Muresan: „A H-Motóval szeretném befejezni ezt a szezont”

Bár a remélt pontszerzés ezúttal elmaradt, ám összességében így is eredményes és produktív versenyhétvégét zárt a FIM Superstock 1000 Kupa idei nyolcadik, nürburgringi fordulóján a H-Moto Team és beugró versenyzője, a sérült Győrfi Alent helyettesítő Robert Muresan.

A fiatal román pilóta a 19. helyről rajtolva, végig konstans köridőket futva, nagy csatában végül a 17. helyen végzett, vagyis élete első FIM Superstock 1000 Kupa futamán alig maradt le a pontszerzésről. Muresan végig a 18-19. hely környékén hozta a magyar csapat 95-ös rajtszámú BMW S1000 RR-jét, körről körre látványos csatában oda-vissza előzgetve egymást riválisaival.

Bár a hétvégének a top15-be kerülés, azaz a pontszerzés céljával vágott neki a pilóta, összességében ezzel a 17. hellyel sem lehet elégedetlen, hiszen folyamatosan gyorsult a hétvége során, így minden reménye megvan rá, hogy következő versenyén már valóban a pontszerzésért harcoljon ebben a sorozatban.

A FIM Superstock 1000 Kupa következő futamát október 5-6-án rendezik Magny-Cours-ban. A tervek szerint ott már újra a jelenleg még sérüléséből lábadozó Győrfi Alen üli majd meg a H-Moto Team BMW-jét, de nem kizárt, hogy a jövőben Muresannal is együtt dolgozik még a csapat, ami a román pilótának is kedvére lenne.

Robert Muresan:-„Nagyon közel voltam a pontszerzéshez, de mindent egybevetve elégedett vagyok, mert edzésről edzésre javítani tudtam a köridőimen, ami azt mutatja, hogy még nem tudtam kihozni minden bennem rejlő potenciált és még tanulom az 1000 köbcentis motort. A legjobb futómű-beállítást sem találtuk még meg, mivel túl kevés idő állt a rendelkezésünkre a versenyhétvégén, hogy mindent kipróbáljunk. A versenyen ezért megkockáztattunk egyfajta beállítást, ami úgy érzem, most nem igazán vált be. Egyébiránt ez az egyetlen igazi olyan terület, ahol komoly javulást kell elérnünk a motor viselkedésében, ezért úgy gondolom, hogy csak idő kérdése, hogy pontszerző helyen végezzünk, és a következő versenyen, rátalálva egy jó futómű-beállításra, elvileg már gond nélkül a top15-ben kellene végeznünk erőből. Ehhez nem kell mást tennünk, mint még több beállítást kipróbálni, hogy rájöjjünk, melyik működik a legjobban. Fantasztikus érzés újra világbajnoki szinten versenyezni, hiszen rengeteg mindent tanulhat az ember ezen a szinten, én is nagyon sokat fejlődtem a mostani hétvége alatt. A verseny közepén sajnos elkövettem egy kis hibát és lesodródtam a pályáról, ami miatt hárman is elmentek mellettem. Közülük kettőt később sikerült visszaelőznöm, de a harmadikra már nem maradt elég időm. A csapat munkájával nagyon elégedett vagyok, csakúgy, mint a fejlődéssel, amit az első találkozásunk óta közösen véghezvittünk. Amint említettem, nem volt még időnk mindenre, de kicsit még több teszteléssel szerintem elég versenyképesek leszünk a FIM Superstock 1000 Kupa mezőnyében. A közeljövőt mindenképp a magyar csapattal együtt képzelem el, a H-Motóval szeretném befejezni ezt a szezont.”

Kelemen Krisztián, csapatfőnök:-„Mélyen megrázott Rosivall Ágoston tragédiájának a híre, és még mindig nem igazán tudtam feldolgozni a történteket. Ugyan nem voltunk vele közvetlen kapcsolatban, de sokakhoz hasonlóan engem is megviselt picit rövid időn belül ez a sok haláleset a motorsportokban. Csapatfőnökként borzasztó érzés belegondolni, hogy fiatal, erejük teljében levő srácok egyik pillanatról a másikra távoznak közülünk. Ezzel sajnos nem tudunk mit kezdeni, az egyetlen, amit tehetünk, és meg is teszünk mindig, hogy minden versenyen és teszten csak tökéletesen felkészített motorra engedjük ráülni a versenyzőinket, mert az ő testi épségüknél tényleg nincs semmi fontosabb. Ágoston halálhíre kicsit rányomta a bélyegét a hangulatunkra, így nehéz most bárminek örülnünk, és pozitívan értékelnünk a saját versenyhétvégénket. Szerettük volna megadni a tiszteletet Ágoston emlékének, ezért nem is adtunk ki mostanáig sajtóanyagot Roby (Muresan) nürburgringi versenyéről, de most megtörjük ezt a csendet. Összességében eredményesen alakult számunkra a FIM Superstock 1000 Kupa nürburgringi versenye. Örülök, hogy be tudtuk bizonyítani, hogy profi módon ki tudunk szolgálni egy külföldi versenyzőt is, aki ráadásul most indult először ebben a sorozatban, 1000-es motorral. A kiszolgálást maximálisan megkapták, mindent megtettünk, hogy Roby minél jobb eredményt érhessen el a versenypályán. Az, hogy folyamatosan gyorsulni tudott, célba ért és a pontszerző helyek közelében fejezte be a versenyt, mindenképp pozitívum, de csapatfőnökként mégsem lehetek teljesen elégedett, mert úgy érzem, tempónk alapján a pontszerzés is meg lehetett volna. A motort jól be tudtuk állítani, habár a futamon kiderült, hogy a hátsó futóművön még állítani kell majd egy picit. Roby egy nagyon ügyes pilóta, és megvan a kellő tudása ahhoz, hogy jövőre stabilan benne legyen a top10-ben. Tárgyalunk a közös folytatásról is, mivel kölcsönösen meg voltunk elégedve egymás munkájával, de az biztos, hogy a következő versenyünkön, Magny-Cours-ban – ha a keze is úgy akarja – újra (Győrfi) Alen fog ülni a BMW-n. Magny-Cours után, vagy a későbbiekben bármikor viszont nagyon szívesen dolgoznánk velük együtt. Ők is maximálisan teljesítették, amit vállaltak, és mi is, úgyhogy azt hiszem, ez egy példaértékű együttműködés volt két különálló nemzet fiai között. Pénteken a magyar labdarúgó-válogatottunk éppen a román csapat ellen játszik sorsdöntő mérkőzést, remélem, ott is sportszerűen megfér majd egymás mellett a két nemzet. Mi, a motorsportok terén mindenesetre úgy érzem, példát mutattunk.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*