MUISZ irodák képviselői a Dél-Alföld régióban

A Magyar Turisztikai Ügynökség Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága 2016. szeptember 27-28-án tanulmányútra invitálta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének beutaztatással foglalkozó tagirodáit. A study tour tematikája gasztronómia, kultúra és örökség a Dél-Alföldön. A két napos tanulmányút a pósteleki Mókus csárda gasztronómiai kínálatába való betekintéssel vette kezdetét, ahonnan a felújított gyulai Almásy kastélyba, majd a Gyulai  Várfürdő és AquaPalotába vezetett az út. A vállalkozó szellemű résztvevők a fürdő szolgáltatásait is kipróbálták. A napot a Bréda Kastély 3D-s épületvetítése tette teljessé. A résztvevőket a felújított “százéves” Komló Hotelben szállásoltuk el.

A második napon Szeged érintésével Ópusztaszerre vezetett az út. A napfény városában a résztvevők egy belvárosi séta keretében megtekintették a Szegedi Dómot, majd ebéd után az ópusztaszeri Csillagösvény Élménypark jurtájában egy work shop keretében találkozhattak és tárgyalásokat folytathattak a dél-alföldi régió szolgáltatóival. A program az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban ért véget, ahol a Feszty körkép megtekintése mellett új fejlesztések bemutatására is sor került. A Skanzenben a résztvevők újra iskolapadba ültek és próbára tették tudásukat a “régi idők” iskolájában.

img_5444