Muresan a top5-öt veszi célba Misanóban

H-Moto_Robert_Muresan_Misano_elozetes_kep2E hét végén bő egy hónap szünet után a negyedik fordulóval folytatódik a FIM Superstock 1000 Kupa idei versenyfutása. A helyszín ismét Olaszország lesz, Imola után ezúttal a Misano World Circuit Marco Simoncelli névre keresztelt pályára látogat a népes nemzetközi mezőny, benne a H-Moto Team alakulatával.

A kizárólag magyar szakembereket foglalkoztató csapat a bajnokság első három fordulóján még két BMW S1000RR típusú versenygépet állított csatasorba, ám miután az olasz Riccardo Cecchini egy szponzori döntés következtében elhagyja a csapatot, így a mostani, misanói versenyhétvégén már csak egy versenyzőt küld harcba a magyar egylet, a román Superbike-bajnok Robert Muresan személyében.

A 23 éves pilóta az előző FIM Superstock 1000 Kupa futamon, Imolában a bravúros 8. helyen végzett, és most úgy érzi, Misanóban ezt az eredményt is sikerül majd túlszárnyalnia, mivel nagyon jó formában érzi magát, és neki, valamint a magyar csapat motorjának is fekszik papíron a misanói ring vonalvezetése. A román fiatalember épp ezért most múltkori 8. helye után immár a top5-öt veszi célba.

Kelemen Krisztián, csapatfőnök
„Riccardo Cecchini az egyik szponzora döntése értelmében elhagyja csapatunkat, így a misanói versenyen már minden energiánkat Robert Muresan sikeres szereplésére fogjuk fordítani. Az olasz pilóta döntése meglepett minket, mivel Ricky a téli teszteken, illetve a versenyhétvégék szabadedzésein és időmérőin is biztató tempót diktált motorunkkal, és noha a versenyek számára pechesen alakultak, úgy gondolom, hogy Roby imolai 8. helye felfedte a csapatunkban és a motorjainkban rejlő potenciált. Rickynek a legjobbakat kívánjuk a folytatásra, mi pedig gőzerővel készülünk a misanói FIM Superstock 1000 Kupa futamra, ahol egy állva maradt pilótánkkal szeretnénk legalább olyan eredményesen szerepelni, mint legutóbb, bő egy hónappal ezelőtt, Imolában.”

Robert Muresan
„Több mint egy hónap telt el a legutóbbi versenyünk óta, és ez idő alatt én minden idegszálammal a soron következő misanói versenyre koncentráltam és készültem. Nagyon sok fizikai tréninget végeztem annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában érkezzek erre a versenyre. Az elmúlt hétvégén a román televízió meghívására szakértőként működtem közre a MotoGP Katalán Nagydíjának közvetítésében, amit nagyon élveztem. Úgy vélem, versenyzőként más nézőpontból tudom szemlélni a dolgokat, mint mások, és örömmel osztottam meg tapasztalataimat a nézőkkel. Ez egyben ráhangolódásnak is jó volt; ezen a hétvégén újra itt az idő, hogy ne csak beszéljük róla, de csináljam is! A legutóbbi versenyem, Imolában nagyon jól sikerült, akkor a top10-ben, egészen pontosan a 8. helyen végeztem, és annak is nagyon örültem, hogy két balszerencsés futam után végre sikerült befejeznem egy versenyt. A misanói futam kapcsán nagyon magabiztos vagyok, mert már háromszor is versenyeztem korábban ezen a pályán világbajnoki szinten, kétszer a 125-ben, egyszer pedig a Supersport vb-n. Jobban kedvelem ezt a helyszínt, mint Imolát, és a BMW-nek is jobban fekszik ez a pálya, úgyhogy bízom benne, hogy ezen a hétvégén már egy top5-ös eredményt vehetünk célba.”