek a magyar bor jó hírnevének megerősítésében.
    Az agrárminiszter közölte, stratégiai ágazatként tekint a szőlő- és borágazatra. A kormány azért dolgozik, hogy a borászoknak megérje bort készíteni, a szőlőműveseknek szőlőt termeszteni, “mi pedig remek magyar borokat ihassunk” – mondta.
    Az elmúlt 1,5 évben azonban kezelni kellett azt a sok borász számára nehéz helyzetet, amelyet a koronavírus-járvány okozott – idézte fel. Mindezek miatt a magyar borászoknak is rendkívüli körülmények között kellett helytállniuk, hiszen a járvány miatt a vendéglátó szektoron keresztüli értékesítés átmenetileg leállt.
    Ezért tavaly a Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programon keresztül 2 milliárd forint gyors támogatást nyújtottak a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érdekelt vállalkozások, borászatok számára – emlékeztetett a miniszter.
    Nagy István elmondta, ezt a segítséget az idén megismétlik, hiszen szükséges, hogy az év eleji veszteségeket a borászok kompenzálni tudják. Ehhez pedig mintegy 1,5 milliárd forintos támogatási keretet biztosít a kormány.
    “A bor összekapcsolja a termőterületet és a termelőt, különleges kötelék, amelyben többek között megtalálható a történelem, a tudomány, a kultúra és a természet összefonódása. Így benne van az egész magyar történelem, az egész magyar jellem” – fogalmazott az agrárminiszer. Egyúttal megjegyezte: “a borban öröm, barátság, dal és boldogság van.”

MTI