Nagy Győző: „Nem leszek egyedül”

A H-Moto Team versenyzőjére, Nagy Győzőre kicsit szokatlan szerep hárul az előttünk álló hétvégén, hiszen kivételesen egyedül fogja képviselni az egyébként népes H-Moto Team alakulatát – legalábbis versenyzőként. Általában ő szokott segíteni másoknak, de kölcsönkenyér visszajár: most a csapat többi tagja fogja segíteni őt a minél jobb szereplésben.

E hét végén, a slovakiaringen rendezik a Nyílt Nemzetközi Gyorsasági-motoros Bajnokság idei negyedik versenyhétvégéjét, azaz hetedik és nyolcadik fordulóját. Nagy Győző eddig a három hétvégéből másfelet teljesített versenyzőként. Év elején a slovakiaringi nyitófordulót kihagyta, mivel akkor FIM Superstock 1000 Kupában szereplő csapattársát, Győrfi Alent segítette annak spanyolországi futamán.

Ezt követően, a Hungaroringen már Alennel együtt indult az OB futamain, amiket Alen akkor meg is nyert, miközben Győző további értékes pontokkal gyarapította a H-Moto Team éléskamráját. A pannóniaringi forduló sajnos már nem alakult ilyen jól Győző számára, aki élete második 1000 köbcentis versenyén bukott, és így pont nélkül maradt.

Azóta a magyar motoros a H-Moto Team főszerelőjeként bejárta a világot, és hol Alent, hol Robert Muresant segítette a minél jobb eredmények elérésében. Ezen a hétvégén viszont övé lesz az abszolút főszerep, és Rizmayer Gábor távollétében egyedüli versenyzőként próbálja majd meg méltóképpen képviselni a H-Moto Team színeit. Na nem lesz azért teljesen egyedül!

Nagy Győző:-„Az év első magyar bajnokiját kihagytam, mivel azon a hétvégén csapattársamat, (Győrfi) Alent segítettem a FIM Superstock 1000 Kupa aragóni futamán. Így a többiekkel ellentétben én idén most először fogok ellátogatni a Slovakiaringre, amit rendkívüli módon várok már, mert ez a pálya egyértelműen a kedvenceim közé tartozik. A pannóniaringi bukásom óta nem volt alkalmam motorra ülni, mivel mindig a vb-n szereltem a csapatnak. Örülök, hogy újra versenyezhetek; a múltkori esésem óta a motor is összeállt és én is, úgyhogy elvileg minden adott egy jó szerepléshez. Külön öröm, hogy együtt mehetünk az Alpok-Adria sorozat versenyzőivel, remélem, ebben az erős, nemzetközi mezőnyben is sikerül majd 1-2 pontot elcsípnem. Bár versenyzőként most kivételesen egyedül fogom képviselni a H-Moto Team színeit, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyedül leszek, hiszen többek között (Győrfi) Alen is jön majd nekem segíteni, illetve (Kelemen) Krisztián és a többi srác is ott lesz velem. Remélem, jó versenyünk lesz; igyekezni fogok a tőlem telhető legjobb eredményt elérni.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*